Csalás miatt vizsgálódnak az MNV-vezér családi cégénél

Vizsgálatot indított az OLAF egy olyan vélelmezett csalási ügyben, amelynek egyik érintettje, az Új Strigon Kft. a sajtóban és a nyilvántartásokban Szivek Norbertnek, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatójának családi cégeként szerepelt. Az EU csalás elleni ügynökségének érdeklődését az keltette föl, hogy Magyarországon feltűnően sok olyan támogatási projekt fullad be, ahol a támogatásokat csődközeli cégeknek folyósították.

A Direkt36 szeptemberi cikke szerint idehaza látványosan terjed egy speciális, az uniós támogatások eltüntetésére irányuló projektvezetési gyakorlat. Ennek lényege, hogy politikai döntéshozókhoz sokszor személyes szálakon kapcsolódó uniós finanszírozású projektek elnyerik az EU-támogatást, majd az adott beruházás gazdája – a pénzek lehívása után, de a teljes megvalósítás előtt – csődbe megy, a dotáció pedig eltűnik.

A tényfeltáró portál írása alapján nem elhanyagolható összegről van szó: a 2007-ben indult finanszírozási ciklus támogatásai közül eddig 9 milliárd forint jutott erre a sorsra, mintegy 300 konkrét esetben. A cikk szerint

rendszerszerű visszaélésre utal, hogy vannak közöttük olyan cégek, amelyeknél az uniós forrás megérkezése után néhány héten belül megindult a felszámolás, ami nagyban gyengíti a jóhiszemű pénzfelhasználás látszatát.

A fenti séma szerinti visszaélések típuspéldája az Új Strigon Kft. esete. Az ügyhöz kapcsolódó előzmény, hogy 2015 februárjában nevezte ki a kormány Szivek Norbertet az egyik legfontosabb állami vállalat, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatójának. A kinevezésről szóló minisztériumi közleményben azt írták a 40 éves üzletemberről, hogy „számos hazai és nemzetközi társaságnál szerzett, széleskörű vállalatirányítási és reorganizációs ismeretekkel, tapasztalattal rendelkezik".

Azt azonban nem említették meg róla, hogy a családtagjaival közösen tulajdonolt cége, a kandallókat és kályhákat gyártó Új Strigon Kft. évek óta pénzügyi nehézségekkel küzd, és a kinevezés idején már felszámolás alatt állt.

2011 utolsó heteiben az Új Strigon két uniós pályázatot is elnyert összesen 176 millió forint értékben. Az egyik pályázat a telephely fejlesztéséről szólt, és a cég azt vállalta, hogy a projekt eredményeként 30 fővel növelnék a már akkor is több mint százfős alkalmazotti létszámot.

Ebből azonban semmi nem lett.

A cég jelenleg felszámolás alatt áll, a gyár működése lényegében leállt, és az emberek túlnyomó többségét elbocsátották.

Az Új Strigon Kft. támogatási szerződésében is szerepelt az a kitétel, hogy a cég „haladéktalanul köteles jelenteni minden olyan körülményt, amely a projekt megvalósítását, a támogatás céljának elérését veszélyezteti". Ehhez képest

a vállalkozás azután is elfogadott uniós kifizetést, hogy a pénzügyi ellehetetlenülés szélére sodródott.

A cégbíróságon hozzáférhető dokumentumok szerint a cég ügyvezetője már egy 2013 május végi taggyűlésen arról beszélt, hogy a "társaság működése jelentős mértékben veszélybe került". Alig több mint három héttel később, 2013. június 20-án ugyanakkor a cég befogadott egy 49 millió forintos kifizetést az uniós program részeként.

Az említett taggyűlésen a jegyzőkönyv szerint jelen volt Szivek Norbert is, aki azonban nem volt hajlandó a Direkt 36-nak válaszolni az uniós kifizetés befogadásáról és az állam felé fennálló tartozásról szóló kérdésekre.

Az ügy miatt Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője kezdeményezett vizsgálatot az OLAF-nál. A csalás elleni hivatal most írásban közölte, hogy megindították az eljárást – a dokumentum név szerint említi az Új Strigon Kft.-t. –, és jelezte, hogy további információt várnak a konkrét projektről, illetve a hasonló sorsú pályázatokról.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.