Botrányos Táncsics-díj: visszaadott kitüntetések, miniszteri sajnálkozás

Több Táncsics-díjas újságíró is visszaadja a kitüntetését tiltakozásul amiatt, hogy Szaniszló Ferenc is megkapta az elismerést Balog Zoltántól. A miniszter sajnálkozik, de visszavonni már nem tudja a döntést.

Először a Népszava főszerkesztője döntött úgy, hogy visszaadja a Táncsics-díját, tiltakozásul amiatt, hogy Szaniszló Ferenc, az Echo Televízió munkatársa is megkapta ma ezt a kitüntetést Balog Zoltán emberi erőforrás minisztertől. Azóta többen csatlakoztak gesztusához.

Németh Péter, a Népszava honlapján olvasható írásban így indokolta a döntését: "Elfogadhatatlan számomra, hogy olyan valakivel legyek egy sorban, akinek szinte egyetlen gondolatával sem tudok egyetérteni. Természetesen nem a nézetkülönbségekről van szó, hanem azokról a taszító eszmékről, amelyeket folyamatosan hirdet a műsoraiban. Ezt a nehéz döntést azért hoztam meg, mert semmilyen módon nem akarok azonos lapon szerepelni egy ilyen emberrel. Számomra eddig büszkeség volt, hogy Táncsics-díjas vagyok, de ez mostantól sajnos vállalhatatlan."

Délután csatlakozott hozzájuk Rangos Katalin és Bolgár György is, akik épp Németh Péterrel beszélgetve a Klubrádióban tették bejelentésüket. Majd Vince Mátyás, az MTI volt elnöke jelentette ki: Nem akarok egy társaságban lenni Szaniszló Ferenccel. Így cselekedett Horváth Zoltán, a HVG volt főszerkesztő-helyettese is.

Tamás Ervin is úgy döntött, visszaadja a Táncsics-díját. A Népszabadság korábbi főszerkesztő-helyettese – aki ma is rendszeresen publikál lapunkban – így indokolta döntését: "Tudom, hogy ez ma már nem jelent semmit, de Szaniszló Ferenccel nem szeretnék együtt Táncsics-díjas lenni, s minden bizonnyal ő se velem. Tiltakozni felesleges, mert akik úgy gondolták, hogy munkájával, szellemiségével kiérdemelte a kitüntetést, azoknál ennek a lépésnek semmilyen szimbolikus ereje nincs. Inkább megkönnyebbülnek. Tessék, lehet."

Révész Sándor, lapunk munkatársa is úgy döntött, hogy Szaniszló kitüntetése miatt visszaadja a Táncsics-díját, és ugyanezt közölte lapunkkal a Népszabadság korábbi és a Vasárnapi Hírek jelenlegi főszerkesztő-helyettese, Zalai István. Tamás Ervin, Révész Sándor és Zalai István úgy döntött, hogy a díjjal együtt kapott pénzt egy később kiválasztandó alapítvány számlájára utalják át.

Pénteken két ma már nyugdíjas kollégánk, Pünkösti Árpád főmunkatárs és Rédei Ferenc fotórovatvezető is jelezte szerkesztőségünknek, hogy visszaadja a Táncsics-díját.

A Táncsics-díjat idén Szaniszló Ferenc, az EchoTv munkatársa mellett Novotny Zoltán és Vertse Márta Ágnes kapta. 

„A díjazottakról döntő kuratórium összeállítása tavaly decemberben az előző évektől eltérően nem a szakmai szervezetek ajánlásait tiszteletben tartva történt, arról a miniszter döntött ” – tudta meg az eMasa Tóth Károlytól, a MÚOSZ elnökétől, aki hangsúlyozta: – „A MÚOSZ-nak semmi köze Szaniszló Ferenc jelöléséhez. A mi jelöltünk az öttagú kuratóriumba Domány András, a Magyar Rádió korábbi parlamenti tudósítója, tavaly Táncsics-díjjal elismert kollégánk volt, a díjra pedig Farkas Zoltánt, a HVG munkatársát jelöltük. Egyik jelöltünket se fogadta el a minisztérium.”

Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere közleményt adott ki a díj odaítéléséről. Ebben úgy fogalmaz: "egy újságírói szervezet javaslatára Táncsics Mihály-díjat adományoztam Szaniszló Ferenc újságírónak. Ezt a döntést úgy hoztam meg, hogy nem volt tudomásom a korábban komoly szakmai színvonalon dolgozó külpolitikai szerkesztő és újságíró elmúlt időszakban tett, az emberi méltóságot sértő nyilatkozatairól. Ezek mind személyes hitvallásommal, mind a kormány értékrendjével összeegyeztethetetlenek."

Balog szerint ezek ismeretében nem fogadta volna el az elé terjesztett javaslatot. "Mivel a jogszabályok nem teszik lehetővé a kitüntetések és díjak visszavonását, így csak sajnálatomat tudom kifejezni a rossz döntés miatt" - közölte a miniszter, akiben ez az eset "még inkább tudatosítja azt a felelősséget, melyet a több száz jelölt közötti választás jelent úgy, hogy nincs lehetősége mindegyikük teljes életútjának megismerésére".


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.