galéria megtekintése

Nem úgy nő a pengésdrót, ahogy az Orbán-kormány szeretné

11 komment


Ungár Tamás

Ösztönzőleg hat a menekülthullám utánpótlására, hogy Horvátország szervezetten a magyar határra szállítja a migránsokat – mondta a kormányfő tanácsadója. Amíg nem készül el a kerítés a horvát határon, beengedjük a déli szomszédunk felől belépő menekülteket. Hogy a kerítés mikor lesz kész, az bizonytalan.

Szombaton délig 2900 menekült lépett hazánk területére a magyar–horvát határátkelőkön, tudtuk meg azon a sajtótájékoztatón, amelyet Kovács Zoltán, a kormány szóvivője és Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója tartott Mohácson. Az immár végleges adatok szerint pénteken több mint 8 ezer migráns érkezett az országba. Túlnyomó többségük Horvátország felől jött, a kerítéssel védett szerb–magyar határon sokkal kevesebben próbálkoztak, ott 288 illegális menekültet fogtak el. Kovács Zoltán szerint Horvátország azzal, hogy nemcsak átengedi, de szervezetten a határra szállítja a migránsokat, nyíltan felrúgja az unió elvárásait.

Fotó: Stoyan Nenov / Reuters

Bakondi hozzátette, hogy a horvátok magatartása „ösztönzőleg hat” a menekülthullámra, ám azt a tanácsadó kérdésünkre válaszolva nem tudta megmondani, hogy számokra lefordítva mit jelent ez, vagyis mennyien indultak meg a horvátországi hírek hatására a közel-keleti vagy a balkáni táborokból. Bakondi kijelentette, hogy a pénteken és szombaton Magyarországra lépett menekülteket regisztrálták, ellátták, kérelmüket átvették. A regisztráltak közül több mint 7 ezren elhagyhatták az országot, mondta a tanácsadó, ám a továbbmenők pontos száma megállapíthatatlan.

 

Elhangzott a sajtótájékoztatón az is, hogy a gyorstelepítésű drótakadályt, a gyodát már lefektették a a magyar–horvát határ 41 kilométerén. Ezt kétkedve konstatáltuk, mivel a tervezett kerítés nyomvonalán több határszakaszon is kerestük, de nem láttuk a gyodát, s ahol mégis (például Sárok község közelében), ott csak 60-80 centi magas volt a pengés drót. Munka szombaton sehol sem folyt. Arra a kérdésre, hogy mikor lesz kész ezen a szakaszon a szerb határról már ismert, kettős kerítés, Bakondi nem tudott időpontot mondani, mivel a geológiai adottságok miatt errefelé nehezebb a telepítés, mint Csongrád és Bács megyékben.

Fotó: Srdjan Zivulovic / Reuters

Amíg a kerítés el nem készül, a horvát oldal felől határra szállított menekülteket nem tartják vissza egyenruhásaink. Nem lenne értelme, mondta Bakondi, a visszaküldött tömeg ugyanis könnyedén átlépné pár száz méterrel odébb a zöldhatárt és szétterülne a környéken, ami nyugtalanságot okozna a civilek körében. A határátkelőn békésen átkelő menekültek nem követnek el bűncselekményt (mint azok, akik a határzár megrongálásával teszik ugyanezt), szabálysértés viszont a terhükre róható, hisz jövetelük vízum nélkül továbbra is törvénysértő. Bakondi nem cáfolta, hogy ez a jogsértés is megalapozhatja később a kérelmük elutasítását.

Bakondi szólt a pénteken a magyarbólyi állomáson történtekről. Ismert, hogy egy horvát vonat engedély nélkül bejött Magyarországra ezer menekülttel és negyven felfegyverzett rendőrrel. A horvát rendőröket a nálunk kiadott hírek szerint a magyar rendőrök a magyarbólyi állomáson lefegyverezték, más információk szerint viszont a magyar és horvát kollégák együtt szállították le a menekülteket, s nem volt szó lefegyverezésről. Az ügyben az ORFK vizsgálatot indított. Bakondi szerint – aki arra nem tért ki, hogy magyar rendőrök kérték a horvát kollégáik segítségét a menekültek irányításában – az nem kétséges, hogy miután a vonat megállt a határtól hat és fél kilométerre lévő Magyarbólyban, a horvát rendőrök elkezdték leszállítani a migránsokat, ám jöttek a magyar rendőrök és ők folytatták a munkát, miközben a horvát egyenruhások elhagyták a vonatot.

Fotó: Balogh László / Reuters

Később a horvát rendőröket busszal visszavitték Horvátországba. Konfliktus nem volt a két ország rendőrei között. Kovács Zoltán hozzátette, az esetről készült felvételekből egyértelmű, hogy a vonatról leszálló horvát rendőröknek volt fegyverük, amikor viszont buszra szálltak, már nem. A mozdonyvezetőt előállították, aztán hazaengedték. Őt egyébként több bűncselekménnyel – így tiltott határátlépéssel és szándékos veszélyeztetéssel – gyanúsítják.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.