galéria megtekintése

Nem vállalják a díszellenzék szerepét

13 komment


Doros Judit

Második ülését tartja ma a Köznevelési Kerekasztal, ám valódi szakmai konszenzus ezúttal sem várható, tekintve, hogy a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete képviselői sem vesznek részt az ülésen.

Távol marad a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is a kormányzat által, a tanártiltakozások nyomán összehívott Köznevelési Kerekasztal második egyeztetésétől. Mendrey László, a PDSZ elnöke – aki a két héttel ezelőtti, első tárgyalásra még elment – hétfőn, megerősítve korábbi kijelentését, azt közölte: nem tartja legitimnek a kerekasztalt, mivel annak munkájában túlnyomó többségben a kabinettől függő, kormányközeli szervezetek vesznek részt, szakszervezetük pedig

nem kíván „díszellenzékként" jelen lenni a tárgyalásokon.

Mendrey kitért arra is, nem lát más megoldást arra, hogy a kormány „észhez térjen", mint a sztrájkot. A hatékony sztrájk érdekében pedig – tette hozzá – szükséges lenne, hogy „összenyissák a PSZ és a PDSZ sztrájkbizottságát". Minderre reagálva Palkovics László oktatási államtitkár azt közölte: már csak azért is sajnálja, hogy a PDSZ nem vesz részt a kerekasztal munkájában, mert szakmai ügyeket utcán, tüntetésen nehéz rendezni.

 

A kormányzat által elhívott, a mai ülésen is részt vevő szervezetek is inkább visszahúzódónak tűnnek a második kerekasztal előtt, többségük legalábbis nem kívánt állást foglalni lapunknak a tárgyalásokról. Több résztvevőnek is feltettük a kérdést: a pedagógustüntetés és a készülő március 15-i demonstráció miatt nem érzik-e úgy, hogy a kerekasztal háttérbe szorult, s a tanárokat képviselő szakszervezetek távolmaradásával legitimációja is jelentősen lecsökkent? A Katolikus ­Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet, az Eszterházy Károly Főiskola, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete nem válaszolt.

Kerekasztal: újból nekifutnak, de már kevesebben
Kerekasztal: újból nekifutnak, de már kevesebben
Szabó Miklós

Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége elnöke azt mondta: feladatukat „függetlenül a külső tényezők alakulásától" teljesítik, s bízik abban, hogy a PSZ és a PDSZ odaül majd a kerekasztalhoz. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége az elmúlt napokban kérdőíveken tudakolta a családoktól, szerintük hogyan javíthatnák az oktatás színvonalát. Olyan kérdéseket tettek fel a szülőknek, nagyszülőknek, mint járjon-e ingyen tankönyv mindenkinek, mikor tartják szükségesnek a munkafüzeteket, jónak vagy rossz-nak vélik az egész napos iskolát.

Klik-elnök: Csak a bérekre jut pénz

Két hónapja a pedagógusbérek kifizetésén kívül semmi másra nem jut pénz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) költségvetéséből – ismerte el az RTL Klubnak a Klik elnöke. Hanesz József a tévé Házon kívül című, szerdán adásba kerülő műsorának nyilatkozott, de a Híradó néhány részletet már közölt az interjúból. Ebből többek között kiderült, hogy az elnök szerint a dologi kiadásokra nagyon kevés pénz jut, ezzel magyarázható, hogy a Klik még tavaly novemberben arra kért nyolc gáz- és hat áramszolgáltatót, hogy a 2015. október 15. és 2016. április 15. közötti időszakra késedelmes fizetés esetén ne kapcsolja ki az iskolákban a szolgáltatást. Február elején az Atv.hu számolt be arról, hogy néhány napra be kellett zárni a gyöngyöstarjáni általános iskolát a gáz lekapcsolása miatt, az Origo pedig a múlt héten írt arról, hogy az esztergomi tankerületben a fogyatékos, speciális tantervet igénylő gyerekeket nem tudták iskolába vinni, mert a Klik nem fizetett a buszokért. A szervezet adóssága csak az első hónapban hétmilliárddal nőtt, összesen már 17 milliárdot tesz ki a hiány. Ennek ellenére Hanesz szerint a Klik „jó szervezet", és nem az számít, ki az elnöke. A Kliket közel két éve irányító elnök arról beszélt: ha megfelelően működtetnék a szervezetet, hatékony lenne. Az intézményfenntartónál jelenleg is dolgoznak az új költségvetésen, Hanesz bízik benne, hogy azt végül a kormány is elfo­gadja. (Munkatársunktól)

Horváth Péter, a kormány támogatásával létrehozott Pedagógus Kar vezetője szerint a Kossuth téri tüntetés, illetve az elégedetlenségi mozgalmak felerősítik a tárgyalások iránti igényt, s az oktatás ügye – mint mondta – csak ezen az úton oldható meg. A Pedagógus Kar a tanulói életpálya munkacsoportban vesz részt, s ehhez Horváth Péter szerint egy jó szakmai anyagot sikerült összerakniuk, amit a mostani, keddi ülésen elővezetnek. Üdvözölte, hogy a miniszter további szakmai szervezeteket hívott el, így szerinte előbb-utóbb „összeérnek majd a dolgok".

Palkovics László államtitkár az MTI-nek elmondta: a második Köznevelési Kerekasztalon jelen lesz az OECD szakértője, meghívták az antiszegregációs kerekasztal képviselőjét, a katolikus egyház képviselőjét, a megyei városok szövetségének, az óvodapedagógusoknak a delegáltját, valamint az Alapítványi és Magániskolák Egyesületét is.

Pilz Olivér és Madarász Péter: egy cél, két út

Meghívták a jelenlegi oktatási rendszert bíráló Civil Közoktatási Platformot is a kerekasztal munkacsoportjaiba, de az összefogás ezt nem fogadta el. A közoktatási kerekasztal összetétele ugyanis olyan, hogy a munkacsoportok anyagairól végül többségében a kormányhoz közeli szervezetek szavazatai dönthetnek – mondta Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik képviselője, a miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke. Ezért – tette hozzá – még szakértőként sem vesznek részt egyetlen munkacsoportban sem, s eleve megkérdőjelezik a kerekasztal legitimációját. Cáfolta, hogy a Herman gimnázium igazgatója és ők más-más álláspontot képviselnek, szerinte ugyanazért a célért küzdenek más-más módon. Ennek ugyanakkor ellentmondani látszik az: Madarász Péter, a Herman igazgatója részt vesz a Köznevelési Kerekasztal munkájában. Az intézményvezető lapunknak azt mondta: ezt mindaddig meg is teszi, míg halvány remény mutatkozik arra, hogy elérjék a tantestület korábbi nyílt levelében megfogalmazott változásokat. Szavai szerint nincs feszültség közte és tanára, Pilz Olivér között, s bár a Tanítanék Mozgalom „nem kért abból", hogy képviselje őket a Köznevelési Kerekasztalnál, a nyílt levelet megfogalmazó hermanos tantestület viszont igen. – Megértem azokat is, akik szkeptikusak, hisz túl hosszú volt az elhallgatás, és sokan sokáig megpróbálták lekicsinyelni a problémákat. Ezért sokan nem bíznak a kerekasztal sikerében. Nekem muszáj bíznom, s ami felelős vezetőként a dolgom, azt meg is teszem. Közben pedig abban reménykedem, hogy ez a történet nem fog végképp „elradikalizálódni", s pedagógushoz méltó lesz minden, ami a jövőben történik – tette hozzá. (D. J.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.