– Mire készül?
– Nagy dolgokra, de a viccet félretéve a Molnár Lajos-féle reformkísérlet óta az intézményrendszerrel nem nagyon történt változás. Az azóta eltelt több mint nyolc év alatt változott a technológia, a szakma, és még a lakosság igénye is. Nincs mese, a rendszerhez hozzá kell nyúlni, és a miértre csak két számot mondanék: a rendszerváltás óta eltelt 24 év alatt a 65 év felettiek száma körülbelül 270 ezer fővel gyarapodott. A következő nyolc év alatt ez a növekedés már több mint 300 ezer fő. Ez olyan helyzet elé állítja az egészségügyet és a szociális ellátórendszert, amire szerintem senki sincs felkészülve.
– Önnek van erre megoldása?
– Az én feladatom az egészségügyi intézmények fönntartása. Ám abban biztos vagyok, hogy a pénzt jobban kell majd beosztani, mint eddig. Például nem tartható a jövőben, hogy kórházi ágyakon szociális ellátásra szorulók feküdjenek, és ne a valódi betegek. Évente több mint hatvanmilliárd forintnyi olyan ellátás zajlik az állami kórházakban, ami nem egészségügyi feladat, hanem szociális.
– Megtörténhet a profiltisztítás? Mert akkor máris van 60 milliárdnyi szabadon költhető pénze.
– Ezt nem tudom, csak azt, hogy szükség lenne rá. Azzal, hogy a jövőben megyénként újra szervezve történhet az ellátás, és egyúttal az egészségbiztosító erős megrendelői pozícióhoz jut, elveszti a jelentőségét, hogy kinek hány ágya van, vagy hogy ki mennyi ideig tartja nyitva a betegek előtt a szakrendelőjét. Azt remélem, hogy a jövőben csak az számít majd: ki, milyen eredménnyel gondozza például a cukorbetegeket vagy a magas vérnyomással küszködőket. A biztosító attól „vásárol" ellátást, aki megoldja a feladatot. Nekünk mint intézményfenntartónak ebben az lesz a dolgunk, mindent megtegyünk azért, hogy a rendszer minél rugalmasabban tudjon reagálni.
– Ebből még csak a végeláthatatlan vitákat látom, mitől lesz jobban beosztható pénze az ellátórendszernek?
– Sok pénz nyerhető meg és forgatható vissza értelmes célokra, ha a megyékben az intézmények között kialakulhatnak az egyértelmű betegutak. Azaz, ha mindenki számára világossá válik: mikor, kinek, hol, milyen ellátás érhető el a gyógyítási hierarchiában. Ezzel megszűnhetnek a párhuzamosságok. Két éve, amikor kutatóként magam is vizsgáltam az ellátórendszer anomáliáit, az összegyűjtött adatokból világosan kiderült: az egészségügy eddigi működési módja az volt, hogy a lobbisták megkeresték a maguk politikusait, és addig tekerték-facsarták a szabályokat, amíg azok át nem alakultak olyanná, amelyek az ő érdeküket szolgálják.
– Mitől lenne most ez másként?
– Tudom, hogy sokan megpróbálják majd a jól bevált eszközöket megint használni. A korábbi helyzethez képest talán annyi az előnyünk, hogy még három évig nem lesznek választások. Az első körben a megyei egyeztető fórumokon meglehetős szabadságot kaphatnak az intézményvezetők, ha ott nem sikerül megegyezni a feladatok elosztásáról, akkor a második körben a fenntartónak kell majd dönteni bizonyos paraméterek mentén. Ilyen például a betegpanaszok száma, vagy a várólista hossza. Amúgy meg – azt gondolom – mostantól csak másként lehet működni, különben nagy bajban leszünk a rendszerben valamennyien.
– A kormány jövőre nulla adósságot vár a kórházigazgatóktól. Mi lesz, ha ez nem teljesül? Kéthavonta leváltják majd az adósságtermelőket?
– Nem valószínű, hogy szükség lesz erre. Amint kiderül, hogy mennyi pénz jut egy-egy megyének, ők tudni fogják, hogy hogyan lehet abból optimálisan ellátást nyújtani. Jó szakemberek az intézményvezetők, biztos vagyok benne, hogy megoldják a feladatot.
– Azzal együtt is így gondolja, hogy mindketten tudjuk: a kormányzat az egyszeri 60 milliárdos adósságrendezéssel még az eladósodás okait nem szüntette meg?
– Ha csak a vattabetegeket (akiket kizárólag kórházi finanszírozási érdekből vesznek fel, de nem biztos, hogy ellátásra szorulnak – a szerk.) vesszük ki a rendszerből, máris jelentős forrás osztható újra.
– Nézzük a gyakorlatot. Miközben még januárban arról volt szó, hogy a soproni kórház a többi számára is mintává válhat, a minap levelet írtak a háziorvosoknak, hogy lehetőleg oda ne küldjenek beteget, mert nincs orvos. A másik az egri történet, ahonnan szintén most fölálltak a gyógyítók. Ezekben hogyan fogják az intézményvezetők a nulla elvárást teljesíteni?
