'Nem emelkedik a rezsi jövőre Budapesten'

Ikvai-Szabó Imre szerint a fűtésszámla összegének csökkenése és a csatornadíj növekedése egyensúlyban tartja a családok kiadásait. Már ahol távfűtés van.

A Fővárosi Közgyűlés várhatóan csütörtökön dönt a csatorna- és más közműdíjakról. A városvezetés elé két javaslatot nyújtottak be: az egyik 17, a másik 36 százalékos nettó díjemeléssel számol. Az SZDSZ-es városvezetés a kisebb mértékű emelést támogatja. Ez azt jelenti, hogy az áfaemelés miatt a budapestieknek mintegy 20 százalékkal kell többet fizetniük, ha ezt a többségben lévő ellenzéki (MSZP-s, fideszes, KDNP-s és MDF-es) képviselők is támogatják a várost vezető szabad demokraták mellett. Az infláción felüli díjemelést Ikvai-Szabó Imre részben a csepeli központi szennyvíztisztító üzemeltetésének többletköltségeivel indokolta. Mint fogalmazott, "ez a zöld Budapest és a kék Duna ára".

A fővárosi rezsi változásával összefüggésben utalt arra, hogy a nyári áfacsökkentés, valamint a hődíj és az alapdíj csökkentése miatt összességében nem emelkedik a budapestiek lakásfenntartási költsége. Kérdésre ugyanakkor jelezte: mindez a távfűtött lakásokban élőkre igaz. Közölte azt is: a vízdíj csaknem 5 százalékkal, a szemétdíj több mint 4 százalékkal, míg a szennyvízszippantás díja 5,6 százalékkal emelkedhet jövőre, ha a közgyűlés megszavazza az előterjesztéseket.

Ikvai-Szabó ugyanakkor cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint jövőre még egy alkalommal emelkednének a csatornadíjak. Arra a felvetésre pedig, hogy a Főgáz-részvényeket átadnák-e a kormánynak a BKV "megmentése" fejében, az SZDSZ-es főpolgármester-helyettes azt mondta: "szó se lehet róla".

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.