galéria megtekintése

Nem vagyunk mindenhatók

Egészségügy

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 23. számában
jelent meg.


Danó Anna
Népszabadság

A mentőszolgálat vezetője szerint tízből kilencszer 15 percen belül érkezhet a segítség

A mentőszolgálatnál egyszerre van jelen a kiváló teljesítmény és a billegős szakmai tudás – ezt tartja az egyik legnagyobb problémájuknak Burány Béla, az Országos Mentőszolgálat vezetője. A beszélgetés során vita alakul ki arról, mi számít levéltitoknak, és sok vagy kevés-e az a csaknem hatmilliárd forint, amit pluszban kért a mentőszolgálatnak.

- Mi a mentőszolgálat legnagyobb problémája?

- Az, hogy az Országos Mentőszolgálat, mint szervezet, nem egységesen jött át a XXI. századba. A mentő egyik kezével multimédiás eszközt használ, a másikkal papírt és a ceruzát. Az ujjain számolja, mikor is ért a kocsi a helyszínre. Ugyanez igaz az elvégzett feladatokra, a napi rutinban is egyidejűleg van jelen a kiváló teljesítmény és a billegős szakmai tudás.

 

- Mióta beköltözött a főigazgatói szobába, pergőtűzben él. Kinevezésekor azonnal megvádolták egy kisgyerekkel kapcsolatos ellátási hibával. Aztán tavaly novemberben 40 perc alatt ért ki a mentő Békásmegyerre, a beteg, egy fiatal nő, meghalt. A minap nem sikerült meggyőzni a mentősöket, hogy szükség van arra az új protokollra, amelynek lényege, hogy az életmentésnél le kell állítaniuk a súlyos sérültek spontán légzését. Állja a sarat, de új főigazgatóként tényleg csak az az egyetlen problémája, hogy a szervezet „nem egységesen jött át a XXI. századba”?

„Azt elismerem, hogy amit csinálunk, azt tehetnénk szervezettebben, jobban”
„Azt elismerem, hogy amit csinálunk, azt tehetnénk szervezettebben, jobban”
Teknős Miklós / Népszabadság

- Igen. A felemlegetett esetek is erről szólnak. Egymillió feladatot végzünk el évente, mindig reflektorfényben. Vannak, akik azt hiszik, a csodára is képesek vagyunk, pedig nem vagyunk mindenhatók. De azt elismerem, hogy amit csinálunk, azt tehetnénk szervezettebben, jobban. Amikor a posztra kerültem, azt vállaltam, hogy egy év alatt mérhetően javítjuk a szakmaiságunkat, ehhez pedig rendszerszintű beavatkozásra van szükség.

- Pontosan mit kell ennek érdekében tennie?

- Egyebek mellett egységes eljárásrendeket bevezetni, olyanokat, mint az emelt szintű légútbiztosítás, amiről a Népszabadság cikkezett. A viták ellenére ez a legjobb eljárás, amit használhatunk, és ami ennek kapcsán történik a szervezetben, az is közelebb visz a céljainkhoz.

- Mivel magyarázza, hogy ez esetben néhány orvos, aki az eljárásrend visszavonását követeli, mindezt nem érti meg?

- Kommunikációs hibát vétettünk. Sokszor sok helyen elmagyaráztuk, most azt látjuk, ez nem volt elég, még több beszélgetésre van szükség.

- Nem túl gyakoriak ezek a hibák? Hiszen, ha jól emlékszem, a békásmegyeri fiatal nő halálának a vizsgálatát is ezzel zárta a mentőszolgálat…

- Lehet, naponta kétezer esetet látunk el, próbálunk nem hibázni. De a protokollra visszatérve, az elmúlt évtizedek alatt egyszer sem volt ekkora beavatkozás a rendszerben, mint most, így természetes, hogy a változás indulatokat kelt. A kritikus állapotú betegek légútbiztosításáról szóló irányelvek bevezetésének előkészítése, kommunikációja évek óta zajlik, azt hittük, mostanra mindenki érti, tudja, mi a cél, kinek mi a feladata. Tévedtünk.

- Van forráshiány a mentőszolgálatnál?

- Mihez képest?

- Ahhoz az 5,9 milliárdhoz képest, amit februárban kért a mentőszolgálat nevében az egészségügyért felelős államtitkárnak írt levelében.

- Nem tudom,milyen levélre utal, de azt hangsúlyozom: levelet nem, csak jelentéseket írok a főnökeimnek, ezek viszont állami vezetőknek szólnak, és szigorúan bizalmasak. Amennyiben ilyen van a birtokában, azzal levél- és egyéb titkokat is sért.

- Közpénzek felhasználásáról szól, tehát nem lehet titok, ebben nem értünk egyet. A kérdés ugyanaz: elég a pénz a mentőszolgálat működtetésére, vagy kell még hozzá 5,9 milliárd?

- Újra kérdem: mihez képest? Mert ha a mentőszolgálat feleennyi pénzt kap, mint most, akkor is működik, csak egy másik szinten. Minden attól függ, mi a cél, nekem az a dolgom, hogy a rendelkezésre álló forrásból hozzam ki a lehető legtöbbet. Az egészségügyben nincs az a pénz, amit ne lehetne elkölteni.

