NVI: 120 ezer átjelentkező

A szavazás megkezdése óta számos rendkívüli eseményről érkezett jelzés a Nemzeti Választási Irodához (NVI) de ezek szinte kivétel nélkül kisebb zavarokról szóltak – tájékoztatta az iroda, Pálffy Ilona vasárnap kora délután a Nemzeti Választási Bizottságot, amely a nap folyamán első alkalommal ült össze.
Móricz Simon / Népszabadság

Előfordult, hogy érvényes okmányok híján valakit nem engedtek szavazni. Volt, ahol elszakadt urna, esetleg a választópolgár rosszulléte miatt kellett a szavazatszámláló bizottságnak intézkednie.

Külföldről is érkezett panasz

Több jelzés érkezett a külképviseleti szavazókörökből, mert néhányan Londonban és Brüsszelben is panaszt tettek. Pálffy Ilona szerint az ok: a bejelentők nem szerepeltek a névjegyzékben, mert közülük többen – nyilván tévedésből – nem azt átjelentkezést, hanem a személyes adatok kiadásának letiltását kezdeményezték.

Egy esetben derült csupán ki, hogy a londoni szavazókörben nem találták valakinek a nevét, miközben ő valóban szerepelt a névjegyzékben. A hibát korrigálták, mert az érintettet mobiltelefonon értesítették a tévedésről, és ő végül leadta a voksát.

Elsősorban a fővárosból tájékoztatták arról az NVI-t, hogy azokban a szavazókörökben, ahol az átjelentkezéssel szavazók voksolhatnak, hosszú sorok alakultak ki. Pálffy Ilona közlése szerint van olyan hely például a XI. kerületben, ahová ötezren jelentkeztek át.

A szavazás gyorsítása érdekében az NVI vezetője javasolta, hogy a szavazatszámláló bizottságokat – és a névjegyzékeket – „szedjék szét", így egyszerre több „albizottság" fogadhatja a választásra érkezőket. Ezt a választási eljárási törvény egyébként lehetővé teszi.

Móricz Simon / Népszabadság

Idén egyébként több mint kétszer annyian (több mint 120 ezren) jelentkeztek át más körzetbe, mint 2010-ben. Ez elsősorban Budapesten jelent gondot, ahol a kijelölt szavazókörökben több kerületben is négy-ötezer átjelentkezett szavazót várnak.

Levélben 146 ezren szavaztak

Pálffy Ilona elmondta: a határon túliaktól a legutolsó adatok szerint 146 ezer levélszavatat érkezett be, ezekből több mint 43 ezret közvetlenül az BNV-nek postáztak, 102 ezret pedig a külképviseleteken adtak le. A szavazatok közül csaknem 110 ezret már feldolgoztak, és nagyjából 82 ezer érvényes voksot találtak.

Vasárnap este hétig a levélben szavazók egyébként még bedobhatják a borítékot a határ menti településeket kijelölt országgyűlési egyéni választókerületi irodákban elhelyezett urnákba, de lényegesen több voksra emiatt már nemigen lehet számítani.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.