galéria megtekintése

„Meg lehet akadályozni Orbán romboló terveit”

17 komment


Hajba Ferenc

Elindult, mert tele lett a hócipője a korrupcióval, az oktatás szétverésével, az illiberalizmussal. A baloldal, a liberálisok és civil szervezetek Kész Zoltán mögé álltak, aki függetlenként indul a vasárnapi veszprémi időközi országgyűlési választáson. A közvélemény-kutatások szerint ő, vagy a fideszes Némedi Lajos nyeri el Navracsics Tibor megüresedett helyét. Felkértük egy külön interjúra Némedi Lajost és Kész Zoltánt is. A Fidesz jelöltje nem élt a lehetőséggel, Kész Zoltán válaszolt a kérdéseinkre.

– Nem olcsó ember ön. Azért, hogy ne ön, hanem fideszes ellenfele győzzön, a kormány előbb 800 millió forintos támogatást adott Veszprémnek, később egy új uszodát is ígért.

– Nincs ezzel semmi baj, örülök, hogy fejlesztik a várost. Azért mindent nem lehet komolyan venni a kampányban, Némedi Lajos alpolgármester úr, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje a napokban azt is ígérte, hogy felújítják a belváros közepén álló, teljesen lerobbant húszemeletest. Tudja mikor ígérték ezt utoljára? A 2010-es választás előtt. Azóta sem történt semmi az épülettel.

– Egyik nagygyűlésén úgy fogalmazott: Az államot uraló vezetők kilóra akarnak megvenni bennünket. Eszközök vagyunk, darabra mérnek. Egyénenként akarják szavazatainkat megvásárolni ahelyett, hogy egy jobb országot építenének, amelyben munkát és a munkáért tisztességes bért biztosítanának. Sikerül megvenni a választókat?

– Én bölcsebbnek és felelősebbnek tartom a veszprémieket és a környező falvakban lakókat annál, hogy a kampányígéretekért eladják magukat.

 

– Sok támadást kapott a kampányban. Még a 16 évvel ezelőtt írt, népszerű angol nyelvkönyvét is ízekre szedték. Meglepték ezek a támadások?

– Felkészültem rájuk. Az én gondolkodásmódom az írásaimból nyomon követhető, nem bújok el, nem titkolok semmit. Sajnos a Fidesz jelöltje nem mert velem kiállni egy nyílt, józan, érvelő vitára. Ezzel szerintem nem engem, hanem a választókat sértette meg. Sokan biztattak, hogy vágjak vissza, beszéljek pápai MSZMP-s múltról, szórólapozzak hűtlenkedésekről, mesés vagyonokról, de nem teszem, mert méltatlan volna. Egyikünk sem tökéletes, valamennyien gyarló emberek vagyunk, s egyébként sem szokásom a személyeskedés. Minden jelöltnek elküldtem a stábunk által kidolgozott etikai kódexjavaslatot, senki sem csatlakozott hozzá. Az engem ért támadásokat egyébként jó jelnek tartom, ez azt jelenti, hogy félnek a győzelmemtől.

Vémi Zoltán / Népszabadság

– Mi vitte rá, hogy elinduljon ezen a választáson?

– Egyszerűen tele lett a hócipőm a szemérmetlen korrupcióval, az oktatási rendszer szétverésével, a mutyizással, a civilek elleni támadásokkal, a Nyugat-Európában elfogadhatatlan illiberalizmussal, a demokratikus alapértékek eltiprásával, a rengeteg hazugsággal, a mi pénzünkön folytatott üres sikerpropagandával, az értelmes dialógusok teljes hiányával.

– Nem fordult meg a fejében, hogy elmegy az országból? Még fiatalember, tanított az Egyesült Államokban, kiterjedt kapcsolatai vannak szerte a világon. Mi tartja itthon?

– Veszprém, az itt élő családom. Ezt a várost szeretem, itt érzem jól magam. Azt szeretném, hogy két gyermekem egy szabad, nyitott, munkát és megélhetést biztosító országban nevelkedhessen fel. Azokat is megértem azonban, akik máshol keresik a jövőjüket, mert nincs munkahelyük, borúsnak látják a jövőjüket, s rossz a politikai közérzetük. Magyarországon nem a bevándorlás, hanem a kivándorlás az igazi probléma.

– Mire számíthat Veszprém és az ország Kész Zoltántól, ha bejut a parlamentbe?

Vémi Zoltán / Népszabadság

– A tét nemcsak Veszprém, hanem az ország jövője, hiszen ha megszűnik a kétharmados Fidesz-többség, nemcsak a kormányzópárt legyőzhetetlenségének a mítosza oszlik szét, hanem meg lehet akadályozni további romboló terveket. Ha én kapok bizalmat, akkor Orbán Viktor nem lesz kétharmaddal megválasztott, valódi köztársaság nélküli köztársasági elnök. Országos mozgalmat indítok a tisztességes adózásért, s korrupcióellenes hálózatot hozok létre. Veszprém fejlődése egyértelműen a munkahelyteremtő befektetésekben rejlik. Szükség van adócsökkentésre épülő alternatív költségvetésre. A gyermekek tanulását segítő ösztöndíjrendszer kialakításában működnék közre, s egy alapítvány létrehozását is tervezem annak érdekében, hogy a fiatalok helyben alapítsanak vállalkozásokat.

– Fideszes ellenfele az állatkertben is kampányol, zsiráfokat etet...

– Én is szeretem a zsiráfokat, ebben nincs köztünk különbség.

– ...míg ön a kézilabdameccseken tűnik föl gyakrabban, mint vezérszurkoló. Látta már politikai ellenfeleit is a mérkőzéseken?

– Némedi Lajos nemrég feltűnt a VIP-páholyban, egyszer Simicska Lajost is láttam, bár ő végül nem indult a választásokon. Nem tudom, ki van még ott, nem a díszvendégek, hanem mindig a szurkolók között foglalok helyet.

Névjegy

Kész Zoltán 41 éves. Az ELTE angol szakán végzett, a Polgári Platform Egyesület alapítója és elnöke. Tanított a balatonalmádi gimnáziumban, a Padányi katolikus gimnáziumban, a Veszprémi Egyetemen és az Egyesült Államokban is. Öt népszerű tankönyv társszerzője, a 2000-es években a veszprémi rádió sportfőszerkesztője volt. Tíz évvel ezelőtt rövid ideig tagja volt a Fidesznek. Egyik fia 13 éves, a másik három hónapos.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.