
Felperesek a bíróság folyosóján MTI - Ujvári Sándor
A Kecskemét mellett épülő autógyár alatti földterület egy részét visszaperli egykori hét tulajdonosa és kérik a Bács-Kiskun Megyei Bíróságtól a megbízási, valamint az adásvételi szerződések semmissé nyilvánítását. A földtulajdonosok keresetüket az ingatlanokat az önkormányzat felé közvetítő cégnek, a Best Invest Projekt Hungária Kft.-nek az irreálisan magas sikerdíjával indokolják. A szerződés szerint ugyanis a négyzetméterenként hatszáz forintos ár alatti értékesítés esetén három, e fölött ár esetén pedig ötvenszázalékos sikerdíj illette meg a közvetítő céget. A Mercedes AG 7,7 milliárd forintot fizetett ki a kecskeméti önkormányzatnak a 441 hektárnyi területért. A csaknem három órás, zárt tárgyalást követően a felperesek jogi képviselője, valamint a volt földtulajdonosok nem kívántak nyilatkozni. A Best Invest Projekt Hungária Kft. ügyvédje, Hidasi Gábor tudósítónk kérdésére azt válaszolta: nem sikerült a feleknek egyezségre jutniuk. A következő tárgyalást december 2-ára tűzte ki a bíróság.
|