galéria megtekintése

Az Orbán-kormány olyasmit akar, amit még senki nem látott

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 15. számában
jelent meg.


Lencsés Károly
Népszabadság

Minden eddiginél több menekült jött tegnap Szerbia felől, de alighanem utoljára. A zöldhatárt tegnap rendőrsorfallal és az utolsó átjárónál egy tehervagonnal zárták le a magyar hatóságok. A határon ügyintézési pontok létesülnek. Keveset tudni arról, hogyan működnek majd, csak az tűnik biztosnak, hogy a nemzetközi normákkal ellentétesen.

Folyik a munkatársak felkészítése – ennyit árult el a bevándorlási hivatal főigazgató-helyettese tegnap arról, mit jelent majd a kormányfő által ígért, keddtől érvényes új időszámítás. Biztosan tudta azonban, hogy mi fog történni, hiszen már gőzerővel készült Röszkénél az egyik olyan ügyintézési pont, ahol a migránsok benyújthatják menedékkérelmüket.

A határzáron vágott nyílásba helyezett, pontosan a magyar határvonalig kinyúló konténer ablakához járuló emberek az ügyintézés időtartama alatt szerb területen maradnak, tehát – a kormány logikája szerint – nem lesz velük gond.

Jobbik esetben beengedik a kérelmezőket a kerítés Szerbia felőli oldalán található ajtón át a konténerbe, amit tranzitzónának minősítenek, és akkor ott helye van a menedékjogról szóló törvény mától hatályos módosítása szerinti gyors eljárásnak.

 

Ha nem csökken jelentősen a migrációs nyomás, a határon ezzel a módszerrel rövid idő alatt sokezres tömeg gyűlik majd össze. Kezelhetetlenül sok ember.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten mást ígért. Azt mondta, hogy a menedékkérőket regisztrálják, majd nyitott befogadóállomásokra szállítják, ahol ügyük lezárásáig maradhatnak. Ehelyett születhetett meg a döntés, hogy

áttoljuk az egész problémát Szerbiára.

A menekülők kisebb csoportokban megpróbálhatnak a műszaki záron át Magyarországra jutni, ám aki ezt teszi, bűncselekményt követ el. Emiatt őrizetbe vehetik, előzetes letartóztatásba helyezhetik, felfüggesztett börtönbüntetéssel sújthatják, kiutasíthatják. Ezzel ügye elintézve.

Lehetséges az is, hogy megváltoznak a migrációs útvonalak, tehát a menekülők nem a magyar–szerb határt célozzák meg, hanem másutt próbálkoznak. Románia felé nem érdemes kerülniük, mert még messzebb lennének Nyugat-Európától, marad Horvátország, de akkor valahogyan át kell jutniuk a Dunán. Igaz, többnyire keltek át ők már tengeren is, egy folyó nemigen lesz leküzdhetetlen akadály. Talán itthon is erre számítanak, ezért vetődhetett fel, hogy Dél-Baranyában kellene befogadóállomásokat építeni, ahová a horvátoktól érkező menekülők kerülhetnének.

Szakértők és civil jogvédő szervezetek számára is nehezen értelmezhető, hogy mi lesz keddtől a jogi helyzet.

Ami biztos: aki magyar területen tartózkodik, annak a menedékkérelmét vizsgálni kell. Akkor is vizsgálniuk kell, ha az igénylő a hazai törvények szerint bűncselekményt megvalósítva lépte át a határt. Lehet ugyan a határsértés miatt büntetőeljárást indítani, ám azt mindaddig fel kell függeszteni, amíg a menedékjog megadásáról vagy a beadvány elutasításáról jogerős döntés nem születik.

Az ENSZ menekültügyi egyezményével ellentétesen jár el tehát a magyar állam, ha a határsértőkkel szemben például a határzáron való áthatolásra hivatkozva úgy születik ítélet, hogy a kérelem megalapozottságát érdemben senki nem vizsgálja.

Az ügyintézési pontok kapcsán is nagy a bizonytalanság,

olyat ugyanis még senki nem látott, hogy a menedékkérelmet egy ablak előtt állva más ország területéről kell benyújtani.

Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szerint a tranzitzónák esetében is érvényes, hogy a sérülékeny csoportok esetén nincs helye kivételes eljárásnak. A gyermekek, a terhes nők és a beteg emberek idetartoznak, őket tehát mindenképpen be kell bocsátani Magyarország területére. Úgy látja, az érkezők fele-harmada is ebbe a csoportba sorolható, tehát az esetükben biztosan elfogadhatatlan, ha nem léptetik be őket.

Másfelől úgy látja, aki menedékjogért folyamodik nálunk, azt általában is be kellene engedni. Ha ezt mégsem teszik meg, a magyar kormánynak a jogerős döntésig biztosítania kell a minimális megélhetési feltételeket, tehát legalább a szállást és az élelmezést. Ha nem ezt tesszük, illetve nem biztosítjuk a beadványok tisztességes és hatékony elbírálásának feltételeit, szembemegyünk nemzetközi egyezményekkel és az uniós joggal is.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Eddig idén több mint 190 ezer menekülő lépte át a magyar határt, miközben a hétfői adatok szerint nagyjából 1300-an tartózkodnak a befogadóállomásokon. A többiek elmenekültek – innen is.

A számok azért is érdekesek, mert az osztrák és a német határra rendre több menekülő érkezik, mint amennyi a hivatalos magyar adatok szerint nálunk megjelent.

Például egy hete szombaton az osztrák állami vasúttársaság szerint 11 ezer menekültet szállítottak tovább Németország felé, miközben a magyar hivatalos adatok alapján ennyien a korábbi négy-öt napban összesen érkeztek.

Az utóbbi néhány hétben ez általában is igaz. A németek számai rendre meghaladták az osztrákokét, amelyek felülmúlták a hazai adatokat. Erre egyelőre senkinek nincs hivatalos magyarázata, miközben a különbség napi sok ezerben mérhető.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.