galéria megtekintése

„Mi soha nem leszünk olyanok, mint Gyurcsány”

32 komment


Kálmán T. Attila

Gőgös Zoltán újra elindul az MSZP elnökhelyettesi posztjáért, mert szerinte így lehet vidéken is sikeres a párt. A jelenlegi vezetés helyett nem szívesen látna pozícióvadászokat a főbb tisztségekben.

– Hogy áll az aláírásgyűjtés földügyben? 100 ezer aláírás volt a legutolsó hivatalos bejelentés.

– Annál sokkal több van. Ha a gyűjtésben tartjuk a feszes tempót,  meglesz a 200 ezer június elejére. de nekem a határidő hosszabb, és folytatni akarjuk tovább a munkát.

– Nem egyben lesz a két népszavazás?

 

– Azt mondtuk, hogy együtt adjuk le, de a cél a teljes biztonság. Jobb is, ha marad egyelőre a placcon a téma, mert a Fidesz nyomja a saját kampányát.

– A kvótakampányra gondol?

– Persze. Meg kell, hogy értse a csapat, hogy ott kell lennünk az emberek között egy baloldali népszavazással az utolsó percig.

– Mi az MSZP álláspontja a kvótanépszavazásról?

– Erre a népszavazásra nem szabad elmenni. Mi nem mondjuk, hogy bojkottálunk, hanem megpróbálunk olyan környezetet teremteni, hogy maguktól essen le ez az embereknek, mi a helyes. Nincs igaza a Fidesznek, de ezt nem bojkottal lehet megoldani, hanem nagyon-nagyon sok munkával. Én biztosan nem fogok elmenni erre a népszavazásra. De a feleségem migránstól félő keresztanyjának – aki az életében nem látott migránst – meg fogom magyarázni, hogy arról van szó, kedves keresztmama, hogy az is szavazás, ha nem megy el. Ezt nem lehet megúszni annyival, amit mond egy 3 százalékos párt, mert ennél a saját bázisunk is megosztottabb az ügyben.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

– Hogy fog zajlani ez a munka?

– Megmutatjuk, hogy van egy valódi népszavazás, ami mögött van mondjuk 200 ezer aláírás. Meg van az Orbán Viktor hatalomban tartásáról szóló népszavazás.

– Meglesz a 200 ezer aláírás?

– A saját ügyemről, a földről szóló népszavazásról tudok nyilatkozni, annál biztosan meglesz. Együtt csináljuk Kész Zolival, de azért mi párhuzamosan mozgunk. Ott bruttóban meglehet a hátralevő két hétben, de lehetnek hibás aláírások.

– Kész Zoltán mennyit tud hozzátenni az aláírásgyűjtéshez?

– Sokat. Neki is van saját stábja, járja az országot ő maga is. Veszprém megyében közel annyit összeszedett, mint amennyit mi összeszedtünk. Valamivel kevesebb aláírás van az ő kérdésében. Tolt a gyűjtésen a vasárnapi boltzár, amiről a bérpótlék szabályozásának elmaradása miatt néhány helyen még gyűjtünk. Azt a Fidesz jó időben kivette, mert nagyságrendekkel meglökte volna, annak ellenére, hogy a mérések szerint ennek a két kérdésnek is legalább akkora támogatottsága van.

– Az MSZP-ben mégis sokan mondják, hogy a vasárnapi boltzáras kérdés kilövése után felelőtlenül ugrott bele a párt az aláírásgyűjtésbe.

– Ezt nem gondolnám, több mint egyéves folyamat van mögöttünk. Aki ezt mondja, az nem akar dolgozni.

– A 200 ezer aláírás összegyűjtése csak az első része a folyamatnak. Az új népszavazási szabályozásnak köszönhetően nehezebb lett sikerre vinni egy népszavazást.

– Van olyan 1,2 millió támogatónk. Ennél több igen már siker.

– Értik az emberek miről szól a földdel kapcsolatos kérdés?

– Értik. Akik nem hisznek a sikerben, mondják, hogy a föld kevés embert érint. Tőlük kérdezném, hogy Angyalföldön hol érint ez a kérdés tízezer embert? Ott annyi aláírás van, csak mondom. Tudom, hogy a vasárnap ennél elvileg jobb kérdés volt. Lehetne egészségüggyel, oktatással kapcsolatban is kérdezni biztos. De azt is láttuk, hogy a Fidesz mindent megpróbál megakadályozni. Abban sem vagyok biztos, hogyha ez végigmegy, akkor nem csinálják meg azt a törvényt, amit én követelek. Ha már a föld felét eladták, a haveroknál már ott a föld, elérték a gazdasági mutyi céljukat, lehet, hogy a maradék területet megmentjük ezzel. Nem beszélve arról, amit viszont nagyon értenek, hogy 1,2 millió hektár erdő a tét. Ugyanis az erdő csak egy művelési ág, de az ugyanúgy termőföld. A halastó, a szőlő, a gyümölcsös, ugyanúgy csak művelési ágak. Ezekről be is jelentették, hogy elkezdik eladni. Nem szeretik az emberek, hogy a földet elkótyavetyélik. Márpedig itt arról van szó. És azt is értik, hogyha Ausztriában 10 millió forint egy hektár, akkor nálunk miért csak 1 millió forint, vagy L. Simon László feleségének pedig csak 600 ezer forint.

– Mi lesz azzal a földdel, amit már eladtak?

