– Tudja már, hogyan tovább? Van olyan, amit esetleg Szócska Miklós „hagyatékából" folytat, vagy új koncepcióval készült az ágazat irányítására?
– Határozott koncepcióm van a teendőkről, de a jövőben is a Semmelweis Tervben foglaltak lesznek a meghatározóak.
– Személyes tervének melyek az első lépései?
– A kórházak működésének stabilizálása, olyan konszolidáció, amely legalább középtávon megállítja az eladósodást, valamint a szakemberek elvándorlásának lassításával kapcsolatos teendők.
– Konkrétan?
– Van olyan javaslatunk, amely már az év végre kedvezően befolyásolhatja a kórházak működését: az például, hogy az állam vállaljon közvetlen szerepet az intézmények állandó költségeinek finanszírozásából, így az épületfenntartás árából vagy a közszolgáltatások biztosításából.
– A minap azt mondta, az orvosok megtartásához további forrásokra van szükség, ám – és innentől önt idézem – „amíg ebben nem tudunk reális, hiteles, mindenki által hihető dokumentumot letenni az asztalra, addig erre kicsi az esély". Kik nem hisznek önnek?
– Első lépésként a jelenlegi források átlátható, hatékony, az optimálishoz közelítő felhasználását kell bizonyítani. Mindnyájan tudjuk, a rendszer ma nem így működik. Független közgazdászok szerint a nem jól felhasznált összeg elérheti a 80-100 milliárdos nagyságrendet. Először ezt a munkát kell elvégezni, utána lehet kéréseket megfogalmazni. Azt látjuk, hogy a kórházak működésében is óriásiak a különbségek, nehezen magyarázható, hogy az egyik régióban miért nincs várólista a műtéteknél, és egy másik hasonló kórházban pedig miért nagyon hosszú. A hasonló nagyságú és profilú kórházak egyike több milliárd veszteséggel működik, míg a másik tartozások nélkül. Mostanra a rendszer működéséről nagyon sok adat összegyűlt. Ezeket elemezni kell. Pontosan lehet látni, hol vannak az anomáliák, miből adódnak a különbségek. Amíg ez a munka nincs kész, hitelesen, megalapozottan nem lehet többletforrást kérni.
 |
| Teknős Miklós / Népszabadság |
– De az orvosokat kevéssé érdekli, hogy a kormány szerint még nem elég átlátható a rendszer, ők csak azt tudják, hogy nincsenek megfizetve, ezért inkább fölszállnak egy repülőre...
– Igen, egy részük, főleg a fiatalok, akik nem jutnak többletjövedelemhez például hálapénzből, részben pedig azért, mert úgy érzik, rendkívül leterheltek. Egyetértek azzal, hogy akár a saját forrásainkat is újraosztva kell biztosítani egy szakorvosi minimumbért, amit utána tovább lehet vinni akár egy életpályamodellel. Ez is része annak a munkának, amit elkezdünk.
– És erre lesz pénz?
– Már mondtam: előbb azt kell meghatározni, hogy a rendelkezésre álló pénz elköltésében hol vannak tartalékok, illetve hol van szükség pluszforrásra.
– Ezt most miért nem tudjuk? Négy éve adatokat gyűjt és elemez a kórházfenntartó, az egészségbiztosító, az államkincstár. És most megint elkezdünk egy állapotfelmérést? Mikor lehet ebből cselekvés?
– Nem, nem az állapotfelmérésről van szó, hanem arról, hogy milyen intézkedéseket kell megtenni a forráshoz jutásig. Most rengeteg olyan dologra fizet ki az állam komoly összegeket, amelyek nem indokoltak és nem is szükségesek. Most már a gyakorlati lépéseknek kell következniük.
– Mi az, amire fölöslegesen megy a pénz?
– Jelentős számban vannak a rendszerben párhuzamosságok, pazarló vizsgálatok és beavatkozások. Európai összehasonlításban is kiemelkedően magas az orvos-beteg találkozások száma, ami nemcsak a költségeket, hanem az egészségügyi dolgozók leterheltségét is növeli, és feleslegesen meghosszabbítja a betegek ellátásának idejét.
Nincs szó a jelenlegi, társadalombiztosításon alapuló ellátási rendszer megváltoztatásáról
– Milyen típusú orvos-beteg találkozást sokall? Tudjuk, hogy szűrésből kevés van, szakorvoshoz sokszor kényszerből, a kompetencia korlátozása miatt küldik a beteget.
– Ezen hamarosan változtatni fogunk, az orvosi kamarát fölkértem, hogy szeptemberig tegyen konkrét javaslatot a kompetenciakörök pontosításra, s ahol szükséges, bővítésére.
– Véleménye szerint megtöri vagy megerősíti a hierarchikus viszonyokat az egészségügyben a rezidensszövetség hálapénz-fölszámolási kísérlete, az orvosválasztás fizetőssé tétele?
