galéria megtekintése

Nemet mondott a kegyetlenül megalázott kecskeméti iskolaigazgató

32 komment


Tanács István

Folytatódik a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium kálváriája. Lukács Lajost, az önkormányzat által kétszer elutasított, megalázott volt igazgatót behívatták a Klik kecskeméti irodájába, és felkérték, hogy lássa el az egyik helyettes teendőit.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kecskeméti önkormányzat fideszes többsége a második fordulóban sem támogatta az igazgatói pályázatát Lukács Lajosnak, aki 22 éven át sikeresen vezette a nyolcosztályos gimnáziumot. Helyette Szilágyi Tünde Piroskát javasolták, aki ki sem töltheti az igazgatói mandátumát, mert előbb éri el a nyugdíjkorhatárt.

Mint többen hangsúlyozták, pályázata helyesírási hibákat tartalmazott, angoltanárként szakmailag alkalmatlan a reálgimnázium vezetésére.

Közben elbírálták az igazgató-helyettesi pályázatokat is. A Bányai mindkét eddigi igazgató-helyettese pályázott: egyikük pályázatát eredményesnek, a másikét eredménytelennek nyilvánították. Mivel egyelőre igazgatója sincs az iskolának, csak egy vezetője maradt volna – ám Korsósné Jávorka Zsuzsanna igazgatóhelyettes is tudni akarta, kivel fog együtt dolgozni, mielőtt átveszi a megbízó levelét.

 

Közben Lukács Lajost, az önkormányzat által kétszer elutasított, megalázott volt igazgatót behívatták a Klik kecskeméti irodájába, és felkérték, hogy lássa el az egyik helyettes teendőit. Lukács nemet mondott –

többek között azért, mert a jog betűje szerint Balog Zoltán miniszter az önkormányzat véleménye ellenére még őt is kinevezheti igazgatónak, hiszen érvényes a pályázata.

Mivel Korsósné Jávorka Zsuzsanna nem akarta így ellátni a helyettesi teendőket, Györgyiné dr. Koncz Judit tankerületi igazgató megfenyegette a tantestületet, hogy kívülről hoz helyetteseket. Ezután az iskola érdekében a két eddigi helyettes vállalta, hogy folytatja a munkát – többek között azért, hogy legyen, aki irányítja a napokban 145 diák írásbeli felvételijét.

Pap-Vid Renáta, a Szülői Munkaközösség választmányi elnöke a szülőknek elküldött levelében azt írta: a tankerületi igazgató többször kijelentette, nem érdekli sem a szülők, sem a pedagógusok, sem a diákok véleménye ebben az ügyben.

Szimpátiatüntés Lukács mellett. A tankerületi igazgatót senkinek a véleménye nem érdekli
Szimpátiatüntetés Lukács mellett. A tankerületi igazgatót senkinek a véleménye nem érdekli
Ujvári Sándor / Népszabadság

Király József, a városi önkormányzat szocialista frakcióvezetője pénteken sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentette, az MSZP országgyűlési frakciója levélben kéri Balog Zoltán minisztert,

vizsgáltassa ki, milyen körülmények között kényszerült távozni Györgyiné dr. Koncz Judit 2012-ben Szegedről,

ahol a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola dékánja volt, és korabeli újságcikkek szerint szakdolgozat-botrányba keveredett.

Már Szegedre is vitatott körülmények között érkezett – előzőleg a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese volt. Az interneten számos kompromittáló történet szerepel tevékenységéről –

a szegedi hittudományi főiskola botrányát azonban nem követték hatósági eljárások.

Györgyiné így Kecskeméten, Szemereyné Pataki Klaudia polgármesternek lett a szövetségese a Bányai Gimnázium sikeres igazgatójának eltávolításában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.