'Itt nem közmédia alakul'
Olcsóbb lett a közmédiumok felügyelete az új szabályozásnak köszönhetően, hiszen régen 150, most 8 ember látja el a négy közmédium kuratóriumi felügyeletét - mondta Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke a parlament sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának ülésén. Elmondása szerint öt évre visszamenőleg vizsgálják a közmédiumok menedzsmentjeinek tanácsadói és megbízási szerződéseit. Arra is kitért, hogy a közmédiumok nézettsége nőtt az utóbbi időben, és arra törekednek, hogy új magyar tartalmakat hozzanak létre.
Az albizottság ülésére meghívták a négy közmédium vezérigazgatóit is, de nem jöttek el - Balogh érvelése szerint azért nem, mert "a közmédiumok éves beszámolóját a kuratórium terjeszti a fenntartó elé".
Az ülésen szó volt a közmédiában dolgozók létszámáról és fizetéséről is; ezzel kapcsolatban Lázár András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának alelnöke, a közmédiumok szakszervezeteinek megbízottja kijelentette: négy-hat százalékos bérfejlesztésben állapodott meg a kormányzat az Országos Érdekegyeztető Tanács tárgyalásain, az érdekképviseletek is csak ezt az emelést kérik a munkáltatóktól. A műsorstruktúra és műsorterv megalkotása nélkül nem lehet tudni, mi a célja a jelenlegi vezetésnek a közszolgálati műsorokkal. E nélkül azt sem lehet tudni, hogy a közmédiumoknak mennyi dolgozóra és mennyi pénzre van szükségük - tette hozzá, megjegyezve, hogy "nem közszolgálati média alakul, hanem nagy valószínűséggel valamilyen állami érdekeltségű média".
Balogh László ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a műsorstruktúra kialakítása azok felelőssége, akiket a törvény erre felhatalmazott, vagyis sem a kuratórium, sem a szakszervezet hatáskörébe nem tartozik ez a feladat.
A fizetésekről annyit mondott, hogy "hihetetlen" különbségek vannak a különböző közmédiumokban.