– Mindenképpen lazítja majd a hierarchiát, mert az orvosoknak meg kell mérettetniük magukat. De ehhez létre kell hozni egy olyan információs rendszert, amely alapján a beteg választhat a szakmai kínálatból. Bár egyelőre még az sem dőlt el, hogy van-e létjogosultsága egy ilyen rendszernek. Vélhetően a betegek fogják eldönteni, hogy elinduljon vagy sem az orvosválasztás díjazása. Egyelőre erről nincs szó.
– Mármint, miről nincsen szó?
– Nincs szó a jelenlegi, társadalombiztosításon alapuló ellátási rendszer megváltoztatásáról. A héten találkozom a kórházszövetség vezetőivel, ahol az orvosválasztás kérdése is napirenden lesz.
– De arra ugye emlékszik, hogy az első közszereplésén, a Világgazdaság konferenciáján hadat üzent a hálapénznek, és erre, mint lehetséges megoldást, a rezidensszövetség javaslatát említette? Annak a lényege az, hogy a beteg hálapénz helyett fizessen legálisan az orvosválasztásért...
– Fenntartom azt a kijelentésemet, hogy át kell gondolni minden olyan lehetőséget, amely az orvosokat itthon tartja, a kórházak bevételét növeli, egybeesik a betegek érdekeivel, és nem sérti az ellátáshoz való hozzáférés lehetőségét. Soha sem mondtam, és nem is szeretném, ha a számba adnák, hogy fizetős egészségügyet szeretnénk bevezetni. Megerősíteném azt is, hogy a kormányzat nem akar vizitdíjat szedni, és nem teszi fizetőssé az egészségügyet.
– Ha választok orvost, és ezért fizetnem kell, akkor az mi, ha nem a fizetős egészségügy?
– Ez egyelőre egy érdekvédelmi szövetség javaslata. Amire azt mondtam, érdemes továbbgondolni. Egyébként az orvos megválasztása és megfizetése most is a beteg döntése, amikor hálapénzzel honorálja az ellátást. Ez a jövőben is csak egyéni, önkéntes döntésen alapulhat. Az ehhez szükséges feltételrendszert, a szabályokat lehet központilag meghatározni.
Az orvos-beteg kapcsolatban is változásra van szükség
– Egyébként mely szakterületeken lehet majd orvost választani?
– Mindenütt, ahol a betegnek fontos, hogy olyan orvos lássa el, akiben megbízik. Ez bármelyik szakterület lehet. Elképzelhető egy olyan rendszer is, ami egyébként külföldön is működik, hogy a központi betegfelvételi irodán azt mondják: önt a belgyógyászat négyes kórteremében a kettes ágyon fogja kezelni az osztályos orvos. A beteg ezt elfogadhatja és társadalombiztosítási alapon ellátáshoz jut, de mondhatja azt is, hogy ő azt az orvost nem ismeri, de hallott már egy másik, szintén az intézményben dolgozó doktorról, benne van bizalma, őt kéri kezelőorvosnak. És akkor fölmerülhet, hogy ezért díjat kell fizetnie. Mint ahogyan ez a lehetőség most is megvan. A hatályos jogszabályban benne van, hogyha valaki a területi kórház helyett máshol kezelteti magát, akkor elméletileg fizetni kellene ezért.
– De nem fizetnek, mert a kórházak sem tartanak erre igényt....
– Igaz, mert a beteg hálapénzzel honorálja ezt a plusz szolgáltatást, a kórház pedig az orvosai megtartása érdekében nem érvényesíti a neki egyébként járó összeget.
– Nem akarom rábeszélni, hogy fizethessünk az orvosért. Ám ha mégis megvalósulna a rezidensek javaslata, mi az, amit a fizetős szolgáltatás keretében meg lehet vásárolni a választott orvostól?
– Amit például a rezidensek mondanak, vagyis a többletszolgáltatás csak és kizárólag az adott szakorvos személyének a megválasztását jelenti.
– Ebbe beletartozik az is, hogy a választott orvos odaszólhat a diagnosztikára, hogy a fizetős betegét vegyék előre a sorban?
– A rezidensek javaslata ezt nem tartalmazza. Véleményem szerint a beteg menedzselése a rendszerben már nem fér bele a társadalombiztosítási rendszer kereteibe.
Ne felejtsük el, ma olyan rendszer van Magyarországon, hogy akinek van biztosítása, jogosult szinte a teljes körű ellátásra.
– A hálapénzért viszont ezt is megkapom...
