Nem lelik betegeiket a kórházak

Akár a várólista rövidítésére folyósított gyorssegély kétharmadát is vissza kell fizetniük a kórházaknak a túl merev szabályok miatt.

Óvatos becslések szerint is legalább nyolcmilliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy eltüntessék a mintegy 50 ezer beteget nyilvántartó várólistát. Tavaly az év utolsó napjaiban nyolcszázmillió forintot osztott szét a kormány azon kórházak közt, amelyek a legtöbb, műtétre várakozót tartják nyilván. A plusztámogatásért cserébe az intézményeknek vállalniuk kellett a várólista rövidítését. Balog Zoltán nemzeti emberi erőforrások minisztere keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, a pénz 1300 beteg operációjára elég. Az érintett intézmények pontos listát kaptak az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP), melyen taj-számokhoz rendelték az összeg felhasználását. Vagyis személyre szólóan határozták meg, hogy kiket kell előrevenni. Ők jellemzően azok, akik nagyon régen vannak a várólistán.

Operáció helyett viszont sok helyütt várhatóan vissza kell adni a pénzt. A kórházak ugyanis most szembesültek azzal, hogy a műtétre váró betegeik jó részét „elvesztették”, s legfeljebb az esetek 30 százalékában kerülhet sor a műtétre. Előfordul, az OEP által megjelölt beteg átkerült más intézménybe, ahol azóta meg is operálták. Vagy változott az állapota, és már nem megoldás számára az adott beavatkozás, vagy maga a beteg gondolta meg magát, s nem akar már kés alá feküdni. Előfordult az is, hogy a beteg időközben meghalt. A beavatkozásokat ez év április végéig el kell végezni, és ha addig nem tudják elkölteni az összeget a kijelölt taj-számok tulajdonosaira, akkor vissza kell azt utalniuk az OEP-nek, nem fordíthatják a következő sorban állóra.

Feszültséget jelent az intézményeknek az is, hogy egyenetlenül osztották ki a várólista csökkentésére szánt forrásokat. Azok az intézmények, amelyeknek lenne kapacitásuk a műtétek elvégzésére, alig néhány esetre kaptak forrást, míg oda, ahol alig vagy egyáltalán nem operálnak várólistás eseteket, több jutott. Például a fővárosi Uzsoki utcai kórházban hiába van műtő és orvos is, csak hét betegre kapott finanszírozást.

Az összeg fölhasználásának nehézségei a Magyar Kórházszövetség elnökségében is szóba kerültek. Velkey György elnök lapunknak azt mondta: kezdeményezik, hogy a visszavont pénzt is a várólisták csökkentésére lehessen fordítani.

Lapunk úgy tudja: azzal, hogy a tavaly év végi pénzosztás szabályairól nem kellően átgondolt döntés született, már az egészségbiztosító is szembesült. A Népszabadság hétfőn reggel írásban több kérdést feltett e tárgykörben az OEP sajtóosztályának, ám ezekre lapzártánkig nem kaptunk választ.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.