"A szabadságharc utáni évek gyászos csendet hoztak. A csend pedig felismerést, hogy ez a forradalom, ez a szabadságharc az ország egészében, a nemzet lelkében zajlott. A legfontosabbat elérte" - mondta a köztársasági elnök. Hozzátette, hogy a szabadságharc az önrendelkezés felelősségét, a polgári fejlődés lehetőségét üzente. "Hogy nincs többé erő, nincs többé hatalom, sem Világosnál, sem Aradnál, mely megállítaná az önmaga útját járni kívánó magyar nemzetet" - mondta.A köztársasági elnök emlékeztetett Deák Ferencre, aki miközben a kiegyezésen dolgozott, a vértanúk emlékére tizenhárom tölgyfát ültetett, melyek többsége ma is él.

Az államfő beszéde után az ünneplőkkel közösen a Vértanúk terén megkoszorúzta Manszbarth Antal és Szikszay János emlékoszlopát, majd a temetőben is koszorút helyezett el sírjaiknál. A huszonhét esztendős Manszbarth Antal római katolikus plébános és a negyvenhat éves Szikszay János református lelkész Csákberényben végezték szolgálatukat. Miután a császári alakulatok a móri járást elfoglalták, a népfelkelésről prédikáltak és az egyházközségekben emelték fel szavukat a császári kormány ellen. Letartóztatásuk után Nagyigmándra, Haynau főhadiszállására kisérték őket, ahol a főparancsnok jóváhagyta halálos ítéletüket és 1849. július 12-én mindkettejüket kivégezték, testüket fél napig közszemlére tették, majd Nagyigmándon temették el őket.

A településen tiszteletükre 1908-ban emeltek emlékoszlopot a református templom mellett, és minden évben július 12-én emlékeznek rájuk.