– A zsidóság megtanulta, hogy legalább emberöltőkben gondolkodjon. Ha elvonatkoztatunk a mindennapokat sokszor beárnyékoló eseményektől, akkor azt látjuk, hogy a zsidó közösség számára a világ – ötvenéves távlatból nézve is – élhetőbbé vált. A gyógyulási folyamat nem mindig mentes a fájdalmaktól, de azért lehet okunk az optimizmusra. Olyan országban és kontinensen élünk, ahol gyakorolhatjuk a vallásunkat, megélhetjük a közösséghez való tartozásunkat. A zsidóság kérdése Magyarországon még az én gyerekkoromban is tabutémának számított. Ma már nem az.
– A Lázár János miniszter által összehívott Zsidó Közösségi Kerekasztal előtt keményen nekiment a Mazsihisznek a Népszabadságban megjelent írásában. Ön szerint a Mazsihisznek többet kellene foglalkoznia a vallással és hitélettel, kevesebbet közéleti és politikai kérdésekkel.
– Üdvözlendő, hogy elindult egy diskurzus, ami a magyar zsidó identitást, az intézmények helyzetét és képviseletét érinti. Ha ennek stimulálásához arra volt szükség, hogy élesebb hangot üssünk meg, a felelősséget elvállalom. Hangsúlyozom, hogy a két legnagyobb zsidó hitközség, a Mazsihisz és az EMIH vezetői között jó személyes viszony van. Ezzel együtt beszélni kell arról, hogy mi a feladatunk, mik a céljaink. Fontos lehet például, hogy a magyar zsidóság létrehozzon egy általános közösségi képviseletet, de az már nem feltétlenül jó, ha ez egyházi keretek között valósul meg.
|
„Jó lenne, ha nem csak akkor jutna eszünkbe közösen leülni, amikor a kormány éppen egyberendel bennünket”
Móricz-Sabján Simon |
– Voltak már kísérletek ilyesmire. Csekély eredménnyel jártak.
– Az EMIH álláspontja szerint azért, mert nem szervezeti kérdésekkel és hangzatos bejelentésekkel, hanem tartalmi diskurzussal kellene elkezdeni ezt a folyamatot. A két korábbi mazsihiszes kezdeményezésből talán éppen az érdemi szellemi előkészítés hiányzott. Amúgy pedig – sokakhoz hasonlóan – úgy ítéltük meg, hogy annak idején a Mazsihisz csak a saját, általa vélt monopolhelyzetét akarta legitimálni, érdemi tartalom nélkül.
– Nem ment el arra az egyeztetésre sem, amit a Mazsihisz a mostani Lázár-féle kerekasztal előtt hívott össze.
– Ahogy mondtam, nagy szükség lenne rá, hogy a Mazsihisz és az EMIH, valamint különféle zsidó vallási és civil szervezetek saját autonóm diskurzusba kezdjenek. A számunkra lényeges kérdésekről nem csak annak apropóján kellene beszélgetni, hogy a kormány bábáskodásával időnként összeülünk. Nem jó, ha a kormány és csak a kormányhoz fűződő kapcsolat határozza meg a zsidó szervezetek egymáshoz való viszonyát. Örülünk, hogy a kerekasztalon sok fontos téma szóba került, jó lenne azonban, ha nem csak akkor jutna eszünkbe közösen leülni, amikor a kormány éppen „egyberendel” bennünket.
– Nincs olyan érzése, hogy a kormány tudatosan játszik a zsidó szervezetek megosztására?
– Nem vagyok politikai elemző, de ismereteim szerint a hatalmat mindig is hasonló törekvések jellemezték a történelem során, és persze nem kizárólag a zsidóság esetében. Ezért fontos, hogy ne csak a mindenkori hatalommal való viszony tematizálja mindennapjainkat és stratégiánkat.
– Hogyan fogadta a hírt, hogy Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatója Lázár János tanácsadója lett?
