HPV-oltás: nem feltétel a szüzesség

Ősszel kaphatják meg először térítésmentesen az államtól 12 éves lányok a humán papillómavírus (HPV) elleni vakcinát – adta hírül a PharmaOnline.

A kormány az idei évtől több mint egymilliárd forintot különített el a 12-13 évesek HPV oltására – írja a szakmai portál.

Megtudtuk: az első évben mintegy 46-47 ezer lány juthat hozzá a készítményhez az iskolákban. A méhnyakrák és nemi szervi rákok mellett ez a vírus okozza a fej-nyaki régió többféle rosszindulatú daganatát is. Bár Magyarországon ősszel csak a lányok kaphatják meg ezt a védelmet a daganatos betegségek ellen, vannak országok, ahol már a fiúkat is oltják.  

Lapunk úgy tudja: az oltás úgymond kötelezően felajánlandó a hatodikosoknak. Ez azt jelenti, hogy a szülőknek hozzá kell járulniuk, hogy az iskolaorvosok beadják nekik az oltássorozatot. A méhnyakrák és a nemi szervi szemölcsök ellen is védő vakcinából kettőre van szükség a védelem kialakulásához. A kormányzati tervek szerint az elsőt ősszel, a másodikat még a tanév befejezése előtt megkaphatják az érintett gyerekek. Ám, hogy a kiskamaszok pontosan mikor és hogyan juthatnak hozzá, arról a védőnők és az iskolaorvosok a tanév megkezdése után az ellenőrzőbe behelyezett pótlapon tájékoztatják majd a szülőket, s egyben kérik majd a hozzájárulásukat is az oltási sorozathoz.

A szakemberek szerint a HPV-vakcina-sorozattal a méhnyakrákok 75-80 százaléka előzhető meg. A betegség kockázata az oltás mellett is még 25-20 százalék marad, ezért a vakcina mellett sem szabad elhanyagolni később a szűrővizsgálatokat. A vírus a rossz szociális helyzetben és rossz higiénés feltételek között élőket veszélyezteti a leginkább. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a leghatékonyabb védelemre azok számíthatnak, akik az első szexuális érintkezés előtt megkapták az oltássorozatot. Ugyanakkor a szüzesség nem feltétel, a vakcinát a szexuális éltetet élőknek is érdemes kérniük. A HPV-vírusfertőzést ugyanis többször is, lényegében bármelyik aktussal újra meg lehet szerezni, az oltás a további fertőzések ellen mindenképpen védelmet biztosít.

A lapunknak megszólaló járványügyi szakember azt mondta: az oltásnak köszönhetően a vírus okozta daganatos megbetegedési és halálozási mutatók már néhány év alatt jelentősen javulhatnak. A vírus okozta betegségek direkt egészségügyi költsége évente több mint 1,6 milliárd forint. 

A MedicalOnline szerint Ausztráliában, ahol tavaly tavasz óta a nemzeti vakcinációs program keretében a 12 és 26 éves lányok mellett a fiúk is megkapják az oltást, két évvel a vakcináció megkezdése után a 26 évnél fiatalabbaknál 59 százalékkal kevesebb volt a nemi szervek jóindulataú daganata, mint az oltást megelőző évben.  

  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.