galéria megtekintése

Ebből nem lesz Matolcsy–Varga-korszak

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 19. számában
jelent meg.


F. Szabó Emese
Népszabadság

Egyelőre nem tudni, csak drága kampányfogás volt-e az egy számjegyű szja bevezetése, vagy komolyan gondolta Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály volt, és vélhetően maradó nemzetgazdasági miniszter.

Nem a nagycsaládosoknak lenne jó a jelenlegi szabályok szerint az szja csökkentésről szóló mese
Nem a nagycsaládosoknak lenne jó a jelenlegi szabályok szerint az szja-csökkentésről szóló mese
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Mindkét politikus több ízben is említette a további adócsökkentés lehetőségét 2015-től, ha a gazdasági környezet megengedi. A Brüsszelnek leadott konvergenciaprogramban azonban a kabinet nem számolt a bevezetéssel, sőt markáns adóváltozást sem jelzett előre a következő két évre.

A kormányprogram azonban még nem készült el, ám a bevezetés feltételei egyre inkább megvalósulni látszanak. Hiszen fellendülőben a gazdaság, alacsony az infláció, és a kormány szerint minden további nélkül tartható 3 százalék alatt a hiány is – problémát legfeljebb a nem megfelelő ütemben csökkenő (egyes előrejelzések szerint növekvő) államadósság jelenthet.

 

Mindenesetre érdemes tüzetesebben megnézni az egy számjegyű szja lehetséges következményeit. A Népszabadság hatásszámításaiból az derül ki: az egy számjegyű személyi jövedelemadóval rosszabbul járnak a nagycsaládosok (a három vagy annál több gyermeket nevelők), ha nem alakítják át jelentősen a családi kedvezményt.

Ennek az oka az, hogy a családikedvezmény-szabály az adóalapra és nem az adóra vonatkozik. (Vagyis ma egy gyerek esetében nem havi 10 ezer forint a levonható kedvezmény, hanem 160 ezer forintig jár a mentesség a szabály szerint.) Ez annyit jelent, hogy minél kisebb az adókulcs, annál kevesebb a kedvezmény értéke is – persze ha az változatlan adóalapra vonatkozik. 

A kisebb kulcs és a kisebb kedvezmény miatt a háromgyermekes 300 ezer forintos bruttóval rendelkező polgár nettó fizetése több mint hat százalékkal csökkenni fog

Alapesetben így az egy számjegyű jövedelemadóval jobban járnak a gyermektelenek, illetve azok a magasabb jövedelműek, akik eddig fizettek adót. Náluk ugyanis a nettó bér növekedni fog a kisebb kulcs miatt, míg a gyermekeseknél (akik eddig nem fizettek adót vagy csak kevesebbet) egyáltalán nem, vagy csak kisebb mértékben érződik majd az alacsonyabb kulcs hatása.

A legjobban tehát a magas jövedelmű gyermektelenek (vagy nem nagycsaládosok) járnak majd az új rendszerrel. Ennél is nagyobb probléma, hogy az alacsony jövedelmű nagycsaládosoknál az eredmény a nettó bér csökkenése lehet.

Bevallás. Minél kisebb az szja-kulcs, annál kevesebb pluszt jelent az adókedvezmény
Bevallás. Minél kisebb az szja-kulcs, annál kevesebb pluszt jelent az adókedvezmény
Teknős Miklós

A családi kedvezményt ugyanis 2014 óta át lehet vinni a járulékokra is – márpedig, akiknél ez növelte a nettót az idén, jövőre (vagy utána) gondot jelenthet a változás. Amíg ugyanis az szja esetében az adóalapra vonatkozó kedvezmény annyit jelent, hogy kisebb (vagy nagyobb) kulcs esetén sem változik annyira a nettó, addig a járulékokra átvitt mentességnél csökken a levonható összeg.

Kilencszázalékos szja mellett három gyerek után a kedvezmény értéke 56 ezer forintos összeg alá csökken, a mai 99 ezerről. Az szja-ban ez ugyanúgy 618 ezer forintig nyújt adómentességet, ám alacsonyabb jövedelmeknél másképp állunk.

Az a háromgyermekes, aki ma havi bruttó 300 ezer forintot keres, épp nem fizetett se adót, se járulékot, hiszen a 48 ezer forint szja mellett, a 21 ezer forint egészségbiztosítási és a 30 ezer forint nyugdíj-biztosítási járulék éppen 99 ezer forintot adott ki. Ám kilencszázalékos szja mellett a rendelkezésre álló 55 ezer 620 forint kedvezményből csak az szja és az egészségbiztosítási járulék jön ki teljes egészében.

A nyugdíj-biztosítási járulékból már fizetni kell, mégpedig több mint 20 ezer forintot. A kisebb kulcs és a kisebb kedvezmény miatt a háromgyermekes 300 ezer forintos bruttóval rendelkező polgár nettó fizetése több mint hat százalékkal csökkenni fog.

A jelenlegi 300 ezer forinthoz képest kilencszázalékos szja-kulccsal és három gyerek után 618 ezer forint adóalap-kedvezmény mellett már 214 ezer forint bruttó bérnél eléri a plafont a kedvezmény. Megoldást az hozhat, ha a kedvezményt megemelik három (és annál több) gyerek után – egy és két gyereknél általában eleve több a fizetni való adó, mint a rendelkezésre álló kedvezmény, itt nem jelentős a negatív hatás.

M. Schmidt János / Népszabadság

A szintet olyan magasra kell emelni, hogy éppen a mostani állapotot hozza, vagyis 300 ezer forintos bérnél nullázódjon le az egyéni járulék és az adó. Ez a szint gyerekenként 290 ezer forintnál van, három gyerek esetében pedig 870 ezer forintnál. Ezzel nem romlana a költségvetés helyzete, hiszen csak a szinten tartásra volna elég, pluszkedvezményt nem adna.

A másik megoldás az lenne, ha a családi kedvezménynél teljesen különválasztanák az szja-ra és az egyéni járulékokra vonatkozó számítást, vagyis az adóra és a járulékokra más és más adóalapig lehetne igénybe venni a kedvezményt. Ez nem volna éppen egyszerű modell, de kezelné azt a problémát, hogy az egyes adók mértéke eltérő.

Bármilyen megoldást alkalmazzon is a kormány erre, azon nem fog változtatni, hogy a családi kedvezmény értéke jelentősen csökkenni fog – több más kedvezményével együtt. Hiszen ha kisebb az adó, akkor kevesebb a mentességekkel elérhető megtakarítás is.

Persze sokat számít, hogy három gyereknél le lehet nullázni szinte az egész fizetnivalót, ám egy és két gyerek esetében a kedvezmény mindössze havi 5625, illetve 11 750 forint spórolást jelent majd a korábbi tíz- és húszezer helyett. Vagyis kevésbé lesz hatékony a kedvezmény gyerekvállalásra buzdító ereje. Már ha volt eddig olyan család, amelyik csak az adóalap-kedvezmény miatt kezdett neki a „gyerekgyártásnak”.

A statisztikák szerint eddig sem ugrott meg az újszülöttek száma. Sőt az elmúlt több mint hatvan évben nem született annyira kevés gyerek, mint 2010 és 2013 között, az élveszületések száma 88 ezer és 90 ezer között mozgott. Vagyis eddig sem jöttek tömegével a Matolcsy-gyerekek, s a mostaninál kisebb jelentőségű kedvezmény miatt a Varga-gyerekekre sem lenne reális számítani.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.