Nem fért a csillaghoz a Jobbik

A Jobbik kedden a budapesti Szabadság téren található szovjet emlékmű eltávolítását kezdeményezte.

Novák Előd, a párt alelnöke a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az emlékművön látható önkényuralmi jelképek jogsértő voltát korábban az ügyészség is kimondta, azonban az obeliszk szoborparkba, vagy valamelyik temetőbe történő elszállítását a rendőrség, a fideszes többségű V. kerületi önkormányzat, illetve a kormány sem hajtotta végre.

A Jobbik korábban arról adott tájékoztatást, hogy kedden, egy szimbolikusnak szánt lépéssel az emlékművön található domborművek fekete fóliával történő letakarása készül, ám Novák Előd szerint erre az éjjel-nappali rendőri őrzés miatt nem nyílt lehetőségük.

Az 1945-ben a lerombolt Trianon-emlékmű helyén állított obeliszk sokak szemét csípi. Gyakran leöntötték festékkel, olajjal, a tévéostromkor leverték a bronz tánlákat. Budaházy Györgyöt például félmillió forint büntetésre ítélte a bíróság az emlékmű megrongálása miatt. Azóta kordon védi a heves tiltakozóktól.

Novák Előd a Szabadság téren
Szabadság téri szovjet emlékművön található önkényuralmi jelképek miatt a Jobbik feljelentést tett
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.