- Igaza lehet, mert épp az ön korábbi kutatásaiból tudom, volt ez jobb is, hiszen most van a legkevesebb mentőautó szolgálatban.

- Pontosan 711 felszerelt autó van, és ezeket most mind mentésre használjuk. Akkor, amikor csaknem ezer autónk volt, még a betegszállítás is az OMSZ feladata volt. Ez azóta elkerült tőlünk, mondhatni megfeleződött a feladat, miközben a kocsik száma nem csökkent ilyen arányban.

- Állítja, hogy olyan minőségű és mennyiségű mentőautó megy ki a betegért, amilyenre és amennyire szükség van? Mert ebben a levélben arról volt szó, ha nem jön meg az az 5,9 milliárd, korlátozni kell a mentést.

- Ha befut egy hívás, a mentésirányítónak el kell döntenie, hogy mi a probléma, igényel-e mentőt, ha igen, milyen szintű autót, szakembert, vagy a probléma nem is a mentőkre tartozik. Rövid ideje van a döntésre, nehezítve azzal, hogy a hívó a vonal túlsó végén nem profi szakember. Ez a munka hamarosan profibbá, pontosabbá válhat, mert most telepítjük uniós forrásból azt a modern mentésirányítási rendszert, ami a jelenlegihez képest sokkal eredményesebb lesz.

- Mitől?

- A hívást fogadók kapnak informatikai támogatást, a döntést segítő algoritmusokat. Tízből kilenc esetben a megfelelő szintű mentőerők mennek a helyszínre, ami pedig a magunk által vállalt 15 percen belüli kiérkezést illeti, az új rendszerrel tízből kilencszer ennyi időn belül érhet a beteghez a mentő.

- Ez azt jelenti, hogy a mágneses táblát lecserélik?

- Igen, május 26-án a mágnestábla a mentőmúzeumba kerül. De azért félretesszük arra az esetre, ha az informatika lebénulna, akkor is legyen majd mivel dolgozni. Az új mentésirányítás részeként egy táblagépet szerelünk be az új mentőkbe, minden, a mentéssel kapcsolatos információ azon gyűlik majd. Ez az informatikai rendszer a feladat elvégzéséhez logisztikai támogatást ad, pár másodperc alatt a beteg összes adata az orvos, a mentőtiszt, a mentőápoló rendelkezésére áll és az is, honnan hová kell vinni, mi a leg gyorsabb útvonal, hol van szabad ágy. Emellett figyeli majd az életjeleket, és mindezt egy adatbázisba gyűjti. S amint a kórházszektor készen áll arra, hogy ezt fogadja, egy gombnyomással átadható lesz a beteggel együtt. Ez a fejlesztés a mentőszolgálat életében evolúciós ugrás a korábbi kockás füzethez és mágnestáblához képest.

- Magyarul: lesz egy adathalmaz a kocsiban, amivel nem tudunk mit kezdeni?

- Hogyne tudnánk? Azokra a szakmai terápiás kérdésekre, amelyekre eddig csak úgy tudtuk meg a választ, ha kézzel átnyálaztunk több tízezer esetlapot, most néhány gombnyomás is elég lesz. De mondok jobbat, ha észleljük, hogy például péntek délutánonként egy csomópontban rendre baleset történik, akkor ebben az időszakban a közelbe tudunk küldeni egy mentőautót, vagyis gyorsan tudunk reagálni.

- Mindez mennyivel növeli meg a költségeket?

- Az autók működtetését hatékonyabbá teszi, magának az informatikának a költsége drágább, mint a kockás füzet, de cserébe jobban működik majd az életmentés. Ezt még nem tudjuk számszerűsíteni, a fenntartásáról csak hipotéziseink vannak.

- Az adatvédelmi aggályokat is leküzdötték?

- Zárt a rendszer, sokkal biztonságosabb, mint az eddigi papíralapú dokumentáció, az informatikával azt is meg tudjuk mondani, mikor, ki és miért nézett bele.

- A betegek mikor és mit vesznek majd észre a változásokból?

- Ha jól csináljuk, hamarosan. Azt fogják látni, hogy a korábbinál gyorsabban jutnak ellátáshoz, kevesebb szövődménnyel gyógyulnak.

Névjegy

BURÁNY BÉLA, az Országos Mentőszolgálat 46 éves főigazgatója 2013 áprilisában a Honvédkórház sürgősségi centrumának vezető posztját hagyta oda azért, hogy irányíthassa a mentőszolgálatot. Több mint húszéves mentőszolgálati tapasztalata van. A Vajdaságból jött Magyarországra orvoslást tanulni, az egyetemi évek alatt utcazenélésből élt, próbálta a gyógyítást és a gyógyszeripar képviseletét az orvoslásban. Szabadidejében szaxofonozik.

Burány Béla vallja: a zene is olyan, mint a mentés, van benne születés, halál és néha boldogság.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.