– Első reakciómban felnevettem. Tragikomikusnak tartom, de ennél részletesebben erről nem szeretnék beszélni. Általánosságban: lényeges, hogy a zsidóság nevében megszólaló képviselők mögött legyen hitelesség. Valamint hogy ne csak a világi, hanem a vallási vezetők szerepe is markáns legyen.
– Az EMIH-hez kötődő Oberlander Báruch rabbi kiállt Schwezoff Dávid, a BZSH (Budapesti Zsidó Hitközség) új ügyvezető igazgatója mellett. Akiről kiderült, hogy transzvesztita előadó és katolikus kántor volt, evangélikus egyetemre is járt.
– Tisztázzuk: a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetőjeként Oberlander rabbi kapott egy konkrét kérdést, ami arra vonatkozott, hogy abban az esetben, ha valakit ilyen előélettel választanak meg, felül lehet-e írni a közösség delegáltjainak döntését. Oberlander Báruch a halacha, a zsidó jog álláspontját tolmácsolta egy olyan vitában, amely a zsidóság jelenét, megítélését a nyilvánosságban befolyásolja. Pontosan rögzítette, hogy egyes vélemények szerint bármennyire is szerencsétlenül döntöttek a Mazsihisz budapesti közösségében, vallásjogi értelemben a tsuvát tett (megtért) embert a múltban elkövetett vétkekmiatt nem lehet büntetni – így leváltani sem – a közösség delegáltjainak akaratával szemben.
– A holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából meghirdetett kormányzati emlékév – elég csak a Szabadság téri megszállási emlékművet említeni –csúnyán félresiklott.
– Ha diplomatikusan akarok fogalmazni, akkor azt mondom, hogy sok feladat van még előttünk, és ezek a feladatok bizonyos szempontból most pontosabban kitapinthatók, mint egy évvel ezelőtt voltak.
– Az egyik forró ügy a Józsefvárosban épülő új emlékközpont, a Sorsok Háza, amelynek vezetésére Schmidt Máriát kérte fel a kormány. Lát esélyt az együttműködésre?
– A Sorsok Házával két alapvető probléma volt, az egyik a kezdeményezés mikéntje. Ilyen típusú programokat általában a zsidó közösséggel egyeztetve szoktak elindítani. Nem túl elegáns, hogy a kormány a Sorsok Háza esetében nem így járt el. A másik a tartalom. Voltak, akik úgy érezték, kérdéses, hogy mennyiben lesz hiteles, amit bemutatnak.
– Schmidt Mária személyével nincs gondja?
– Azt hiszem, a tartalmi kérdésekkel kapcsolatban megfogalmazott kételyek szorosan összefüggtek az ő személyével. A kezdetekkor világossá tettük, hogy az EMIH ebben a projektben nem tud részt venni. Már csak azért sem, mert 2013 októberében, amikor meghirdették a Sorsok Házát, azt mondták, hogy 2014 áprilisában lesz a megnyitó. Képtelenségnek tartottam, hogy fél év alatt össze lehet rakni egy ilyen múzeumot.
– Nem is sikerült.
– Aggályaim beigazolódtak. Egy hónapja viszont, amikor Schmidt Mária – Heisler Andráshoz, a Mazsihisz elnökéhez hasonlóan – az EMIH-et is meghívta, elmentünk, és megnéztük a terveket. Meg kell mondanom, nagy hatást tett rám, amit láttam. Benyomásom szerint látványos, az érzelmeket mélyen felkavaró interaktív tárlat készül. Fenntartom javaslatomat: érdemes lenne megkérdezni független, kellőképpen kritikus és hozzáértő értelmiségieket a kiállítás koncepciójáról, mielőtt átadják a központot. Várhatóan sok tízezer gyerek látogat majd a Sorsok Házába. Egyáltalán nem mindegy, milyen érzésekkel fognak távozni.
