galéria megtekintése

Nyílt tender egy szereplőre

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 19. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

A nyílt pályázat ellenére várhatóan egyszereplős lesz a metrókocsitender. A 3-as metró felújítása a főpolgármester legújabb verziója szerint legkorábban 2019-ben fejeződhet be. A kormányzati szerepvállalás részletei továbbra is ismeretlenek.

Tarlós István főpolgármester majd mindennap beszél a 3-as metró felújításáról. Csak éppen önmagának is ellentmond. Az InfoRádiónak pénteken még azt mondta, hogy 2016-ra a teljes rekonstrukció befejeződhet. A Magyar Nemzetnek hétfőre helyesbített: csak a kritikus szakaszok megújítása fejeződhet be addigra, a teljes pályát legkorábban 2019 végén adhatják át.

Már csak azért sem lehet hamarabb, mert felújítás tervezése is előreláthatólag 2015 végéig tart. A Főmtervnek ugyanis műszaki állapotfelmérést is kell végeznie, hiába készült korábban egy 1100 oldalas dokumentáció. Ezt követi az engedélyezés. A 4-es metró esetében ez hónapokig tartott. A nem kevésbé időigényes kivitelezői tendert csak a tervek birtokában hirdethetik meg. S csak ennek sikeres lezárása után – szerencsés esetben valamikor 2016 vége felé – kezdődhet a tényleges munka, amely előreláthatólag öt évig tart majd.

A felújítást szakaszolnák, így évente 3-4 állomást zárnának le. Nagyobb kiesést nem bír el a fővárosi hálózat. Egyes szakértők szerint 2020 előtt tehát aligha vághatnak szalagot. A kormány júniusban adott engedélyt a hitelfelvételre, de még mindig titkosak a részletek. A kormányszóvivői iroda a kormány szerepvállalását firtató kérdéseinkre csupán annyit válaszolt, hogy a 3-as metró finanszírozásáról szóló kormányhatározat a héten jelenik meg.

 

Az orosz gyártón kívül más cég aligha indulhat sikerrel a 3-as metró felújítási tenderén – értesült lapunk. A kocsik gyártási dokumentációja ugyanis csak neki van meg. A BKV csupán a karbantartáshoz szükséges leírásokat kapta meg annak idején. A többi cég ezzel behozhatatlan hátrányba kerül az orosz gyártóval szemben. A Metrowagonmash gyakorlatilag versenytárs nélkül indulhat.

Kritikus állapotban
Kritikus állapotban
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A főváros korábban éppen ezt szorgalmazta. Tarlós István a kedvezőtlen tapasztalatokra hivatkozva egy évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy a parlament illetékes bizottsága járuljon hozzá a tender nélküli eljáráshoz, mondván, az ország alapvető biztonsági érdekei közé tartozik a lakosság egészségügyi és vagyonbiztonsága.

A formálódó metróüzletről már januárban megírtuk, hogy a Metrowagonmash útját a BKV egyik korábbi – az energetikai szektorban is megfordult – vezérigazgatója egyengette. Úgy tűnik, sikeresen. Az orosz fél egyébként rekonstrukció helyett új szerelvényeket is szállítana jutányos áron.

Ez egybevág a bírálók véleményével. A felújítás tervét többen is elhibázottnak tartják, mondván, a beszerzési költség legfeljebb egyharmaddal kisebb, ráadásul a kocsik korszerűtlenek maradnak, és feleannyi ideig használhatók majd.

A főváros azonban a kocsik, illetve a biztonsági és irányítórendszerek beszerzésének szétválasztásával ugyanabba a hibába esik, mint elődeik a 4-es metrónál. A két rendszert ezúttal is össze kell hangolni.

Bár a főpolgármester egyelőre nem volt biztos benne, hogy az infrastruktúra felújítására egyáltalán lesz pénz. Tarlós tegnap úgy fogalmazott: azt még mérlegelik, hogy az infrastruktúra – vagyis a 17 km-es pálya, a biztonsági, illetve irányítóberendezések és az állomások – felújítása belefér-e az úgynevezett IKOP (Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program) keretei közé. Enélkül azonban felesleges 60 milliárdért felújítani a kocsikat.

A pályafelújítás költségének csak kis részét viszi el a sínek tavaly megkezdett és 2015-re befejeződő cseréje. A vonal pályáját, a biztosító-, irányító- és elektromos rendszerét ettől függetlenül teljes egészében fel kell újítani. Ez a beruházás legkevesebb 100 milliárd forintba kerül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.