– F. Zs.: Követte és keményítette az addig is folytatott költségvetési megszorító politikát. Orbán Viktor azonban másoktól eltérően ott szorított, ahol az a legsúlyosabb károkat okozta, és ott volt bőkezű, ahol arra semmi szükség nem volt. Ezért is folytatódott az ország szétszakadása. Másutt megpróbálták igazságosabbá tenni az adózást, kihasználva a progresszív adó előnyeit. Mi a legrosszabb pillanatban követtük az egykulcsos adóval Európa keleti térfelét. 2011-től úgy 500 milliárdot adományozott a kormány a felső 10-20 százaléknak, és ennyivel terhelte meg az ország szegényebb felét, különösen a legvédtelenebbeket. Még Kelet-Európában is mi vagyunk szinte az egyetlenek, ahol a válság mélypontján csökkentették a munkanélküli-segélyt (9-ről 3 hónapra), ahol a közmunkásbérrel a minimumbér alá mentek, ahol a családi segélyt teljesen megszüntették, és az egyéni segélyeket a létminimum fele alá csökkentették, és ahol a legkisebb keresetűek, a közmunkások is, a legelső fillértől keresetük 35 százalékát adóban és járulékban az államnak adományozzák.
– Mi ennek a következménye a jövedelmekben?
– F. Zs.: 2010 és 2013 között a reálbér valamit nőtt, azonban az egy főre jutó reáljövedelem, az általános vásárlóerő 3,5 százalékkal csökkent. A csökkenés a legszegényebb kétmilliónál a legnagyobb, 10 százalék körüli. Az alsó egymilliónak 2010-ben 25 ezer forint jövedelme volt, most vásárlóértéken számolva 22 ezer. Ha valamivel kevesebbet is, minden középosztályi csoport vesztett. Csak a leggazdagabb egymilliónak sikerült a korábbinál többet kivennie az összjövedelemből. A csúszás általános, a javulás ritka.
|
| M. Schmidt János / Népszabadság |
– Mekkora a szociális kiadások csökkenése 2010 óta?
– F. Zs.: A válság utáni három évben az iparilag fejlett országokban szinte mindenhol jelentősen nőttek a kiadások, 2010 óta is több a növelés és szinten tartás, mint a minimális csökkentés. Két állam van, ahol 2010 óta szignifikáns, két százalék körüli a csökkenés: az egyik Észtország, a másik Magyarország.
– A foglalkoztatási mutatók?
– Bass László: A szegények jövedelemforrásaiban azt már a korábbi ciklusban érzékelni lehetett, hogy a közfoglalkoztatási programok elindultak. Az Út a munkához program azt a jelszót tűzte zászlajára, hogy ne segélyből tartsuk fenn a szegények minimális életszínvonalát, hanem munkajövedelemből. Most pedig az ideológia szintjére emelkedett: a „munka társadalmát építjük”. Valós adatokat azonban nagyon nehéz szerezni, mintha titkolnák. Nem is csoda. Tény, hogy harmincmilliárddal indult a közmunka költségvetése, most 180 milliárdnál tartunk. Az elmúlt egy-két évben a közmunkában érintettek száma is nőtt. Háromszázezer emberről beszél a kormány, de ez játék a számokkal. Havi átlagban 80-100 ezer embert foglalkoztatnak.
– F. Zs.: Igen, mert e háromszázezres, 2014-ben már négyszázezres szám azt jelenti, hogy ennyi ember kap az év során hosszabb-rövidebb közmunkát. Egy-egy nap átlagosan korábban 80, most már 100-120 ezer ember dolgozik. De a 2020-ig beígért egymillió adófizető munkahellyel mindenképpen baj van. A közmunka nőtt, ám a versenyszférában csökkent a munkavállalók száma. 2007-ben 3,926 ezer, 2013-ban 3,938 ezer foglalkoztatottat tartott nyilván a KSH. A növekedés éppen semennyi. A foglalkoztatási arány csak azért nőtt 1,5 százalékkal, mert a népesség fogyott.
– B. L.: Még azt is hozzá kell tenni, hogy most már a közmunka sem a legreménytelenebb helyzetűeknek segít. Az érzékelhető az adatainkból, hogy a közmunkások közel egyharmada nem ebből a tömegből jön. Az ok az, hogy az állásvesztés a középosztályt is sújtja, de három hónap alatt nem tudnak munkát találni. Akkor pedig muszáj munkanélküliként regisztrálniuk, és elfogadni az első közmunkát. Az is leszögezhető, a közmunka nem javított a mélyszegénységben élők helyzetén.
|
Ferge Zsuzsa: A középosztálynak is egyre rosszabb
M. Schmidt János |
– Arra sem alkalmas, hogy a közmunkából szerezhető ötvenezer forintos bér átmenetileg mérsékelje azt a felfoghatatlan szegénységet, ami a 22 800 forintos segélyből adódik?
