galéria megtekintése

Az Orbán-kormány félti a magyar földet

6 komment

NOL
Nol

November 16-án indulnak a földárverések – jelentette be a miniszterelnökséget vezető Lázár János a Kormányinfón. Kifejtette: a kormány előtt álló három hónap legfontosabb feladata a földművelők megsegítése, azoké, akik a versenyképességüket szeretnék újabb földekkel növelni.

Erre többi között azért van szükség, mert „nagyon komoly külföldi csoportok fogtak össze, hogy komoly földterületeket” szerezzenek. A magyar kormány a megoldást abban látja, hogy a magyar gazdák számára földterület-vásárlásra ad lehetőséget. Ez megvéd minket abban, hogy külföldiek kezében kerüljenek területek – fogalmazott.

Csütörtök este már a Nemzeti Földalap oldalán az első körben meghirdetendő területek helyrajzi számait nyilvánosságra hozzák. Az első árveréseket november 16-án reggel 7.30-kor kezdik. Az árveréseket a megyei jogú városokban tartják majd. A kormány nem kívánja elkótyavetyélni ezeket a területeket, jó áron, nem a piaci ár alatt hirdetik meg. A befolyó pénzeket nem szórják el, Magyarország fejlesztésére fordítják – mondta a miniszter. A felkínálandó 380 ezer hektár az összes állam tulajdonában lévő terület 20 százaléka.

A magyar állam a vásárlásokhoz a MFB-n keresztül 150 milliárd forintos hitelkeretet biztosít. A keret 20 éves futamidejű, a kamat 1,95 százalék lesz az első 10 évben. A második periódusban az MFB egy kamattámogatott kölcsönt biztosít, hasonlóan 2 százalék körül. Csak helyben lakók számára lesz lehetőség a vásárlásra, s az árveréseket a kormányhivatalok bonyolítják – fejtette ki. 

 

A leendő vásárlóknak, akik a megvásárolni kívánt területre érvényes haszonbérleti szerződéssel rendelkeznek, 10 százalék, míg akik ilyen kontraktussal nem bírnak, azoknak 20 százaléknyi önerőre lesz szükségük. A földhitel minimális összege 3, maximális összege pedig 300 millió forint lesz. Egyébként az MFB a Budapest Bankot bízta meg, hogy ezt a hitelt a gazdák számára elérhetővé tegye. Magyarország harcba száll a magyar földért, s ki akarja szorítani a külföldi földszerzőket – hangoztatta.    

Segítséget kap a TF

A miniszter azt is jelezte, hogy a jövő héten téma lesz a Testnevelési Egyetem sorsa a ma hajnali leégett sportcsarnok miatt, ezért a jövő heti kormányülésre meghívják Mocsai Lajost, az egyetem rektorát, akivel a helyzetet és a lehetséges megoldásokat is végigveszik, valamint azt is, hogy az egyetem fejlesztése hogyan történhet meg a következő években.

Fotó: Soós Lajos / MTI

Jön az e-kártya


Január elsejétől vezetik be az e-kártyát. Ez az új plasztik például a jogosítvány és a személyi igazolvány szerepét is betölti.

Lakáskorszerűsítések is lesznek, de....

A miniszter kifejtette: a lakosság számára otthonaik korszerűsítésére visszatérítendő támogatások lesznek, ám olyan források, amelyeket nem kell visszatéríteni, nem lesznek. 

Elválik Pest megye és Budapest

A kormány munkacsoportot jelöl ki, amelynek az a feladata, hogy Pest megyét a fővárosról leválassza – jelezte Lázár. Tárgyalni fognak a fővárosi önkormányzattal az ügyben. 2020-tól a rendelkezésre álló uniós források felhasználásában már ennek a rendszernek kell érvényesülnie. Nem ugyanazok a problémák Budapesten, mint a megye határtérségén. Egy olyan régió létrehozásának híve vagyok, ahol a fejlesztési forrásokat hatékonyan lehet elosztani, kiosztani – folytatta indoklásként. A változtatáshoz minden településen beszélnünk kell a polgármesterekkel, s a lakossággal is egyeztetnünk kell. Mindenkivel beszélnünk kell, bár szűkös határidők vannak. Ehhez alkotmánymódosítás is kell – hangzott el ide vonatkozó kérdésben. Erre a miniszter úgy reagált: fel sem merül benne, hogy a képviselők ne támogatnák a Pest megyei lakosság kívánságát. Pest megye az elmúlt hét évben a mostani rendszerben csak hátrányokat szenvedett el, ezt akarják megszüntetni. Ha ezt nem sikerül megvalósítani, akkor ez a terület leszakadó régió lesz.   

