galéria megtekintése

Lesújtó a vélemény Schmidt Mária tervéről

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 16. számában
jelent meg.


Czene Gábor
Népszabadság

Kormányközeli szervezetnek nem lehet könnyű választani Lázár János és Schmidt Mária között: a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) jobbnak látta, ha nem folyik bele a Sorsok Háza körül zajló vitákba.

Értesüléseink szerint legalábbis a Fekete György elnökletével működő MMA sem javaslatot, sem észrevételt nem kívánt tenni azzal az anyaggal kapcsolatban, amelyet Schmidt Mária jegyez, de amelyet végül Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter – Schmidt rosszallását kiváltva – küldött szét zsidó szervezeteknek, tudományos intézményeknek.

A Józsefvárosi pályaudvar helyén épülő emlékközpont előzetes koncepciója 2013 őszén készült. Bár a Sorsok Háza létrehozásával megbízott Schmidt Mára azt állítja, hogy van végleges koncepció is, ezt eddig elmulasztotta közkinccsé tenni. Még Lázárhoz sem juttatta el, pedig a Miniszterelnökség kifejezetten kérte. A 2013-as anyagot viszont – ahogyan arról beszámoltunk – keményen bírálták különféle zsidó szervezetek, történészek, a Magyar Tudományos Akadémia.

Továbbra sem tudni, hogy mikor nyílhat meg a Sorsok Háza
Továbbra sem tudni, hogy mikor nyílhat meg a Sorsok Háza
Mirkó István / Népszabadság

 

Az ELTE, amelynek álláspontja eddig nem került nyilvánosságra, szintén lesújtó véleménnyel van a Schmidt-féle koncepcióról. Az ELTE szakmai véleményét rektori felkérésre György Péter esztéta, egyetemi tanár készítette. A Gyermekek a holokausztban című fejezettel kapcsolatban például problémaként említette, hogy mind a történettudomány, mind a társadalomtörténeti összefüggésrendszer szempontjából értelmezhetetlen a gyermekekkel történtek kimetszése az európai zsidóság egésze tragédiájának történetéből.

Ennek vélhetően egyetlen célja van: heves érzelmi reakció kiváltása. A gond csak az, hogy az önmagában véve kétes értékű traumatikus múzeumpedagógia ráadásul megvalósíthatatlannak is tűnik. Hacsak nem az egészen brutális horror képeinek felidézésével kívánják megvalósítani, ami morális problémákat vet fel, és nyilvánvalóan kontraproduktív. Más országokban a végső megsemmisítés borzalmas képeit olyan tárlókban helyezik el, amelyek csak egy bizonyos testmagasság fölött válnak láthatóvá, azaz egy bizonyos életkor alatti nemzedékek számára okkal nem javasoltak – emlékeztetett György Péter.

Lehet, hogy évek múlva sem lesz Sorsok Háza

 Akár évekig is eltarthat, amíg konszenzus születik a hamarosan elkészülő Sorsok Háza koncepciójáról – derült ki a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülésén, amelyen Lázár János ismertette az eddig elkészült tervekről alkotott lesújtó szakértői véleményeket. Tovább a teljes cikkre: >>>

A Sorsok Háza elnevezést is kritizálta. Ennek a kiállításnak láthatóan nem áll szándékában felvetni a felelősség, a bűnösség, a hosszú traumatikus évtizedek problémáját, az államszocializmusban elfojtott szembenézést, megértést – állapította meg. A Sorsok Háza máskülönben 6,6 milliárd forintba kerül, ha ehhez hozzávesszük azt a Salgótarján úti részt is, amellyel időközben bővült a terület, akkor majdnem 7,3 milliárdnál járunk. Egyelőre nem tudni, hogy mikor – és kinek a vezetésével – nyílhat meg az intézmény.

Lázár János nemrégiben, a Zsidó Közösségi Kerekasztal legutóbbi ülése alkalmával megismételte, hogy a kormány mindenképpen konszenzust akar. Még akkor is, ha ennek kialakítása évekbe telik. Schmidt Mária erre stratégiát váltott. Eddig tiltakozott az ellen, hogy a zsidó szervezetek „vétójogot” kapjanak, de a kerekasztal ülése után már arról beszélt az állami tévében: nem elég a magyar zsidóság képviselőivel tárgyalni. Ha Lázár konszenzust szeretne, akkor megállapodásra kell jutni a többi egyházzal, a romák vagy például a melegek szervezeteivel, a pedagógusok és a diákok érdekképviseletével is.

Schmidt Mária azt is világossá tette, hogy a konszenzust nem neki, hanem Lázár Jánosnak kell kialakítania. Latorcai Csaba helyettes államtitkár kérdésünkre közölte: a Miniszterelnökség „eddig sem futamodott el a feladat elől, továbbra is a konszenzusban vagyunk érdekeltek”. Egyebekben nem kívánta kommentálni Schmidt Mária okfejtését.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.