Nem tudnak fizetni az állami kórházak

Sem a beszállítók lejárt számláit, sem más fizetési kötelezettségeiket nem tudják teljesíteni januárban az állami tulajdonú kórházak, kizárólag a dolgozói béreket képesek rendezni.

Az intézményeknek meg kellett ugyanis szüntetniük a kereskedelmi bankoknál lévő számláikat, mert azok vezetését 2012-től az államkincstár vette át. Csakhogy máig nem telepítették az érintett kórházakba azokat a terminálokat, amelyek közvetlen kapcsolatot teremtettek volna a kincstárnál vezetett számla és az intézmény között. Az állam ezzel lényegében megoldotta, hogy januárban egy fillért se költsenek az újólag birtokba vett kórházak: költségük ugyan keletkezik, de átutalni nem tudnak.

A dolgozói bérek utalásához szükséges adatokat a kórházak elektronikus úton juttatták el az állami pénzkezelő intézethez, így azt időben megkaphatják az orvosok és az ápolók. Ám minden egyéb számla áll.

A Népszabadság kérdésére az Egészségügyért Felelős Államtitkárság azt a választ adta: „Nem pénzhiány miatt akadozik a kórházak utalása. Az állami fenntartásba került egészségügyi intézményektől a Magyar Államkincstár (MÁK) január másodikától fogad bevételeket és teljesít kiadásokat, jelenleg papíralapú bizonylaton. Az elektronikus utalási rendszerek kialakítása a Giro Zrt.-nél folyamatban van, a végpontok aktiválása, jogosultságok kiadása, chipkártyák kiadása két-három hét időt vesz igénybe.”

A „papíralapú bizonylat” a ­banki átutalásokból ismert rózsaszín blanketta, csakhogy a gyakorlatban ez sem működik – állítják az érintett kórházi vezetők. A kincstár ugyanis nincs arra felkészülve, hogy ott darabonként rögzítsék a saját rendszerükbe az átutalási nyomtatványon szereplő nem kevés adatot, azaz a címzettet, a 24 karakterű bankszámlaszámot, az összeget, valamint az ehhez kapcsolódó közlemény szövegét is. (Egy közepes intézményben havonta átlagosan 300-400 utalást végeznek.) Lapunk úgy tudja: januárban körülbelül 60 milliárd forint „ragad be” így a kórházi számlákon. A kórházigazgatókat az is aggasztja, hogy a december végén kapott és adósságkonszolidációra elkölthető összeghez sem férhetnek hozzá. Ez azért is baj, mert a pénz kifizetéséről szóló jogszabály a hónap végéig engedi elkölteni ezt az összeget.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.