Nyomoz a rendőrség a Magyar Szigeten történtek miatt

Nyomozást rendelt el a verőcei Magyar Szigeten történtek miatt a Váci Városi Ügyészség, amely a Váci Rendőrkapitányságot bízta meg az ügy felgöngyölítésével - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Beluzsárné Belicza Andrea közlése szerint személyi szabadság megsértése miatt a rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytat nyomozást. A sajtóügyeletes hangsúlyozta, hogy amennyiben az ügyben olyan személy érintettsége merül fel, akinek az esetében a rendőrség nem jogosult nyomozni, az eljárást átadják az illetékes főügyészségnek.

Augusztus első hetében 10. alkalommal rendeztek nyári táborozást nemzeti érzelmű fiataloknak a Pest megyei Verőcén. A rendezvény ideje alatt, augusztus 6-án arról számolt be a Hetek című lap, hogy "életveszélyesen megfenyegették, emberi méltóságukban megalázták és szabad mozgásukban is korlátozták a Hetek munkatársait a Magyar Sziget Fesztivál elnevezésű szélsőjobboldali találkozón". Az írás szerint a rendezvényen Zagyva György Gyula, a Jobbik parlamenti képviselője a rendezvény helyszínén, egy faházban, fenyegetően beszélt az újságírókkal, miután rájuk zárták a helyiség ajtaját.

Az MTI a hír nyomán akkor megkereste Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét, aki elmondta, hogy a párt elnöksége napirendre vette a politikus ügyét, de érdemben nem foglalkozott azzal, mert azt "kocsmai színvonalú" beszélgetésnek minősítette.

"Meglesznek a jogi következményei"

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot annak kapcsán kérdezte az MTI, hogy Martonyi János külügyminiszter hétfői bécsi látogatásán újságírói kérdésre elmondta: tudomása szerint a Magyar Sziget fesztiválon ért atrocitással kapcsolatban jogi eljárás folyik, és biztos abban, hogy ha az újságírókat tényleg olyan sérelem érte, amely miatt elindult az eljárás, akkor annak meglesznek a jogi következményei.

"Az a politikai párt, amely e mögött áll, megint csak tanújelét adta annak, hogy eddig nem sikerült megbirkóznia a civilizált politikai viselkedés szabályaival, és abban az esetben, hogy ha ez törvényszegésig megy, akkor ez a kormány a lehető leghatározottabban a törvényesség és a rend helyreállítása mellett fog ezekkel a jelenségekkel szemben fellépni" - fogalmazott Martonyi János.

Az esetről annak idején beszámoló Hetek című hetilap akkor azt is megírta, hogy az ügyben az újságírók ügyvédje indítványozta Zagyva György Gyula mentelmi jogának felfüggesztését, emellett ismeretlen tettesek ellen feljelentést is tettek kényszerítés, személyi szabadság megsértése, illetve közösség tagja elleni támadás miatt.

Az MSZP az eset után azt közölte, hogy a párt az Országgyűlés emberi jogi bizottságának összehívását kezdeményezi a Magyar Sziget fesztiválon történtek miatt, illetve az újságírókat ért fenyegetések és antiszemita kijelentések miatt vizsgálatot kér Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől, valamint Pintér Sándor belügyminisztertől. A Lehet Más a Politika parlamenti frakciója a legfőbb ügyésztől kérte: vizsgálja meg a történteket, s ha kell, tegye meg a hatáskörébe tartozó lépéseket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.