– Az a betegek érdeke, hogy csak ott legyen ellátás, ahol megvannak a gyógyítás feltételei. Ezért a kórházakban csak azt a feladatot szabad finanszírozni, amit képesek is elvégezni. Törekvéseink egyértelműen ebbe az irányba mutatnak.
– Akkor mégis lesz olyan kórház, amit bezárnak?
– Kevesebb kórház nem lesz. Egy-egy intézményben a szolgáltatási tartalom változhat. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ különben sem nyit vagy zár be kórházat. A feladata a rábízott intézmények hatékony működtetése, amelynek lényeges része lehet, hogy átcsoportosítunk feladatokat az intézmények között. Maga az ellátórendszer is abban érdekelt, hogy változzon. Más kérdés, hogy nem könnyű a már jól bevált működést, napi gyakorlatot másként csinálni. De azért vagyok itt, hogy ezt a feszültséget valahogy segítsek föloldani, az intézményrendszert rendbe tenni, valamiféle irányt mutatni, hogy kinek mi a dolga benne.
– Valóban azt gondolja, hogy ennyire simán zajlik majd minden?
– Eddig szinte mindig csak olyan feladatba vágtam bele, ami eleve reménytelen volt. Hiszek abban, ha felnőttnek tekintjük a főigazgatókat, és rájönnek arra, hogy nem kell állandóan a pártfogójukhoz rohangálni, mert a fenntartó csak eszköze és nem alakítója az egészségpolitikának, akkor a feladatra fognak koncentrálni.
– Lesz annak következménye, hogy most például Budapestről kell meleg ételt szállítani a győri megyei kórház betegeinek? Győrben éppen tetőt cserélnek a konyha fölött, miután tél van és ezért aztán be is ázott, a betegek két napig hideg élelmet kaptak. Néhány napja pedig már Budapestről szállítják a meleg ételt Győrbe.
– Mindig lesznek olyan történetek, amelyek megjelennek majd a lapokban. A kórházak vezetői pedig elég felkészültek arra, hogy kezeljék az ilyen helyzeteket. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ma még a kórházak akkor cserélnek tetőt, amikor pénzt kapnak rá. Ha az a kérdés, hogy vannak-e anomáliák a magyar ellátórendszerben, akkor elég egyszerű a válaszom: persze, hogy vannak.
– Csak azt akartam mondani, hogy nincs könnyű dolga a felnőttség feltételezésében.
– A sajtónak az a dolga, hogy ezeket észrevegye. Rávegye a menedzsmenteket arra, hogy figyeljenek oda. Nekem ezzel nincsen semmi gondom. Sőt, azt kell mondjam: az újságírók a mi szövetségeseink, akik egyben érdekeltek abban, hogy rend legyen a magyar egészségügyben, és megtalálják azokat az anomáliákat, amelyeket a fenntartó nem biztos, hogy észrevesz.
– Milyen intézkedés volt például a fenntartó részéről Egerben?
– Zajlott egy beszélgetés köztem és a menedzsment között, de a részletek nem publikusak.
– A hivatalnak nincsen felelőssége a betegellátás biztonságáért?
– Van, hogyne lenne. Hangsúlyozom: a kórházban van ellátás, működik a sürgősségi osztály, és nincs veszélyben a betegek biztonsága sem. Nem állíthatom: ideális az, ami ott van, de azon leszünk, hogy az legyen. Részben már rendeződött is az orvoshiány, és tudomásom szerint vannak további jelentkezők az üres állásokra. Az egri történet megoldásának a kulcsa másutt van: az elmúlt 6-8 évben számtalan sürgősségi osztály jött létre Magyarországon részben szakmai, részben financiális okokból. Ugyanakkor ezeken az osztályokra nincs elég szakorvos, mert azok még csak most képződnek, és kell néhány év, mire annyian lesznek, hogy megtöltsék a működő sürgősségi osztályokat. Ebben a helyzetben nem az elvándorlás, hanem a rossz szervezés okozta az orvoshiányt. Más kérdés, hogy emiatt most a fenntartó és a kórház is nehéz helyzetben van. Azt is tudjuk, hogy mindez nem veszélytelen, mert bármikor történhet olyan ügy, ami érdekelni fogja az ön újságját.
– Mit fog kezdeni azzal az adóssághalmazzal, amit át kell majd vennie a kórházaktól?
– Amint megkapjuk a pénzt, megkezdjük a számlák rendezését. Ha valaki hajlandó lesz engedni a követeléséből, hamarabb juthat hozzá a követeléséhez. Az adósságrendezés körül sokan gyanakszanak sandaságra, ezért fontosnak tartom elmondani, hogy az adósságrendezés ürügyén nem készülünk semmi ilyesmire.
