galéria megtekintése

Nehéz lesz üzenni október 2-án az Orbán-kormánynak

55 komment


Lencsés Károly

A vonalak metszéspontjára is figyelnie kell annak, aki érvénytelen voksot akar leadni.


Törvénysértő a Nemzeti Választási Iroda (NVI) népszavazási útmutatója, az érvénytelen szavazatokat is érvényessé akarják tenni – jelentette ki Molnár Csaba, a DK alelnöke. A politikus szerint a szavazatszámláló bizottságoknak készült segédlet alapján szinte lehetetlen érvénytelenül szavazni, mert a nyilvánvalóan érvénytelen voksokat is érvényesnek, a bemutatott esetekben ráadásul érvényes nemnek kell tekinteni.

Elsőként a 444.hu írt arról, hogy az iroda útmutatót adott ki, amelyben ábrákkal illusztrálják, mikor érvényes, illetve mikor érvénytelen a szavazat. Ezt tucatnyi rajzocskán mutatják be, s az egyiken az látható, hogy a két egymást metsző vonal nem az „Igen" feletti körön belül, hanem egy-két milliméterrel alatta keresztezi egymást, míg a „Nem" ese­tében a metszéspont épp a karikába esik, így ez érvényes nem voksnak minősül. Dacára annak, hogy a feltételezhető szavazói akarat ez esetben az érvénytelen voksolás volt – különben miért ikszelt volna valaki mindkét rubrikába?

 

A választási irodától kapott tájékoztatás szerint nem gondoltak rá, hogy ez egyszer érdekes lehet, de a rajzok fele az érvényes igeneket, fele az érvényes nemeket mutatja. Így nem állíthatja senki – vélik –, hogy a szavazatszámlálókat bármilyen módon befolyásolni akarnák. Emellett van hat további kép, és azokon az érvénytelen voksokra adnak példát.

A szabályok amúgy jó ideje változatlanok: érvényesen szavazni a jelölt neve vagy a válaszlehetőség mellett vagy felett levő körben elhelyezett két egymást metsző vonallal kell. Ez lehet iksz vagy kereszt, a lényeg az, hogy a vonalak a karikán belül találkozzanak. Aki tehát érvényesen akar voksolni, az egyik karikába tegyen ikszet, aki érvénytelenül, az dobja be az üres szavazólapot, ha pedig bizalmatlan, és csalástól tart, mindkét körben helyezzen el két egymást metsző vonalat. Figyelve arra, nehogy metszéspontjuk kicsússzon a rubrikából.

Az sem számít, hogy mekkora az iksz vagy kereszt, ezért akár egy teljes hosszában áthúzott szavazólap is lehet érvényes, ha a vonalak a körön belül találkoznak. A lapon szereplő minden egyéb megjegyzést, ábrát viszont figyelmen kívül kell hagyni – legyen az akár a kormánynak szóló üzenet vagy rajz. Ugyanígy azt is, ha valaki bekarikázza, aláhúzza az általa kívánt választ, esetleg pipát tesz a körbe vagy befeketíti azt – azaz szándékát egyértelműen, de nem egymást metsző vonalakkal jelzi.

Korábban nem adtak ki ilyen részletes útmutatót, de az NVI elnöke, Pálffy Ilona szerint az egységes jogértelmezés érdekében fontos, hogy a szavazatszámlálóknak segítséget nyújtsanak a vitatott esetek eldöntéséhez. A legutóbbi országgyűlési választáson is előfordult, hogy hibásan minősítettek érvényesnek olyan szavazólapokat, amelyeken a jelölt nevét aláhúzták, de a körbe nem rajzolták be az ikszet. Ám hangsúlyozta, hogy a szavazatszámláló bizottságok tagjai esküt tesznek, és annak megfelelően őrködnek a választás tisztasága felett. Így a feltételezést is visszautasítja, hogy bárki csalni akarna.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.