galéria megtekintése

„Nincs gyakorlati jelentősége Pölöskei Gáborné kinevezésének”


– Semmi olyan nem történt, amely miatt a Pedagógusok Szakszervezete megváltoztathatná eddig álláspontját, a vezetőcsere ugyanis önmagában semmit nem jelent – reagált lapunk érdeklődésére Szüdi János, a Pedagógusok Szakszervezetének oktatási szakértője arra, hogy Pölöskei Gáborné, az államfő testvére vezeti majd a Kliket. A szakember szerint a váltás a legjobb esetben is csak azt tükrözheti, hogy az állam esetleg szeretne változtatni az eddigi gyakorlatán, mégpedig úgy, hogy több pénzt ad az állami intézményfenntartó működtetésére. Az ígért forrásokról, a hírek szerint 40 milliárdos gyorssegélyről szólva Szüdi János azt mondta: „A legóvatosabb becslés szerint is legalább 100 milliárd forint kellene ahhoz, hogy a jelenlegi formájában, minden zavar nélkül üzemelni tudjon a Klik az év végéig.” Nem kizárt persze, tette hozzá, hogy az új vezető megbízást kapott a Klik radikális átalakítására, szervezetének és létszámának csökkentésére. Annyi viszont a szakértő szerint biztosan állítható, hogy nincs több mozgástere, mint amennyit a miniszterelnöktől kap.

– Ez egy központi hivatal, ennek a működéséről kizárólag a kormány, azon belül is a kormányfő dönt. Vagyis csak akkor lesz jobb, ha a miniszterelnök úgy akarja – fogalmazott Szüdi János. Kérdésünkre emlékeztetett, hogy a pedagógusok sztrájkbizottságának 25 pontos listájának egyik eleme az: az iskoláknak vissza kell adni a szervezeti, gazdasági, szakmai, munkajogi önállóságukat, csak ennek teljesülése után lehet érdemi változásról beszélni A sztrájkhelyzetről szólva Szüdi János közölte: a sztrájkbizottság még tárgyal a kormánnyal.

Nem érte váratlanul Mendrey Lászlót, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnökét az, hogy Pölöskei Gábornét, az államfő testvérét nevezték ki a Klik élére, mert ez már „régóta a levegőben volt”. Szerinte azonban – függetlenül attól, ki lett az új vezető – a váltásnak nincs gyakorlati jelentősége: az, hogy ezután más irányítja a Klik-et, nem befolyásolja a rosszul felépített szervezet működését. Ezen még Mendrey László szerint az sem változtat, ha a kormányzat valóban komolyabb szerkezeti átalakításokat hajt végre, információik szerint ugyanis tizenkilenc „kisebb Kliket” hoznának létre. Ez azonban – tette hozzá – nem megoldás, nem valódi decentralizálás, hanem csak a problémahalmaz szétterítése.

 

A PDSZ elnöke kérdésünkre elmondta, egy héttel ezelőtt keresték meg a Pedagógusok Szakszervezetét azzal a javaslattal, hogy „nyissák egybe” sztrájkbizottságaikat. – Egyelőre nem tűnik egyszerűnek az együttműködés – mondta Mendrey László, de jelezte, nem adják fel az együttes nyomásgyakorlás kezdeményezést.

– Sokszor elmondtuk már: nem a személyekkel, hanem az egész rendszerrel van baj – mondta Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke, az oktatásügyben radikális változásokat követelő Civil Közoktatási Platform (CKP) egyik képviselője. Szavai szerint szinte mindegy, hogy Hanesz Józsefnek vagy Pölöskei Gábornénak hívják a Klik vezetőjét, ha ugyanannyi pénzből kell működtetni a hatalmas, központosított, vízfejű rendszert. Évről évre tízmilliárdokat kellett betolni az államosított iskolák fenntartásába, de ez is csak a bérekre volt elég, a fejlesztést már uniós pénzekből kellett megoldaniuk az intézményeknek. A túlzott centralizáció már eddig is hatalmas károkat okozott, s ha nem lesz rendszerszintű változás, akkor nem történik semmi.

– A Klikkel szemben eddig egyetlen pozitívum fogalmazódott meg, miszerint megmentették a rendkívül nehéz anyagi helyzetben lévő kis falvak kisiskoláit. Ez a közoktatás 10 százaléka, miközben a 90 százalék a korábbinál sokkal rosszabb helyzetbe került. A kisiskolákat más formában is fent lehet tartani: több pénzt lehet hozzájuk irányítani, vagy végső esetben ezeket az iskolákat kell államosítani, de a többieket hagyják szabadon dolgozni, ahogy korábban – fogalmazott Pilz Olivér.

– Nekem erről az egészről a honfoglalás, és a kettős fejedelemség, Kündü és Gyula jut eszembe – közölte kérdésünkre Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, a CKP másik szószólója. Ő is osztotta azt a véleményt, miszerint a személycsere nem hoz megoldást az oktatás égető gondjaira. – Ha az egész vezérkart leváltják, de más nem történik, akkor ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk – fogalmazott.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető