Nézőpont: szoros küzdelem várható vasárnap

A Fidesz-KDNP támogatottsága 46 százalékon áll jelenleg a potenciális szavazók között, és ezzel továbbra is hatalmas előnnyel vezeti a pártversenyt, a második helyen szoros küzdelem várható az MSZP és a Jobbik között a vasárnapi EP-választáson - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.

Mint írták, a Jobbik a potenciális szavazók 15 százalékát tudhatja maga mögött, 17 százalékukat pedig az MSZP. A többi párthoz képest a Jobbik-szimpatizánsok részvételi kedve tűnik jelenleg a legalacsonyabbnak.

A DK-ra és az Együtt-PM-re a potenciális szavazók 6-6 százaléka voksolna. A két párt esetében nagyon magas a választók keresztszimpátiája, vélhetően a DK elsősorban az Együtt-PM-től tudott szavazókat szerezni az elmúlt hetekben.

Az adatok azt mutatják, hogy az LMP-nek jelenleg 8 százalékos a támogatottsága. Az LMP-nek kedvezhet a fővárosiak és a diplomások nagyobb szavazási kedve, azonban továbbra is meg kell küzdenie a pártnak azzal, hogy szimpatizánsai csak gyengén kötődnek a párthoz - közölték.

Az intézet szerint legfeljebb 39 százalékos részvétel várható a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson, ami 5 százalékos csökkenés a május elején mért adathoz képest. Azóta a kis pártok támogatottsága is átrendeződött valamelyest, és a várható alacsony részvétel miatt kevés mozgósított állampolgár is viszonylag nagy hatással lehet a végeredményre.

A jelenlegi potenciális szavazatarányok alapján a Fidesz 11, az MSZP 4, a Jobbik 3, az Együtt-PM, a DK és az LMP 1-1 EP-mandátumra számíthat a 21-ből.

A Nézőpont Intézet a Heti Válasz megbízásából készítette a felmérést. A kutatásban május 14. és május 18. között 1000 embert kérdeztek meg telefonon, nemre és korra régiónként, településtípusra és iskolai végzettségre országosan reprezentatív minta alapján.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.