Göncz Árpád temetése 

Göncz Árpád végakaratát teljes egészében tiszteletben tartjuk – mondta lapunk felvetésére a miniszter. Kifejtette: úgy tudja, a család kérése volt az, hogy az országgyűlés hivatala megszervezze a Duna tévé közvetítését. 

Orbán Viktor utódlása

A Népszabadság azon felvetésére, hogy magát Lázár János Orbán Viktor utódjai között tartja-e számon, úgy reagált: sem ultizni nem tudok, sem nyelveket nem beszélek jól, így személyemet illetően mindenki megnyugodhat. Semmi esetre sem vagyok Orbán Viktor utódjának tekinthető személy.

A nemzeti dohányellátó

A nemzeti dohányellátó november 1-jén megkezdi működését, nem látok brüsszeli akadályt ebben a kérdésben – jelentette ki Lázár munkatársunk kérdésére válaszolva.

Andy Vajna összeférhetetlen-e a TV2-ben

Arra a felvetésre: összeférhetetlen-e az a felállás, hogy Andy Vajna kormánybiztosként lesz egy kereskedelmi tévé tulajdonosa, Lázár János annyit jegyzett meg, hogy nem merült fel ez a kérdés, nem vizsgálták ezt a helyzetet.

Altus-ügy, egy kis gyurcsányozás 

A kormány az Altus-üggyel kapcsolatos iratok nyilvánosságát kéri, és tiltakozik a zárt bizottsági meghallgatások ellen – jelentette ki Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra utalt, hogy csütörtökön zárt ülésen hallgatják meg Walter Deffaa-t, az Európai Bizottság (EB) Regionális és Várospolitikai Főigazgatóságának vezetőjét – írta az MTI. Furcsának minősítette, hogy az EB rendszeresen számon kéri a transzparenciát Magyarországon, most viszont titkolózik. A kormány még az iratbetekintés lehetőségét sem kapta meg – mondta. A tárcavezető értékelése szerint Gyurcsány Ferenc cégének támogatása beavatkozás a magyar belpolitikába, és ez ellentétes az EU alapokmányaival. Hozzátette, reméli, hogy az EP kellő figyelmet fordít erre.

Digitális különadóról nem tárgyaltak

Digitális különadóról nem tárgyalt a kormány – hangsúlyozta a miniszter.

Átfogó adóeljárási reformot terveznek

Átfogó adóeljárási reformot tervez a kormány Lázár János szerint. A miniszter arról beszélt, hogy rövidesen a parlament elé kerül az adóhatóság szervezeti átalakítására vonatkozó javaslat, emellett készül egy 2017-2018-tól hatályos, adótartalmi változásokat hozó reform is.

Lázár hangsúlyozta az MTI sorai szerint, hogy a versenyképesség javítása érdekében is elengedhetetlen egy szolgáltató adórendszer bevezetése, amely nem ellenfelet, hanem partnert lát az adózókban. A tárcavezető áttörésként beszélt arról, hogy január 1-jétől elektronikusan is lehet ügyeket intézni a közigazgatásban. A kormány a következő napokban dönthet a horvát határzárról.

A horvát határzárról hamarosan döntenek

A kormány a következő napokban hozhat döntést a horvát zöldhatár lezárásáról, a határzárnak technikai akadálya nincs – közölte Lázár. Szavai szerint Orbán Viktor csütörtöki brüsszeli tárgyalásain és a következő napok egyeztetésein múlik, hogy a kormány milyen döntést hoz a kérdésben. A kormány fizikailag és jogilag is kész a zöldhatár lezárására. Lázár János szerint december közepéig dönthetnek az uniós menekültkvótákkal szembeni fellépésről.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.