– Vagy igen, vagy nem. Erről a betegek sokat és sokfélét tudnának mesélni. Azt azonban leszögezhetjük, hogy a paraszolvencia nem legális eleme a rendszernek. 2014-ben vagyunk, amikor körülöttünk minden egyéb szabályozottan működik, tudjuk, mi mennyibe kerül, és azért az árért mi jár, milyen jogosítványaink vannak. Akkor miért pont az egészségügyben nincs ez meg, ahol különösen fontos, hogy úgy érezzük, a maximumot kaptuk? Ez így nem jó, és ha sokáig fennmarad, tovább torzítja a viszonyokat, és egy kontrollálatlan, szabályozatlan fizetős rendszer lesz a vége, fokozódó szakemberhiánnyal. A változáshoz nemcsak a finanszírozás rendszerét kell átalakítani, hanem az orvos-beteg kapcsolatban is változásra van szükség. Hosszú évek alatt lehet áttörést elérni, melyhez az érdekeltek akarata is szükséges. Az ehhez szükséges szabályozás megalkotása egyébként az egyszerűbb feladat.
– Akkor a kormány egyértelműen meghatározza majd az alapcsomagot?
– A finanszírozott ellátások körét jogszabály határozza meg jelenleg is, ebben nem várható változás. Nem tudok ettől eltérő kormányzati szándékról.
– Amíg nem definiálja a kormány, hogy pontosan mi jár a közfinanszírozott egészségügyből a befizetőknek, addig nem lehet többletszolgáltatásról vagy annak díjáról sem beszélni....
– Ez most pontosan definiálva van. Azonban ne felejtsük el, ma olyan rendszer van Magyarországon, hogy akinek van biztosítása, jogosult szinte a teljes körű ellátásra. Ez szerintem nagyon értékes eleme a rendszernek, amellett, hogy még mindig előfordul, hogy aránytalanul alacsony befizetés mellett is lehet nagy értékű beavatkozásokat igénybe venni. Ezen változtatni kell. Fontos kérdés, hogy ezt az állam az E-Alap bevételei mellett és a jelenlegi szakemberállománnyal milyen várakozási idővel és milyen feltételekkel tudja biztosítani a beteg számára.
– Néhány hete az Orvostovábbképző Szemle szakmai konferenciáján ismertette Vokó Zoltán epidemiológus azt a kutatást, amely szerint a mell-, a vastag- és a végbél-, illetve a prosztatarákban szenvedő betegek ötven százalékánál a kezelést az első diagnózisukat követő egy hónapon túl, a tüdőrákban szenvedő betegek felének kezelését pedig majd két hónappal később kezdik meg...
– A konferencián elhangzott előadásokat én is áttanulmányoztam. Az előadók a diagnosztikai kapacitások bővítését sürgették, főleg a CT-, az MR- és a patológiai diagnosztika vonatkozásában, mivel ennek szűkösségét nevezték meg a legégetőbb problémának, azonban ennek ellenére sem vontak le olyan súlyos következményeket, mint amekkorát az előző megjegyzése sugallt. Az elmúlt időszakban megindított, több mint 300 milliárd forint értékű kórházi fejlesztések több diagnosztikai beruházást is tartalmaznak, amelyek javítani fogják a hozzáférést. A jelenlegi, az OEP által finanszírozottak között nagyon nagy számban vannak feleslegesen elvégzett, vagy a rossz minőségük miatt többször megismételt vizsgálatok, amelyek indokolatlanul csökkentik a daganatos betegek ellátásához szükséges vizsgálati lehetőségeket. Ezen a területen is be kell avatkozni, a hatékony és a betegek érdekeit szem előtt tartó forrásfelhasználás érdekében.
– A rossz minőségű vizsgálatokat miért fizetik ki?
– Még nincs elég jó minőségbiztosítás, kontroll, amely megakadályozná az ilyen vizsgálatok kifizetését. Elterjedt gyakorlat, hogy az onkológus rövid időn belül újra kér különböző típusú vizsgálatokat, s ezzel egyben csökkenti a finanszírozható kvótát. És sokszor ezért van csúszás vagy hosszú várakozás egy-egy diagnosztikai vizsgálatra. Úgy érdemes átalakítani a rendszert, hogy ezen onkológiai vizsgálatok védett, vagyis célzottan elkölthető kvótát kapjanak.
– Az elmúlt hetekben többször sem sikerült intenzív ellátást igénylő betegek elhelyezését megoldaniuk a mentőknek.
– Ennek többé nem szabad megtörténnie. A budapesti kórházigazgatók és az OMSZ vezetői elég határozott utasítást kaptak erre július másodikán. Akkor megállapodtunk arról is, hogyan kell biztosítani azokat a kapacitásokat, amelyek a budapesti ügyeleti rendszer ellátásához szükségesek. Eszerint minden olyan esetben, amikor indok nélkül mond le egy intézmény ügyeleti ágyakat, automatikusan vizsgálni fogja a fenntartó ennek az okát. Emellett a finanszírozást is megváltoztatjuk, a jövőben nem fordul majd elő, hogy azért érjen bármiféle anyagi hátrány egy kórházat, mert fogadta a sokszorosan sérült beteget.
