Lemondott a holokauszt-emlékközpont vezetője

Értesüléseink szerint lemondott posztjáról Haraszti György, a Páva utcai holokauszt-emlékközpontot működtető közalapítvány kuratóriumi elnöke. A Miniszterelnökségen megerősítették információnkat.

A központ volt munkatársai azzal vádolták Harasztit, hogy minősíthetetlen stílusban beszél az emberekkel, intézkedései esetenként jogszabályba ütköznek, ellentétesek a szakmai és etikai normákkal. Többen gyanúsnak tartott pénzmozgásokról is beszámoltak. „Ennyi erővel azt is terjeszthetnék rólam, hogy kecskékkel élek nemi életet” – Haraszti György lapunknak nyilatkozva pár hete ezekkel a szavakkal utasította vissza a vádakat.

Az alapító és fenntartó képviseletében eljáró Miniszterelnökség a közelmúltban vizsgálat lefolytatására kérte fel a kuratórium felügyelőbizottságát. A vizsgálat befejeződött, de ennek tartalma egyelőre nem nyilvános. Csak annyit lehet tudni, hogy a felügyelőbizottság – bár kirívóan súlyos szabálytalanságokat, esetleges gazdasági visszaéléseket nem állapított meg – javaslatokat tett „bizonyos változtatásokra”.

Haraszti Györgyöt nem sikerült elérnünk. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára szerint Haraszti lemondása nincs összefüggésben a felügyelőbizottság vizsgálatának eredményével.

„A Páva utcai emlékközpont egy rendkívül sikeres időszakon van túl, azonban Haraszti György elnök úr úgy ítélte meg, hogy a személye körül olyan feszültségek alakultak ki, amelyek akadályozhatják az intézmény további szakmai működését” – indokolta a kuratóriumi elnök távozását Latorcai Csaba.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.