Nem vizsgálják Schmitt vagyonnyilatkozatát

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága - elutasítva az egyik napilap újságírójának kezdeményezését - úgy döntött, nem indít vagyonnyilatkozati eljárást Schmitt Pál volt köztársasági elnök ellen.

A Parlament szakbizottságának hétfő délelőtti tanácskozásán került napirendre a Blikk újságírójának levele, amelyben Kozák Dániel vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást kezdeményezett Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen.

Az újságíró szerint a volt államfő januárban nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata alapján több lakóingatlan tulajdonosa, amelyek egy részét - információja szerint - kiadja, viszont az ebből származó esetleges jövedelem nem szerepel a nyilatkozatában. Lehet, hogy neje nyilatkozatában igen – vélelmezte az újságíró –, ám ez nem nyilvános.

A bizottság vita után úgy döntött, nincs helye vagyonnyilatkozati eljárás lefolytatásának a volt államfő ellen. A kormánypárti képviselők nemmel szavaztak, a jobbikos képviselők az eljárás megindítása mellett voksoltak, az MSZP-s képviselők tartózkodtak.

Salamon László, a bizottság KDNP-s elnöke a vita előtt jelezte: az eljárás elrendeléséről személy szerint neki kellene döntenie, de ő inkább a bizottság döntésére kívánt hagyatkozni.

Rubovszky György, a testület KDNP-s tagja, a vagyonnyilatkozati eljárásokat lefolytató mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke a vitában azt hangsúlyozta: volt köztársasági elnök ellen vagyonnyilatkozati eljárásnak nincs helye, ugyanúgy, ahogy volt képviselő vagy volt hivatali személy ellen sem. Mint mondta, Schmitt Pál több mint másfél évig volt köztársasági elnök, ez alatt az idő alatt lehetett volna vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezni ellene. Megjegyezte: ha ez az idő nem volt elég egy újságírónak, akkor most már "nyugodjon bele, hogy ez a hajó elment".

A fideszes Vas Imre és Papcsák Ferenc is azzal érvelt, a jogszabályok alapján a mandátum lejárta után nincs helye vagyonnyilatkozati eljárásnak.

A bizottság jobbikos tagjai ugyanakkor az eljárás lefolytatása mellett voltak. Gaudi-Nagy Tamás és Staudt Gábor a közpénzek és közügyek átláthatóságát hangsúlyozva érvelt az eljárás megindítása mellett.

Az MSZP-s Bárándy Gergely úgy fogalmazott: "halott oroszlánba semmiképpen nem akarnak belerúgni", ezért tartózkodni fognak a szavazásnál. Hozzátette: a kormánypártok felelőssége, hogy a saját maguk által meghozott törvényt hogyan akarják értelmezni.

A volt köztársasági elnök hivatalvezetője április 13-án az MTI-nek cáfolta, hogy Schmitt Pál eltitkolt volna  egy ingatlankiadásból származó bevételt. Kiss Norbert tájékoztatása szerint a közös tulajdonban lévő lakóingatlan 1/2 arányú tulajdoni hányada a lemondott köztársasági elnök felesége, Schmittné Makray Katalin tulajdonát képezi, aki az ingatlanrész hasznosításából származó bevételről az adózásra vonatkozó jogszabályoknak, az adózás rendjének, valamint vagyonbevallási kötelezettségének mindenkor eleget tett.

A Fidesz vezetésében állítólag döntöttek: ha ugrik Schmitt doktori címe, pakolnia kell
Budapest, 2010. augusztus 7. Schmitt Pál köztársasági elnök székeket pakol a Templomkerti esték elnevezésű rendezvényen, Budapesten, a máriaremetei kegytemplomnál, ahol az államfő olimpikonokkal találkozott. MTI Fotó: Soós Lajos
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.