Nyakó várja Orbán pofonjait

Nyakó István szocialista képviselő felszólította a Fidesz-KDNP-t, hogy álljon elő – mint fogalmazott - az általa előidézett szociális válságra adott válaszokkal.

Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának MSZP-s tagja közleményében hangsúlyozza: a hétvégi, gyöngyöspatai események ismét ráirányították a közfigyelmet a vidék tarthatatlan helyzetére: a közbiztonság országszerte tapasztalható romlására, a településőrségek felszámolására, a leghátrányosabb helyzetű családok mindennapi megélhetési gondjaira, valamint arra, hogy a megoldás helyett aktivizálódik a feszültség fenntartásában érdekelt szélsőjobboldal.

Nyakó István úgy fogalmazott: várja azt a két pofont is, amit Orbán Viktor kormányfő a Magyar Gárda és más újnyilas szellemiségű félkatonai szervezetek tagjainak ígért tavaly tavasszal.

Vasárnap a Jobbik tartott demonstrációt a Heves megyei Gyöngyöspatán - rendőrségi becslés szerint mintegy ezer ember részvételével - arra hivatkozva, hogy a településen megszaporodtak a bűncselekmények. Vona Gábor, a Jobbik elnöke hangsúlyozta, hogy a tüntetés nem cigányellenes, hanem magyarpárti.

(Forrás: Híradó.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.