galéria megtekintése

Németh Szilárd folytatja durvuló magánháborúját

25 komment


Szalai Anna

Ha nem megy törvénnyel a megszerzése, véreztessük ki! Hoppál Péter kulturális államtitkár – aligha függetlenül Németh Szilárd rezsiharcos magánháborújától – megfelezte a Csepeli Munkásotthon támogatását – értesült a Népszabadság.

Június elején érkezett volna meg a Területi Művelődési Intézmények Egyesületének (TEMIE) évről évre osztott támogatása a Csepeli Munkásotthonhoz. De az idén hiába várják. A TEMIE elnöke levélben tudatta Nagy Józseffel, a munkásotthon kuratóriumi elnökével, hogy Hoppál Péter kulturális államtitkár – a hatvan támogatott intézményből egyedüliként – megfelezte a csepeli kultúrház támogatását.

A kultúrház vezérlője. Nincsenek döntési helyzetben
A kultúrház vezérlője. Nincsenek döntési helyzetben
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az egyesület az egykoron szakszervezetek által fenntartott, a rendszerváltás után nehéz helyzetbe került intézmények működését segíti. Az idén 450 millió forintot oszthatott szét állami forrásból. Az intézmények tervezett programjai alapján ítéli oda a támogatást. Csepel, bár teljesítette a kiírásban rögzített feltételeket, az idén a korábbinál valamivel kevesebbet, 21 mil­liót kapott volna, ám a minisztérium ezt is megfelezte. Ráadásul ehhez az összeghez is csak az év végén juthat hozzá a munkásotthon.

 

Az évi 60 millió forintból gazdálkodó, négy épületben, 5400 négyzetméteren működő intézmény több költségcsökkentő intézkedést hozott, munkatársaktól is megvált, de a túléléshez még legalább 5-6 millió forintot kellene megspórolnia. Fizetőképessége megőrzése érdekében a kerülettől és az egykori vasmű területén működő cégektől kért támogatást. A kuratórium Orbán Viktor miniszterelnöknek is írt, kérve a minisztériumi döntés felülbírálatát.

A döntést egyébként nem indokolta a tárca, de aligha független Németh Szilárd korábbi rezsibiztos, volt csepeli polgármester évekkel ezelőtt indított, meghökkentő elszántsággal vívott hadjáratától. Németh a polgármesterré választása óta szeretné megszerezni a munkásotthont, amelyet a rendszerváltás után egy alapítvány gondjaira bíztak.

Németh Szilárd
Németh Szilárd
Teknős Miklós / Népszabadság

A fideszes politikus, miután nem szerezhetett többséget a kurató­riumban és a felügyelőbizottságban, megvonta a munkásotthon önkormányzati támogatását, majd a Fővárosi Bíróságtól kérte az alapítói jogokat. Nem kapta meg. Erre törvénymódosítást kezdeményezett. Az önkormányzat így saját cégét, a Csepeli Városkép Kft.-t bízhatta meg az alapítói jogok gyakorlásával, amely feloszlatta a kuratóriumot és helyette Németh Szilárdot kérte fel egyedüli kurátornak. Aki végül saját embereit ültette a felügyelőbizottságba.

Csakhogy azóta is a régi kurató­rium van bejegyezve. A munkásotthon alapítványa ugyanis indítványt nyújtott be azért, hogy az alapítói jogokat az önkormányzat mellett egy olyan személy is gyakorolhassa, aki ismeri és tiszteletben tartja a nagy múltú intézmény hagyományait. Jelöltjük Kabodi Ferenc, a Csepel Komplex Kft. ügyvezetője, az egykori Csepel Művek 200 hektáros területén működő körülbelül hatszáz vállalkozás 90 százalékát lefedő Csepeli Munkaadók és Gyáriparosok Egyesületének egyik alapítója. A Kúria még nem döntött az ügyben. A Fővárosi Bíróság bejegyezte ugyan a Csepeli Városkép Kft.-t mint az alapítói jogok gyakorlóját, az alapító okirat módosításához azonban egyelőre nem járult hozzá. Nagy József szerint nem is teheti, hiszen a polgári törvénykönyv erre nem ad módot, az alapító ugyanis nem lehet túlsúlyban sem a kuratóriumban, sem a felügyelőbizottságban.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.