– B. L.: Friss kutatási adataink vannak a bátonyterenyei kistérségből. Ott azt lehet látni, hogy a foglalkoztatási arányok 2011–2013 között jelentősen javultak. Miért? Mert igazi szándék volt arra, hogy sok embert vonjanak be a közmunkába, a szokásosnál hosszabb időre, egy csaknem egymilliárd forintos külön pályázati forrásból. Nos, ezzel az őrületes nagyságú befektetéssel el lehetett érni, hogy e két év alatt nem romlottak a szegénységi mutatók. De ami Bátonyterenyén megtörtént, eltér az országos helyzettől. A piacra a visszaút még itt sem sikerült. Ez a típusú munkaforma nem alkalmas arra, hogy piacivá váljon.
– Még a feketemunka világából is egyszerűbb elhelyezkedni. Egy kőműves, akiről néhány hónapig tartó feketemunkája közben kiderül, hogy lehet rá számítani, bekerülhet piaci körülmények közé. Az ároktisztításból nincs út piaci ároktisztítás felé.
– Vannak nyomai annak, hogy a tömeges közmunka értéktermelő volna?
– F. Zs.: Tudjuk, hogy vannak Start-programok, amelyek mögött tényleg van valamilyen projekt, hiszen ezek két-három évesek, képzéssel egybekötöttek.De ha valóban értékteremtő, akkor az emberek miért nem kapják meg a minimálbért? Mi azt vizsgáltuk, hosszú távon fenntartható-e ez a rendszer, amely most 180 milliárd forintba kerül. A tervek szerint ugyanis tovább nő a közfoglalkoztatásba bevontak száma, akár négyszázezerig. Ennek a fenntartása lassan eléri a költségvetés egy százalékát. De nem fogható föl beruházásként a jövőbe. A közmunkásoknak nyújtott képzések többsége nem tud hasznosulni, főleg a piacon nem. Tervezni nem lehet, mert az egész rendszerbe be van építve a bizonytalanság: a kormány adta, a kormány elveheti egészét vagy egy részét, ha arra van szükség. Bizonytalanabbak ezek az állások, mint bármi.
|
Bass László: A félelem lojálissá teszi az embereket
M. Schmidt János |
– Mennyire éltek a települések azzal, hogy kizárják az embereket ilyen-olyan szubjektív indokok alapján a rendszerekből?
– B. L.: Évente harmincezer ember kerül ki a rendszerből együttműködési kötelezettségszegés miatt. További harmincezer úgy lép ki (de ez nem szubjektív indok), hogy „nyilvántartása szünetel”, mert épp közmunkás vagy rövid idejű kereső. Ez tíz százaléka annak a háromszázezres tömegnek, amely az elmúlt hat-nyolc évben tartósan munkanélküliként különböző nevű segélyeket kapott. De ez paternalista-feudális rendszer, minden a településvezetésen múlik: ha akarnák, sokkal erősebben is élhetnének ezzel a lehetőséggel, ennél nagyobb tömeget is kilökhetnének a semmibe. De azt látom, tisztában vannak a település vezetői azzal, hogy ha ezt megteszik, gyakorlatilag a torkát vágják el egy családnak. A települések többségén mintha létezne valamiféle emberség. Így is a regisztrált munkanélküliek több mint fele semmiféle ellátást nem kap.
– Országosan romló adatokat már tudunk. Milyen a szegénység közelnézetben?
– B. L.: Ha semmi nem történik ellene, tovább romlik minden. A jó hír az, hogy a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség többségében az elmúlt években elindult a gyerekszegénység elleni program. Az elsőként induló öt kistérségben 2009-ben, 2011-ben és 2013-ban is volt adatfelvételünk. A kutatás sokat elárul a leszakadó, hátrányos helyzetű vidékről, az ott élő gyerekes családokról. A helyzet ott különösen riasztó. A foglalkoztatottság kicsit javult, de ez csak a közmunkának köszönhető. Ennek ellenére a jövedelmi szegénység durván növekszik, a 2009-es 46 százalékról 57 százalékra nőtt a gyerekek között 2013-ra. Emeljük ki Bátonyterenyét az öt kistérségből, hiszen itt más jelenségekre is rá lehet mutatni, mert mint említettem, nagyszabású közmunkaprogram futott. Az általános helyzet itt nem romlott, s látványosan javultak a foglalkoztatási mutatók. E kistérségben voltak telepfelszámolási programok is, így a lakhatási mutatók is jelentősen javultak. És mégis: ha a gyerekeket nézzük, akkor kiderül, hogy a kormány oktatáspolitikája minden társadalompolitikai erőfeszítést keresztbe vágott. Egyszerűen sokkoló módon sodródnak ki a szegény gyerekek az iskolából. Az évismétlők aránya 2011 és 2013 között 14-ről 16 százalékra nőtt. Egy százalékról hat százalékra nőtt azoknak a gyerekeknek az aránya, akik 15–17 éves korukban nem tanultak és nem is dolgoztak. A korai iskolaelhagyók aránya a 2011-es 21-ről 31 százalékra nőtt!
– F. Zs.: Ez a romlás országosan is igaz. A korai iskolaelhagyók aránya 2007–2010 között javult, 2010 óta nő. Akkor 10,5 százalékkal a 9. helyen voltunk az EU-ban, most 11,9 százalékkal a 21.-en.
– Mi történt a segélyekkel?
