„Nincs olyan visszaélés, amit ne követett volna el a kormány”

A Demokratikus Koalíció szerint csak az Orbán-kormányt terheli felelősség azért, hogy az Európai Bizottság felfüggesztette 700 milliárd forintnyi uniós forrás kifizetését – mondta Varju László DK-alelnök csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus bemutatta a testület határozatát és abból idézve közölte, hogy az Európai Bizottság csak a 2010-es kormányváltás után kiírt projektek közül sorol fel példákat.

Szavai szerint számos alkalommal, rendszerszerűen fideszes vállalkozókra szabták a pályázatokat, amelyek során „az összes elképzelhető hibát” elkövették.

Tizennégymillió forintot fizettek egy olyan vizsgálatért, amely hatszázezret ért, egy esetben négyszeres áron vettek présgépet, egy másikban pedig az ár 44-szeresét fizették ki egy szoftverért – hozott példákat Varju László, aki úgy összegzett: lényegesen túlárazták a projekteket, a „bebukott pályázatok” során elköltött pénzek 46 százalékkal a paci ár felett vannak.

Minden második forintot indokolatlanul fizettek ki és szabálytalanul használtak fel, nincs olyan visszaélés, amit ne követett volna el a kormány – mondta Varju László.

A DK-alelnök kijelentette, hogy Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár „konkrétan hazudik”, amikor arról beszél, hogy a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány is érintett lehet az ügyben.

Csepreghy Nándor szerdán jelentette be, hogy az Európai Bizottság felfüggesztette a gazdaságfejlesztési operatív program első három prioritásának kifizetéseit, ide tartoznak az innovációs pályázatok, a gazdaságfejlesztés és az üzleti infrastruktúra fejlesztése.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.