Nem lett meg a bíróság fantomja

Mit keresett a közigazgatási és igazságügyi tárca államtitkára tavaly december végén az azóta megszűnt Országos Igazságszolgáltatási Tanács hivatalának helyiségeiben? Korábban ezt kérdezte az Eötvös Károly Intézet, s érdemi válasz híján feljelentést tettek, amit az ügyészség elutasított.

Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára a múlt évben a karácsonyi szünet idején előzetes bejelentés nélkül megjelent az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) hivatalában, és államtitkári jogosítványaira hivatkozva elérte a portaszolgálaton, hogy másodmagával beengedjék az időközben megszüntetett testület bizalmas iratokkal zsúfolt lezárt hivatali helyiségeibe – emlékeztet korábbi közleményére az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet.

„Azt, hogy ott mi történt, nem tudhatjuk. Az esetet azért tartjuk súlyosnak, mert a végrehajtó hatalom képviselője jogosulatlanul hatolt be a bírói hatalom igazgatásáért felelős intézményének hivatali szobáiba” – hangsúlyozza az intézet.

A szervezet az ügyben korábban közérdekű adatigényléssel fordult Navracsics Tibor közigazgatásért és igazságügyért felelős miniszterhez, majd, miután válaszát nem tartották kielégítőnek, hivatali visszaélés bűntette miatt feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen. 

A Keresztes Imre főügyész által jegyzett, 2012. február 28-án kelt, de csak most kézbesített határozata a feljelentést elutasítja. Annak ellenére is, hogy a határozat megerősíti a feljelentésben foglalt tényállást.

Az indokolás szerint ugyanakkor Szabó Erika államtitkárnak joga volt az épületben a tárca által bérelt helyiségeket megtekinteni, amivel az intézet nem ért egyet. A főügyész úgy tesz – fogalmaz a közlemény –, mint ha elfogadható lenne a KIM tényszerűségében is erősen vitatható érve, miszerint Szabó Erika azért volt jogosult az OIT helyiségeibe belépni, mert a bejárást előkészítő munkatársa nem tudta felvenni a kapcsolatot a hivatal munkatársaival.

Az ügyészség szerint a hivatali visszaélés bűntette csak egyenes szándékkal követhető el, így „abból, hogy (…) olyan helyiségeket is megnézett, amelyek az Országos Igazságszolgáltatási Tanács kizárólagos kezelésében voltak, nem vonható le következtetés szándékos hatásköri túllépésre, jogtalan hátrány okozására, illetve jogtalan előny szerzésére irányuló célzatra”.

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet álláspontja szerint „a végrehajtó hatalom képviselőjének engedély nélküli behatolásával a bírói hatalom integritásának szándékos megsértése megtörtént, a célzat megállapításának vagy kizárásának kérdésére viszont csakis a törvény szerint független ügyészi nyomozás adhatott volna feleletet”.

A határozat ellen az ügyészség szerint az intézet panasszal élhetne, erre azonban, mivel a kifogásolt cselekménynek nem a szervezet a sértettje, csak az Országos Bírósági Hivatal, mint az OIT hivatalának jogutódja lenne jogosult.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.