– Ott kétféle ügy van. Van egyszer, ahol nincs fedezete a vásárlásnak. A NAV-nak az a feladata, hogy megnézik, adózott jövedelemből történt-e a vásárlás. Mert olyan is van, aki milliárdos tételt vett, miközben csak 300 millió forintos hitelt vett fel. Az ilyet el kell venni, nincs pardon, és büntető feljelentést kell tenni. A másik, akinek van pénze, de spekulációs célból vásárolt, mondjuk harmincéves bérleti jogra. Azt is vissza kell venni. Ezt a fajta vidékszabályozó eszközt, ami 200 ezer munkahelyet tudna teremteni, kivéve, ha így áll hozzá egy állam, nem szabad úgy elengedni, hogy egyszer van egy bevételem, aztán el van felejtve. A mi vidékpolitikánk, hogy ne az legyen a mérőszám, hogy ki mennyi hektárt használ és mennyi után vesz fel támogatást, hanem ki mennyi embernek ad megélhetést saját magán kívül.

– Az MSZP-tisztújítás is zajlik. Vannak személyes ambíciói jelenlegi elnökhelyettesként?

– Mi két éve elkezdtünk valamit, amikor nem volt akkora jelentkezés, mint most. Amikor mi nekiálltunk ennek a munkának, amivel most félben vagyunk szerintem, akkor nagyjából 400 ezer támogatónk volt. Volt egy óriási buktánk az EP-választáson, ősszel már kezdett helyreállni a rend, aztán volt egy budapesti polgármester-casting, ami megint nem segített. Amit mi beindítottunk, hogy szervezetileg rendbe tegyük ezt a pártot, azt olyan 70 százalékig sikerült teljesíteni. Kicserélhetem a csapágyat, ha utána nem teszem fel a porvédőt, a gép utána szét fog esni. A védő részt, aminek az lenne a feladata, hogy ne engedje be a koszt...

– Ez az MSZP-re lefordítva mit jelent?

– Az MSZP-re azt jelenti, hogy a csapágyat kicseréltük, és most még fel kellene raknunk a porvédőt. Mindenki ugyanazt mondja, aki valamilyen tisztségre aspirál a pártban, csak annyit tesz hozzá, hogy ő jobban csinálná. Én továbbra is vállalok szerepet, ha kapok és nem akarok másfajtát, magyarul elnökhelyettesnek indulok újra, és biztosan nem adok be más posztra pályázatot. Annak idején azért aspiráltam erre a funkcióra, mert a vidéket igazán soha nem tudtuk behozni ebbe a pártba. Ha komolyan vesszük magunkat, akkor vidéken 20 százalékos pártnak kell lennünk ahhoz, hogy mi választást tudjunk nyerni. Nem mondom, hogy mi leszünk a vidék sztárpártja, bár a kisgazda örökséget mi jobban tudnánk vinni, mint a MAGOSZ, az Agrárkamara, meg hasonló hiteltelen csapatok.

– Ha elnökhelyettesként készítheti fel a szocialistákat a választásra, akkor milyen stratégiát javasolna?

– Amikor két éve elvállaltam ezt a munkát, akkor azt írtam, hogy nem lehet irodából pártot csinálni. Nekünk nagyon sokat kell menni, és el kell jutnunk a falvakba is. Ha direkt képviseletet akarunk, akkor tisztában kell lennünk a helyi ügyekkel. Másrészt soha nem lesz akkora médiánk, mint a Fidesznek. Ezt a hiányt csak a helyi médiában tudjuk pótolni, még ha kicsit nyílt is a tér az országos médiában a Hír TV miatt. Amikor legutóbb ott nyilatkoztam, utána az V. kerületben három idősebb kutyasétáltató odaszólt, hogy „a rajongóira nem is figyel? Fel ne adja!” Utána megállt egy motoros, rám nézett és azt mondta: „Folytassák!” Nekem egy napra ez elég. Ha valaki csak azért szeretne pozíciót, hogy nettó 1500 eurót keressen, mert körülbelül ennyi a fizetésünk, akkor egyszerűbb, ha elmegyünk sofőrnek Ausztriába B-kategóriával 2000 euróért.

– Miért kap ennyi kritikát a jelenleg pártvezetés, ha jól zajlanak a dolgok?

– Nálunk hagyomány 1989 óta, hogy az aktuális pártvezetést elkezdik kritizálni, rengeteg a zsűriző. A párt tevékenységét az eredményei mérik, és ebben a két évben nem voltak rossz eredményeink, elég az időközi választásokat nézni. Mi soha nem leszünk olyan vezérek, mint mondjuk a DK vezetője, mert nem vagyunk olyanok, ezt nem lehet elvárni egyikőnktől sem. De én nem is szeretném, megmondom őszintén. Velem szemben talán az a legnagyobb kritika, hogy a modorom nem mindig szalonképes.

– Meg hogy agrárügyeken kívül sokszor belezavarodik a mondandójába.

– Azért nem is nagyon merülök másba.

– Elnökhelyettesként ezt megengedheti magának?

– Meg. A helyettesnek nem a fősodor a feladata, annak helyettesíteni kell.

– Mégiscsak a párt második embere.

– Ezzel nincsen baj szerintem.

– Tóbiás József vezetése elég karakteres? 2018-ban nyerhet vele az MSZP?

– Neki az elképzeléseivel értek abszolút egyet, de nem csak az övével, leírva sok minden jót látok a többi vezető dolgaiban is. Szerintem kinőttünk abból, hogy vezér kell. Ha abban a logikában gondolkodunk, hogy legyen szélesebb merítés, akkor ez a tetején is igaz. Ebből a szempontból jobb egy olyan vezető, aki nem csak magát képzeli el a világ legokosabbjának.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.