– Szentségit – nyugtázza a főnök.
– ...vágányra...kezik...S450-es! –recsegi közben a hangosbemondó.
– Mi az az S450-es? – kérdi a titkos kódnak tűnő számról egy nő a párját.
– A sárbogárdi sebes.
– Akkor miért nem azt mondják? – értetlenkedik a nő, de a férfi elhallgattatja egy pillantásával.
A fehérvári állomás hideg, szeles, szürreális hajnalába aztán szinte belehasít egy másik MÁV: másodpercre pontosan fut be a csillogó-villogó, modern motorvonat, a reggeli órák egyik legforgalmasabb járata. Bent is csak csettinteni lehet: a padló tiszta, az ülések makulátlanok, az ablakon kilátni, a kalauz előre köszön.
– Na, azért csak ne aléljon el – int óvatosságra a még szinte teljesen üres vonat egyik utasa.
– Most ez még Nyugat-Európa, de húsz perc múlva már a Balkánon érzi magát.
Annyiban nem túloz, hogy Budapesthez közeledve hamar elfogynak az ülőhelyek, Martonvásárnál pedig már szinte metrón érezzük magunkat: állva is csak szűkösen férni el.
– Eddig is zsúfoltak voltak a reggeli vonatok, de a Déli bezárása óta több járatot törölni kellett, mert Kelenföld nem bír el ennyi szerelvényt. Közben viszont ugyanannyian utaznának, szóval a káosz garantált – mondja a Gárdonyban felszállt fiatalember, Marsa Gábor.
– Nem csak a járattörlésekkel van a baj – veszi át a szót egy középkorú nő. – Van, hogy négykocsis szerelvényt küldenek, de előfordul, hogy csak két vagonból áll a szerelvény.
– Annak más az oka – száll be a beszélgetésbe egy férfi, aki jól értesültnek tűnik. – Nincs elég vágány Kelenföldön, ezért sokszor egymás mögé állnak be a szerelvényekkel, vagyis nem lehetnek túl hosszúak.
– Igen, ilyet már láttam én is – csatlakozik helyeselve egy diáklány.
– Tök vicces volt, egymás után álltak a vonatok, senki nem tudta, melyik hova megy, még a kalauzoknak sem volt lövésük semmiről!
Bezárás miatt kizárt járatok
A Déli pályaudvar bezárása miatt naponta 12 százhalombattai és 26 martonvásári járatot töröltek. Azt, hogy ez, és a Déli bezárása miatti más kényelmetlenségek miként hatottak az utasok számára, „hangulatára”, nem tudni.
A MÁV nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy csökkent-e a forgalom a Déli bezárása miatt. Nem tudtuk meg azt sem: kaptak-e panaszokat, volt-e, aki jegyét, bérletét visszaváltotta volna a bezárás miatt?
Jót nevet ezen a WC előtti területen, egy babakocsi köré szorulók alkalmi közössége.
– A férjem egy hónapja úgy jön haza mindennap, hogy ma sem volt ülőhelye – mondja a babakocsiban békésen alvó gyerek anyukája.
Nagyot fékez a szerelvény, egymásnak dőlnek az emberek, de ingerültségnek nyoma sincs. Szóvá is tesszük a kényszerűségből összeverődött csapatnak: szokatlan mifelénk ez a nagy tolerancia.
– Hát, most egymással veszekedjünk? Nem mi tehetünk erről – mondja egyikük.
– Látna csak minket akkor, amikor jön a kalauz! – szúrja közbe valaki, mire jót nevetnek.
– Nem mer az közénk jönni!
– Merni merne, csak nem tud. Végül magával szúr ki a MÁV. Az utasok fele nem vesz már jegyet, mert tudható, úgysem lehet ellenőrizni ekkora tömegben!
A jókedvet csak az zúzza szét, hogy felvetjük, akadnak hírek, melyek szerint egyesek nem csak átmenetileg zárnák be a Délit. Az utasok álláspontja világos: ilyet épeszű ember nem tesz. „Kelenföld napi legfeljebb 10 ezer embert bír el, a Déli viszont 15 ezret is könnyedén. Idióta az, aki bezáráson gondolkodna!” – jelenti ki egy jól értesült férfi.
|
Eddig is zsúfoltak voltak
Veres Viktor / Népszabadság |
– Csurog a hátamról a víz – súgja oda barátjának a diáklány.
– Leszakad a lábam – szuszogja valaki a tömegből.
– Na, itt vagyunk végre – jelenti be az egyik nő, és már zavarba sem jön, amikor a mellette álló, vadidegen férfi karjába kapaszkodik a fékező vonaton.
Pontosan fut be a szerelvény Kelenföldre.
