Nyomoz a rendőrség a debreceni tüntetés szervezői után

A sajtószabadságért tüntettek csütörtök este Debrecenben, s mivel a demonstrációt nem jelentették be előre, a rendőrség nyomozást indított az egyelőre ismeretlen szervezők kilétének földerítésére.

Gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabálysértési eljárást indított a rendőrség a médiatörvény ellen e héten csütörtökön Debrecenben tartott tüntetés szervezőinek felkutatására. A helyi rendőrkapitányság nem feljelentés alapján, hanem hivatalból kezdett nyomozni ismeretlen tettes ellen.

A cívisvárosban január 27-én 18 órától tartottak demonstrációt a médiatörvény elleni tiltakozásul. A tüntetést - amelyen mintegy nyolcvanan-százan vettek részt - nem jelentették be előre a rendőrségen, és a szervezők nem kértek területfoglalási engedélyt a helyi polgármesteri hivataltól.

Értesüléseink szerint a szervezők azért nem kértek területfoglalási engedélyt, s azért nem jelentették be előre a tüntetést a rendőrségen, mert ebben az esetben a hatóságok előtt fény derült volna a személyazonosságukra. Úgy tudjuk: a tüntetés szervezői kísérletet tettek arra, hogy egy "alvó" civil egyesület nevében adjanak be területfoglalási kérelmet, de miután ez nem járt sikerrel, az akciót - az esetleges retorzóktól tartva - inkább be sem jelentették. A demonstrációt meghirdették a Facebook közösségi portálon is, de az ott található felhívás szerzője sem ismerte a szervezőket.

Tudósítónk jelen volt a rendezvényen, ahol többen arra kérték a megjelent televíziós stábok operatőreit, hogy ne készítsenek felvételeket az arcukról, mert félnek az esetleges hatósági következményektől. A demonstráción beszédek nem hangzottak el, de sokan gyertyát, mécsest gyújtottak, amelyeket a Kossuth-szobor talapzatán helyeztek el. Annak ellenére, hogy a gyülekezőknek nem volt engedélyük, a rendezvényt a rendőrség nem oszlatta föl, holott az eseményeket egyenruhások, valamint civilben lévő rendőrök is figyelemmel kísérték. A rendőrség nem igazoltatta a résztvevőket, a demonstráció rendbontás nélkül zajlott le, s 19 órakor fejeződött be.

A nyomozás részletei felől meg szerettük volna kérdezni Vezendi Jánosnét, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, de közölte: kérdéseinkre csak jövő hétfőn tudna válaszolni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.