galéria megtekintése

Időközi választások: ledőlhet a bálvány?

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 20. számában
jelent meg.

Csuhaj Ildikó, Lencsés Károly
Népszabadság

Orbán Viktor elnöki esélyét veszélyeztetik az időközi választások. Nem is a veszprémi voksolástól tartanak a kormánypártban: a tapolcai eredménye kezdheti ki igazából a kormányfő legyőzhetetlenségének mítoszát.

Orbán Viktor legyőzhetetlenségének a mítoszát a fideszesek szerint nem a veszprémi voksolás veszélyezteti, hanem a tapolcai. A Fideszben és a kormányban már karácsony előtt aggódtak az orbáni kétharmadot biztosító tapolcai mandátum miatt. A Lasztovicza Jenő halálával január 8-án megüresedett helyen legkésőbb május 3-ig újabb időközi választást kell ugyanis tartani.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

Pedig a választókerületek határainak átrajzolásával a Fidesz 2014-ben már semmit nem bízott a véletlenre, a hagyományosan jobboldali többségű tapolcai körzethez „delegálták” Ajka városát is, ahol korábban a szocialisták támogatottsága volt nagyobb. A tapolcai körzet hatvan, nagyrészt Balaton-felvidéki településből áll, a lakóinak száma pedig mintegy 85 ezer, és a népesség több mint fele két városban, a 28 ezer fős Ajkán és a 16 ezres Tapolcán él. A 2010-es választásokon Lasztovicza Jenő Tapolcán 60 százalékkal győzött, míg a szocialisták 17 százalékkal a Jobbik mögött végeztek. A Fidesz Ajkán is ötven százalék fölött teljesített.

 

A 2014-es parlamenti választáson – a már átrajzolt körzethatárok és lényegesen alacsonyabb részvétel mellett – Lasztovicza ismételni tudott, a szavazók 43 százaléka támogatta, míg a baloldali jelölt 27 százalékkal a második lett. A szocialisták lettek a befutók viszont az ajkai szavazókörök többségében.

A tavaly őszi önkormányzati választáson Ajkán az MSZP-s Schwartz Béla ismét ötven százalékot meghaladó eredménnyel győzött. A fordulatot az jelentette, hogy Tapolcán a jobbikos Dobó Zoltán 146 szavazattal megverte a Fidesz-jelöltet. A városban megkérdezettek közül sokan azt mondták munkatársunknak, Tapolca azért lett a Jobbik „nyugati bástyája”, mert a fideszes kormányzat „sorsára hagyta” a helyi, éppen százéves kórházat, megszüntette az aktív fekvőbeteg-ellátást.

Dübörgünk?
Dübörgünk?
Kocsis Zoltán / Népszabadság

Ha a Fidesz nem tudja megszerezni a mandátumot Tapolcán tavasszal, Orbán Viktor akkor sem aspirálhatna az államfői szerepre 2017-ben, ha szeretne beköltözni a Sándor-palotába Áder János távozása után, hiszen nem lenne biztosított a kormányoldal számára a kétharmad, az elnöki jogkörök megváltoztatásához szükséges alkotmánymódosításhoz. Rogán Antal a hétfői Magyar Hírlapban egyébként tagadta, hogy a kormányfő tervei között szerepelne az államfői tisztség.

Huszonhatan szállnának ringbe

Elvileg akár 26-an is indulhatnak a veszprémi időközi választáson, mert a hétfő délután négy órai határidőig ennyien kérték a nyilvántartásba vételüket. Az aláírásgyűjtő íveket egyébként összesen 29-en vették át a választási irodán, de hárman eleve lemondtak a részvételről, miután nem nyújtottak be kitöltött ajánlóíveket.

A helyi választási bizottság kilenc jelöltről már a múlt héten döntött, és a hétfő esti állás szerint a szavazólapon biztosan szerepel Péter Miklósné, az Aquila Párt, Kásler Árpád, a Haza Nem Eladó Mozgalom Párt, Gerstmár Ferenc, az LMP, Némedi Lajos, a Fidesz–KDNP, Varga-Damm Andrea, a Jobbik, Szentpáli Kolos, a Munkáspárt, Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt jelöltje. Mellettük függetlenként indulhat a baloldali pártok által is támogatott Kész Zoltán, valamint Bősze Ferenc ügyvéd. További 17 induló esetében még nincs végleges döntés.

A fideszes jelölt is támogatta a hajléktalan indulót

Úgy látszik, a Fidesz már nemcsak aktivistákat importál Veszprémbe, hanem jelölteket is – fogalmazott lapunknak Kész Zoltán, aki az időközi önkormányzati választásokon függetlenként méreti meg magát.

Kész elmondta, hogy ismeretlenül megszólította őt a veszprémi utcán egy férfi, s aláírást kért tőle az ajánlóívére. Úgy mutatkozott be, hogy Budapestről érkezett, s független jelöltként akar bejutni a parlamentbe. Az általa mutatott íven a férfi első ajánlója Némedi Lajos alpolgármester, aki a Fidesz színeiben indul a választásokon. Másodikként pedig Halmay György, a város fideszes önkormányzati képviselője írta alá a listát – állítja Kész Zoltán. Megkerestük Némedi Lajost, hogy vajon milyen okok vezették, amikor egy lehetséges vetélytárs ajánlóívét aláírta, illetve bizonyosan az ő szignója szerepel-e a papíron, de nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

A jelöltként próbálkozó budapesti férfi egyébként Sütő Kálmán hajléktalan, akit a fővárosban sokan leginkább onnan ismernek, hogy a Parlament és a Képviselői Irodaház közelében – jórészt politikusoknak – árulja a Fedél nélkül című újságot. Sütő kedden a hvg-nek azt mondta: nem sikerült összegyűjtenie az ajánlásokat, így nem is került a nyilvántartását kérő 26 jelölt közé.

Az időközi választáson egyébként több olyan mikropárt is indul, melyeknek Veszprémhez nincs köze, mégis valamilyen módon megszerezték az ötszáz aláírást. A választással foglalkozó politológusok szerint a Fidesznek az az érdeke, hogy minél több, rá veszélytelen kis párt induljon, hiszen azzal megosztja a baloldali demokratikus pártok és a civil szervezetek által is támogatott független jelölt szavazóit.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.