Nuver Erika tizenegy évet húzott le férjével, Csorba Jánossal a KöKi Terminál mögötti, Servúdnak nevezett kiserdőben, ahol még a kutyát is Csövesnek hívták. Csinos kalyibát eszkábáltak, ha valaki betért hozzájuk, kapott kávét és meleg levest. Erika azért küzdött, hogy ő és erdőlakó társai újra lakásban élhessenek. Mint azelőtt. Mint bárki más.

Csorba János és Jánosné a lakáshoz jutáskor Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Servúd kényszerű felszámolása után a máltaiak segítségével költöztek munkásszállóra. Ekkor röppent föl a hír, hogy Csorbáék életében fordulatra lehet számítani. A fiatal szociológusokat és a hajléktalanokat rokonszenvesen egybefogó AVM fiókszervezete, az Utcáról Lakásba Egyesület elérte, hogy a kispesti önkormányzat szociális bérlakást adjon nekik, amelyet a civilek segítségével felújítanak. A házaspár szeptember 24-én együtt örvendezett a csoport tagjaival, mert a képviselők megszavazták a lakást. Nuver Erika a Győzött az igazság! feliratot tartotta maga előtt a városházán, és a könnyeivel küzdött. Az AVM egyik hajléktalan aktivistája le is szúrta: „Minek sírsz? Örülnöd kellene!”

Erika húsz évig várt arra, hogy újra olyan házban élhessen a párjával, ahol duruzsol télen a kályha. A felújításra és a költözésre úgy készült, hogy az italt is letette, tavasz óta egy kortyot sem ivott. Amikor tüdőbeteg férje kórházba került, meleg ételt vitt neki, együtt tervezgettek.

Csorba Jánost a kórházban értesítették felesége haláláról. A 45 éves férfi összetört és azonnal „hazarohant”. Vissza se akart menni, de az AVM-esek meggyőzték: gyógyulnia kell. Ne hagyja veszni a lakásálmot, amelynek egyik előnye, hogy újra lesz lakcíme, azzal pedig könnyebb munkát vállalni, mint erdőlakóként.

Nuver Erika 1966-ban született, állami gondozottként nőtt föl, lányát, akit korai házasságában hozott a világra, elvesztette szem elől. Az AVM jelentette számára a védelmező közösséget. Halála előtt részt vett egy rendőröknek és szociális munkásoknak szóló összejövetelen, az életéről és a hajléktalanságról mesélt, szót ejtett a kispesti lakásért folytatott küzdelemről is. Örült neki, hogy sikerült, és azt szerette volna, hogy még több lakást szerezzenek a legszegényebb embereknek.

– Akkor halt meg, amikor révbe ért – mondta róla leverten Lakatosné Jutka, az AVM hajléktalan aktivistája. – A halálát követő napon kezdődött az Attila utcai lakásban a renoválás. Ott végre igazán boldog lehetett volna.