galéria megtekintése

Eladták nagyapjuk sírhelyét, nagy botrány lett belőle

4 komment


M. László Ferenc

Hónapok óta éles vitában állnak a zsidó szervezetek, hogy melyikük felügyelje a kormányzati támogatásból induló, egymilliárd forintos temető-felújítási programot. A napokban kipattant nyíregyházi botrány tovább növelte a feszültséget: egy Amerikában élő ortodox család szerint eladták nagyapjuk, a neves Wieder rabbi sírhelyét, ezért a szenátushoz fordultak.

„Nincs joguk önkényesen rendelkezni a temetővel, figyelmen kívül hagyva az eddigi hagyományos rendjét" – emelte fel a szavát Oberlander Báruch, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője abban az ügyben, ami hónapok óta borzolja a kedélyeket. A vita arról szól, hogy ki jogosult gondozni a vidéki izraelita temetőket, ki tartatja be a szigorú vallási előírásokat.

Wieder Sálom sírhelyét a nyíregyházi temetőben egykor vastábla jelezte
Wieder Sálom sírhelyét a nyíregyházi temetőben egykor vastábla jelezte

Oberlander a napokban kiadott állásfoglalásában – egy nyíregyházi esetet felemlegetve – egyenesen „visszásságokat" emleget. A jogi és vallási idézetekben bővelkedő levél szerint a városban „kegyeletsértés" történt, amikor eladták a helyi ortodox közösséget 50 éven keresztül irányító Wieder Sálom sírhelyét. Az eset nagy megdöbbenést keltett: a rabbit 4800 nyíregyházi sorstársával együtt a vészkorszak idején deportálták, majd 1944 júniusában Auschwitzban meggyilkolták. Viszont a leszármazottak szerint Wieder még 1941-ben, felesége halálakor több sírhelyet is kiváltott a maga és rokonai számára, ahova most más temetkezhet. 

 

A zsidó hagyományok szerint a sírhelyet örök időkre váltják ki. Ezért a rabbi leszármazottai, a New Yorkban élő Wieder család felháborodottan kereste fel az Egyesült Államokból 1989-ben visszatelepült Oberlandert, hogy járjon el az ügyükben. A Vasvári utcai zsinagóga rabbija azt mondta, rendkívül befolyásos családról van szó, akik a New York-i szenátoroknál is panaszt tettek.

„Egy parlagon lévő területről beszélünk, ráadásul egy még működő temetőben, ahova a helyi zsidók temetkeznek" – értékelte a helyzetet a temetőt tulajdonló nyíregyházi hitközség elnöke. Sárosi György szerint a helyet még az 1980-as években megvette egy zsidó házaspár. A férj már elhunyt, az idős nő pedig pont azon a helyen szeretne feküdni, amit a Wieder család a magáénak vall.

Oberlander Báruch
Oberlander Báruch

Sárosi közölte, ő még egyetlen dokumentumot sem látott, ami igazolná, hogy a rabbi 1941-ben megváltotta volna a sírhelyet, most viszont egy másik család nyugalmát háborgatnák. Sárosi azt is kifogásolja, hogy Wiederék – akik évek óta járnak látogatóba Nyíregyházára, sőt ők szervezik a temetőlátogatásra épülő turizmust a régióban – miért nem jelezték korábban a panaszukat. A Wieder család szerint azonban igenis meg volt jelölve a hely egy vastáblával – amit a lapunknak eljuttatott fényképpel támasztanak alá –, a rabbi egykori titkára pedig írásban tanúvallomást tett nekik a sír 1941-es megváltásáról. Azt állítják, csak az idén derült ki számukra, hogy a helyet eladták, amikor a vevő sírkövet állíttatott magának.

Az ügy túlmutat a konkrét eseten. A kormány még tavaly novemberben jelentette be, hogy egy nagyszabású temetőrekonstrukciós programot indít, amire akár egymilliárdot is áldozna. Mindezt oktató céllal: a helyi közmunkásokat és az iskolákat is bevonnák, hogy tudatosítsák, 70 évvel ezelőtt virágzó zsidó közösségek éltek a falvakban, vidéki városokban. Ráadásul a kormány és a zsidó szervezetek a rekonstrukciót kiváló turisztikai befektetésnek is tartják. Októberben a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese a New York-i haszid ortodox közösség vezetőivel tárgyalt, ahol téma volt egy közvetlen repülőjárat újbóli beindítása is.

A haszidoknál a vallási rituálé része a zarándoklat a kelet-európai csodarabbik sírjához. Többen az észak-magyarországi temetőkben fekszenek, például Nagykállóban nyugszik Taub Eizik Izsák, a „Szól a kakas már" szerzője. Tehát látogatóként nemcsak az őseiket kereső magyar zsidók leszármazottaira lehet számítani. A felekezetek azzal is vádolják a temetők fenntartóit, hogy borsos felárat követelnek a turistáktól, ha azok a hivatalos nyitvatartási időn kívül érkeznek a sírokhoz.

A közel 1600 hazai temető közül a legtöbb jelenleg – ahogy a nyíregyházi is – a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségéhez (Mazsihisz) tartozik, amely főleg a neológ zsidókat tömöríti. Az önálló egyházként bejegyezett Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) viszont szeretne átvenni több egykori ortodox temetőt is, és erről tárgyalásokat folytatnak a Mazsihisszel – közölte lapunkkal a MAOIH főtitkára, Paskesz Zeév.

Most másnak a sírja található az 1941-ben „örökre” megváltott helyen
Most másnak a sírja található az 1941-ben „örökre” megváltott helyen

Ugyanakkor a Mazsihiszben úgy vélik, hogy pont a holokauszt tragédiája miatt az ortodoxoknak nincsenek vidéki szervezeteik, képtelenek lennének felügyelni a felújítást. „A puding próbája az evés, most átadunk pár tucat temetőt, ha biztosítani tudják a forrásokat, akkor tárgyalhatunk a többiről" – mondta Kunos Péter. A Mazsihisz ügyvezető igazgatója hozzátette, a kormány hiába ígérget, ha egyébként nem különíti el a beígért keretet. Viszont egy magas rangú kormányzati forrás azt mondta lapunknak, amíg a zsidó felekezetek nem egyeznek meg egymással, nem tudják elindítani a programot. A Miniszterelnökség szerint a temetkezési törvény módosításával elhárították a formális akadályokat, jelenleg „a nyitott kérdések lezárása zajlik", a jövő évi költségvetésből közel egymilliárdot akarnak erre fordítani.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.