– F. Zs.: A segélyek csökkentek, a gyerekek rendszeres gyermekvédelmi támogatása (évi kétszer 5800 Ft) összegben valamit nőtt, de csak Erzsébet-kártyán adják, kötött felhasználással. A gyerekek iskolai étkeztetése, a nyári is, valamit bővült, bár nagyon sok a bizonytalan adat. A minden gyereknek adott családi pótlék értékét 2008 óta nem növelték, azóta ennek jó ötödét elveszítette. A jobb helyzetű háromgyerekes családok a családi adókedvezménnyel havi 100 ezer forintot kaptak, és most már az 1-2 gyerekesek többsége hozzájut a havi 10 vagy 20 ezerhez – ha van kereső. A nyomor nő, sok a nélkülözés. Mi azért még akkor sem mondjuk, mint az OECD-jelentésről szóló újsághírek, hogy az éhezők száma a kétszeresére nőtt. Ezt egyszerűen nem tudjuk – nincs igazi mércénk. Annyit tudunk biztosan, hogy sokan esznek kevesebbet, sok gyerek és még több felnőtt fekszik le éhesen. De nem csak ez a baj, bár ez a legnagyobb. Az emberek többségének romlik a helyzete, több mint felének (egyes mérések szerint 70 százaléknak) rosszabb a helyzete, mint a rendszerváltáskor. Vagyis a középosztálynak is egyre rosszabb, 70 százalék nem tudja a számláit fizetni, nincs egy hónapnyi tartaléka, nincs lazítás, csak szorongás. És ennek ellenére még mindig nem érinti meg a többséget a közös tragédia, inkább – talán félelemből is – a legrosszabbtól, a mélyszegénységtől elfordul.
– A tragikus élethelyzetekben mik a túlélési stratégiák?
– B. L.: Az egészen súlyos nyomorjelenségek jól érzékelhetők, ami jelzi a túlélési stratégiák kudarcát is. Ott valóban éheznek. Tömeges nyomorjelenség a víz és villany nélküli élet: ez is egyfajta stratégia a spórolásra. Itt nincs rezsicsökkentés. Az adatokból látszik, hogy a tízszázalékos rezsicsökkentés a nem szegény gyerekes családoknál 2013-ban valójában nyolc százalékot jelentett, a szegényeknél viszont mindössze négyet, hiszen nincs gáz vagy távfűtés. A szegények ezzel „kaptak” havi ezerhatszáz forintot, de a családi pótlék, a gyes, a segélyek befagyasztásával ennek a sokszorosát veszítették.
– F. Zs.: Súlyosbítja a helyzetet a mindenkit érintő szabálysértési törvény, ami eléggé jól céloz a legszegényebbekre és a cigányokra. Tudjuk, hogy rengeteg feljelentés volt biciklik hiányosságai miatt, tilos csigát, növényt gyűjteni, lomot fölszedni. Nagyon szigorúan veszik a feketemunka tilalmát, amiért ki lehet zárni valakit a közmunkából.
– Ha szűkülnek a legális megélhetési utak, nő a bűnelkövetések száma?
– F. Zs.: Az országos szabálysértési statisztikát egyelőre nem találom, megyei részadatokból azonban számuk sokszorosra növekedésére lehet következtetni. Már nemcsak a rendőrnek és a közterület-felügyelőnek van döntési joga, hanem a mezőőrnek, az erdőőrnek is. A regisztrált bűnelkövetések számáról van adat. 1990 után gyorsan 500 ezer fölé ugrott, aztán 400 ezer körül ingadozott, most újra nő. 2012-ben 472 ezer esetet regisztráltak. Érdekes módon mind közül a vagyon elleni bűncselekmények száma szinte változatlan, a fehérgalléros bűnök – irathamisítás például – szaporodnak gyorsan. A felderítés romlott, kevesebb a regisztrált elkövető, mint volt. Ezzel szemben a fogvatartottak száma folyamatosan nő, és a büntetések egyre súlyosabbak. A rendőrség létszáma 40 ezerről 50 ezerre nőtt.
– Olyan, mintha azt a pénzt, amit a szociális ellátásokból kivonnak, a rendőrséghez csoportosítanák.
– F. Zs.: Persze. Ez is a most formálódó büntetőállamhoz tartozik. De nem csak ebben az esetben helyettesíti a jóléti ellátást a büntető igazságszolgáltatás. A ciklus elején jó terv készült az iskolai szociális munka bevezetésére. Ezt kivették a felzárkóztatási stratégiából, helyettük bevezették az iskolarendőrséget. Ezer más jelzés is van.
– Miért van az, hogy a jólétére amúgy kényes választó jó eséllyel újraválasztja ezt a kormányt?
– F. Zs.: Fogalmunk sincs, hogyan, de ennek az új demagógiának sikerül az emberekkel elhitetni azt, aminek az ellenkezőjét tapasztalják.
– B. L.: Az emberek szörnyűnek érzik a létet, de a bizonytalantól még inkább tartanak. Azt remélik, ha lojálisak, akkor lehet, hogy jobb lesz a helyzetük, vagy legalábbis nem romlik tovább. A félelem teszi lojálissá őket.
