galéria megtekintése

Nemzetközi botrány lesz Simicska háborújából

24 komment


Lencsés Károly

Az összes nemzetközi fórumot megkeresik, ha a fővárosi önkormányzat a bírósági ítélet megszületése előtt folytatja a Mahir Cityposter Kft. hirdetőoszlopai ellen meghirdetett törvénysértő akcióját – jelentette ki kérdésünkre Magyar György ügyvéd, a cég jogi képviselője.

Múlt szombaton és vasárnap a több mint hétszázból nagyjából kéttucatnyi oszlopot már elszállítottak – miközben párat a cég vissza is állított –, bár a Mahir pert kezdeményezett annak megállapítása érdekében, hogy a főváros tavaly októberben jogellenesen mondta fel a vállalkozással 2006-ban kötött, 25 évre szóló szerződését.

Itt kifejezetten polgári jogi jogvitáról van szó

– hangsúlyozza Magyar. Így álláspontja, hogy az önkormányzat az önbíráskodás bűnébe esik, ha nem várja meg, amíg az ügyben döntésre jogosult bíróság nem hoz valamilyen határozatot. Figyelmeztetett arra is, hogy ez nem csak magyar belügy: a Simicska Lajoshoz kötött Mahir Cityposter részben egy közép- és kelet-európai hirdetési multi, a németországi Koblenzben bejegyezett euroAWK tulajdona. Így szerinte végképp nincs jó üzenete annak, ami most történik. Emiatt készek az Európai Bizottsághoz, az Európai Unió Bíróságához, az emberi jogi bírósághoz és a befektetésvédelmi egyezmény betartása felett őrködő washingtoni székhelyű választott bírósághoz fordulni – jelentette ki az ügyvéd.

 

Hirdetőoszlopokról van szó, és nem ellenséges hadoszlopokról – kommentálta ugyanakkor Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó vasárnapi nyilatkozatát Magyar. Bakondi azt mondta, hogy a fővárosi önkormányzat a karhatalom segítségét kérheti az oszlopok elszállításához, és ha ezt megteszi, a rendőrség megadja a támogatást, hiszen egy jogszerű intézkedéssel szembeni ellenállás belbiztonsági kérdés. Magyar nem vitatja Bakondi szakértelmét, ám úgy véli, most melléfogott,

hacsak nincsenek információi arról, hogy az oszlopokban terroristák bújnak meg.

Különben először a Mahir hívta ki még szombaton a rendőrséget, de kevés sikerrel, mert a hatóság emberei úgy látták, hogy ezzel nincs dolguk.

Korábban Kocsis Máté, a VIII. kerület fideszes polgármestere fővárosi önkormányzati és rendészeti tanácsnok jelezte: miután a cég akadályozza az oszlopok bontását, számítanak a rendőrség közreműködésére. Az az őrző-védő cég, amelyik ennek ellenére is akadályozza a munkálatokat, szerinte működési engedélye visszavonására számíthat, amit Bakondi is megerősített. A bontás ráadásul jogszerű – tette hozzá Kocsis –, mert a Fővárosi Törvényszék elutasította a Mahir ideiglenes intézkedés iránti kérelmét.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Magyar viszont erről nem tud, mert a bíróságtól hétfőig semmiféle tájékoztatást nem kaptak. Ezért felhívta Bakondi és Kocsis figyelmét is arra, hogy ne biztassák a rendőröket jogellenes cselekményekre, mert egy szerződés érvényességének megítélése nem az ő dolguk. Ha a kontraktus egyoldalú felmondását a bíróság később esetleg jogszerűnek minősíteni, akkor is el kell rendelni a verdikt végrehajtását, addig viszont az ügyvéd szerint következmények nélkül senki nem bonthatja el más tulajdonát. Ezért lopás és rongálás miatt feljelentést tettek.

Kérdéses emellett,

ki kártalanítja azokat, akik a Mahir szolgáltatásait veszik igénybe, de a hirdetéseiket az oszlopokkal együtt eltávolították.

Egyértelmű a helyzet – véli Magyar –, mert a szerződések nem teljesítéséből eredő joghátrányokért az önkormányzat viseli a felelősséget, miként az oszlopokban okozott kárért, de még a cég elmaradt hasznaiért is, és az összes követelést készek peres úton érvényesíteni.

Hétfőn információink szerint csend volt: a Budapest Közút Zrt. emberei nem romboltak tovább, és a Mahir sem helyezett ki újabb oszlopokat a régiek helyett.

De biztosan lesz folytatás.

Magyar utalt rá, hogy a polgári törvénykönyv szerint aki másnak kárt okoz, azt a bíróság eltiltja a veszélyeztető magatartástól – most a hirdetőoszlopok erőszakos eltávolításától, mert más tulajdonában levő létesítményeket rongálnak meg –, és az erre irányuló beadványukra gyors választ remélnek.

Kiemelte azt is, hogy a Mahirt – mint másokat is – „birtokvédelem illeti meg, ha birtokától jogalap nélkül megfosztják vagy birtoklásában jogalap nélkül háborítják". Ilyen esetben a tulajdonos a hatályos szabályok alapján a „birtok megvédéséhez szükséges mértékben önhatalommal is felléphet". Vagyis: akár őrző-védő cégek szolgáltatását vehetik igénybe, hogy addig megóvják az oszlopokat, amíg azok sorsáról nincs bírósági döntés.

Az egész történet kapcsán további probléma, hogy

az Andrássy út világörökségi helyszín, ezért az ügyvéd úgy gondolja, nemigen tépheti ki a főváros saját hatáskörében a járdákból a kifejezetten oda engedélyezett hirdetőoszlopokat.

Pedig hétfőn úgy tűnt, valami történni fog, mert a Mahir oszlopai mellett ott – és a Ferenc körúton is – kihelyeztek megállást tiltó ideiglenes táblákat, mintha a létesítmények eltávolításához a darus kocsinak akartak volna helyet biztosítani, de a várt akció elmaradt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.