galéria megtekintése

Mégsem repül a budapesti Bálna

2 komment


Szalai Anna

Tarlós István leállíttatta a Bálna értékesítésének előkészítését – értesült a Népszabadság.

A főpolgármester több szempontból is gyanúsnak találta az ügyletet. Tarlós ahhoz sem járult hozzá, hogy a tender kiírására vonatkozó előterjesztést a jövő héten megtárgyalja a Fővárosi Közgyűlés. Pedig az üzletet többen kész tényként kezelték.

Lapunk korábban úgy értesült, hogy az adásvételi szerződés feltételrendszerét már részleteiben megtárgyalta a Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes vezette tárgyalócsapat a vevőként bejelentkező Magyar Nemzeti Bank képviselőivel. Csakhogy közben kiderült, a vételt a kormány sem támogatta különösebben, a főpolgármester pedig mindeddig keveset tudott az értékesítés részleteiről. Az előterjesztés tartalmának megismerése után Tarlós viszont már nem támogatta a javaslat tárgyalását.

Bagdy két hete arról tájékoztatta lapunkat, hogy a fővárosi önkormányzat pályázatot ír ki a Bálna értékesítésére, s az előterjesztést a februári közgyűlés tárgyalja. A tenderhez szükséges értékbecslésre a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.-t kérték fel. A nagy értékű ingatlanok eladását ugyanis a fővárosban rendelet szabályozza, amely előírja a pályázatot. Bagdy akkor elismerte, hogy november óta tárgyal a jegybank képviselőivel az eladásról, más komoly érdeklődőről nem is tud. A főváros által meghatározandó minimálárról annyit árult el, hogy a bekerülési költséget mindenképpen meg szeretnék kapni.

 

A több mint 13 ezer négyzetméteres Közraktárak épületegyüttesre a beruházó Porto Investment Kft. 8,5 milliárdot költött, ebből 7,5 milliárd volt bankhitel. A főváros a perek idején kötött alkukban 6,5 millió eurót fizetett a beruházónak, 2,7 millió eurót a generálkivitelezőnek (ez együtt nagyjából 2,8 milliárd forint). Utóbb további 1,32 milliárd forintot szavazott meg a befejezésre.

Ahogy megírtuk, az MNB novemberben írásban jelezte vételi szándékát az ingatlanra. A jegybank oktatási és pénzügyi centrummá alakította volna a központot. A tervek szerint ott működött volna a látogatóközpontja, helyet kapott volna egy pénztörténeti múzeum, a Corvinus egyetemmel közösen létrehozandó doktori iskola, valamint az egyetem MNB-tanszéke. De úgy tűnik, a tervekből egyelőre nem lesz semmi.

Úgy látszik, az MNB hiába vetette ki a hálóját
Úgy látszik, az MNB hiába vetette ki a hálóját
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Holott a fővárosnak kapóra jött a pénzintézet ajánlata. A bérleti díjból származó bevételei ugyanis jócskán elmaradtak a várttól. Négy éve még évi 3 milliárd forinttal számolt a városvezetés, tavaly már a 400 millió­ra taksált üzemeltetési költség kitermelésével is elégedett lett volna, az idén pedig 657 millióval tervez.

Rá­adásul az időközben állami tulajdonba került MKB és a beruházó tavaly újabb pert indított az önkormányzat ellen 29 millió euró­ és kamatai megfizetését kérve. A per kiemelt jelentőségű, de így is eltarthat két évig. Ennyi idővel számolnak a CET Event Kft. 2015 júniusában indított 407 millió forintos kártérítési perénél is. A cég 3164 négyzetmétert bérelt a fővárostól, de végül nem foglalhatta el a helyiségeket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető