Nem lesz "cigány-sátor" Miskolcon

Nem lesz Világsátor Miskolcon – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Kriza Ákos, a város fideszes polgármestere. Hozzátette: a döntésnek nem az az oka, hogy a Jobbik "cigány-sátorként" aposztrofálta a beruházást, és helyi népszavazási kampányt indított ellene, hanem az, hogy nem sikerült tisztázni a pályázat fontos részleteit, például azt, hol legyen a létesítmény, mennyi önrészt kell előteremtenie hozzá a városnak, s ki finanszírozza majd a fenntartását.

A közel kétmilliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően egy olyan multifunkcionális kutató- és kulturális központ jöhetett volna létre a borsodi városban, amely részben társadalmi felzárkóztatással és cigány integrációval foglalkozik, és száz-kétszáz új munkahelyet biztosított volna az itt élőknek. A tervet Miskolc város közgyűlése azzal a feltétellel fogadta el, hogy a megvalósítást a város önrész és a működtetés finanszírozása nélkül, állami garanciával vállalja, ám ezek bizonytalansága miatt végül visszaléptek a Világsátor projekttől.

Kriza Ákos kijelentette: elutasítja a Jobbik szándékos félretájékoztatását és hangulatkeltését ebben az ügyben, ám annak nincs köze a döntéshez, kizárólag a város érdeke motiválta a lépést. A Világsátorban olyan országos kutatások és programok beindítását tervezték, amelyek segítségével kevesebb hátrányos helyzetű gyerek esne ki az oktatásból, s később többen találnák meg a helyüket a munka világában.

Miként Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere korábban a www.boon.hu hírportálon fogalmazott: a digitális kultúra a jövőben kiemelt szerepet tölt be a cigányságot érintő kulturális kapcsolatok fejlesztésében. "Ezen kulturális szegmensnek a megismertetése szorosan kapcsolódik a nemzeti gazdaság- és társadalomfejlesztési stratégiatervekhez, a társadalomfejlesztést célzó kormányprogramok megvalósításához, s a cigányság európai szinten is elismert előadóművészeinek bemutatkozására is lehetőséget adna az intézmény" - mondta.

A Jobbik helyi népszavazást kezdeményezett Miskolcon, azt követelve, hogy ne a borsodi megyeszékhelyen épüljön meg a Világsátor, amelyet Egyed Zsolt, a párt országgyűlési képviselője "cigány-központnak" nevezett. Szerinte "a létesítmény nem lenne más, mint egy új, európai méretű cigány szórakozónegyed, melynek hozadékaként a cigány bűnözés nőne, az ingatlanárak pedig csökkennének a városban".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.