galéria megtekintése

Nagyon úgy néz ki, hogy pofára ejtik Orbánt a határon túliak

36 komment


Lencsés Károly

Akár még az is előfordulhat, hogy a levélben szavazó határon túliak körében a részvételi arány nem éri majd el az ötven százalékot a kvótareferendumon. A 270 ezer választásra jogosult közül eddig mindössze 121 ezren voksoltak. A legutóbbi parlamenti választáson a névjegyzékben szereplők nyolcvan százaléka szavazott – 95 százalékuk a Fideszre.

Eddig kevesebb levélszavazat érkezett időarányosan a Nemzeti Választási Irodához (NVI), illetve a külképviseletekhez, mint a 2014-es parlamenti választáskor. A levélben leadott szavazatokat éppen két hete fogadják, és bár ezúttal sokkal több kettős állampolgár szerepel a névjegyzékben, mint korábban, az akkorihoz képest jóval kevesebben éltek a választójogukkal.

Több mint 270 ezer határon túli lenne jogosult szavazni, de mostanáig mindössze 121 ezren voksoltak a Nemzeti Választási Iroda elnökének tájékoztatása szerint. A 2014-es országgyűlési választás idején viszont a választást megelőző péntekig több mint 140 ezer levélszavazat érkezett be, s az utolsó két napban még további 15 ezer. A névjegyzékben akkor 193 ezren szerepeltek, és a részvételi arány nyolcvan százalék körül alakult.

A postán feladott voksokat egyébként szombat éjfélig kell az NVI-hez kézbesíteni, s ami utána jön, azt ki lehet dobni. A levélcsomagot ugyanakkor minden arra jogosult leadhatja vasárnap estig a külképviseleteken, illetve Magyarországon az országgyűlési egyéni választókerületek székhelyén működő polgármesteri hivatalokban is. Ezt a megoldást 2014-ben 13 ezren választották.

 

Orbán Viktor néhány évvel ezelőtti előadása Tzsnádfürdőn, a bálványosi szabadegyetemen. Nem hatott
Orbán Viktor néhány évvel ezelőtti előadása Tzsnádfürdőn, a bálványosi szabadegyetemen. Nem hatott
Beliczay László / MTI

A határon túliak által leadott szavazatok végleges számát tehát csak később ismerhetjük meg, de az aktuális adatok máris azt mutatják, hogy a kvótareferendum kisebb érdeklődést vált ki a körükben, mint a parlamenti választás. Ami azért lehet érdekes, mert a népszavazás érvényességéhez ötven százalékot meghaladó részvételi arány kell, és ehhez a legutóbbi felmérések szerint a névjegyzékben szereplő kettős állampolgárok voksára is szükség lehet. Csakhogy az eddigi adatok alapján úgy fest, hogy az ötven százalék náluk is billeg.

Mintegy 73 ezer levélszavazat feldolgozása után az NVI megállapította ráadásul, hogy azok több mint 16 százaléka hibás – az érvényesség szempontjából ezeket nem vehetik figyelembe –, így 12 ezer voks máris kiesett. Ez azonban még több is lehet, mert egyelőre csupán azt vizsgálták, hogy a levélben szavazáshoz szükséges azonosító nyilatkozatot helyesen töltötték-e ki. A szavazólapok feldolgozása tehát még hátravan.

A tapasztalatok szerint a legtöbben az édesanyjuk nevét tévesztették el. A választási irodától kapott tájékoztatás szerint ennek az lehet az oka, hogy az „anyja neve" rovat alig szerepel hivatalos iratokon Magyarországon kívül.

Ezért tipikusnak tekinthető hiba, hogy valaki nem az édesanyja születési, hanem a házasságkötés után elnyert nevét adta meg. Elsősorban ebben látják a magyarázatát annak, hogy sokan nem tudták, miként kell a nyilatkozatot helyesen kitölteni.

Az NVI különben részletes – „könnyített" – tájékoztatót adott ki a levélben szavazók számára. Ebben az összes tudnivalót részletesen leírták, s egyebek mellett ismertették az érvényes szavazás módját – jelezve még azt is, hogy az ikszet tollal kell berajzolni az igen vagy nem alatti körbe –, s kitértek az adatlap kitöltésére is. Így világossá tették, hogy a választónak az édesanyja születési (leánykori) nevét kell megadnia.

A nyilatkozat kitöltése pedig az iroda szerint nem lehet túl bonyolult feladat, mert a határon túli magyarokat a kedvezményes honosításkor ellátták lakcímkártyával – ezen a lakcím helyett a külföldi cím megjegyzés szerepel –, amely tartalmazza a nevüket, a születési adataikat, a hazai népesség-nyilvántartásban szereplő személyi számukat, valamint édesanyjuk lánykori nevét is. Aki ezeket az adatokat pontosan átmásolta, az nem adhatott le hibás nyilatkozatot.

4 136 313

 

 

Vasárnap 4 136 313 választópolgárnak kell érvényesen szavaznia ahhoz, hogy a népszavazás érvényes legyen – jelentette be Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Az országos népszavazás akkor érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és akkor eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott, azaz nincs szavazategyenlőség. A névjegyzék péntek 16 órakor lezárult, s abban 8 272 625-en szerepelnek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.