galéria megtekintése

Lázár nincs veszélyben, nem neki szól az üzenet

14 komment


Csuhaj Ildikó

Nincs veszélyben Lázár János miniszterelnökségi miniszter pozíciója azért, mert Spéder Zoltán, az FHB Bank első embere a barátja.

A miniszterelnök értékeli Lázár János teljesítményét, azt, hogy kancelláriaminisztere egy-egy feladat elvégzése után azt mondja: „kérem a következőt”. Ezért nem veszélyezteti pozícióját, hogy deklarálta, Spéder Zoltán a barátja, és „ha a jóban az volt, a rosszban is kitart mellette”. Az Orbán Viktorhoz közel állók véleménye szerint a miniszterelnök nem miniszterének üzent azzal, hogy a vele is személyes nexusban lévő bankár, az FHB meghatározó tulajdonosa durván célkeresztbe került.

Forrásaink megítélése szerint Lázár Jánosnak vannak riválisai a kormányban, de a teljesítménye miatt a miniszterelnök számít rá a választásokig. – Spekuláció Spéder–Lázár–Orbán-háromszögről beszélni

– mondta egyik forrásunk, megemlítve, Orbán Viktor és Lázár János viszonya szívélyessé vált, miután a miniszterelnököt a kancelláriaminiszter éjszakára is vendégül látta hódmezővásárhelyi házában a belgrádi utazása előtt, és „mélybeszélgetést folytattak”.

 

Ha egyáltalán a miniszterelnök üzent, akkor azt általában a bankároknak, illetve a pénzvilágnak szóló figyelmeztetésként lehet értelmezni, aminek a lényege: „A fák nem nőnek az égig”, az állam eminens érdekeit senki nem veszélyeztetheti, „az állam a főhatalom” – mondták a folyamatot ismerő forrásaink, akik szerint ez különösen érvényes a takarékszövetkezetek integrációjára.

Orbán Viktor miniszterelnök értékeli Lázár János kancelláriaminiszter teljesítményét
Orbán Viktor miniszterelnök értékeli Lázár János kancelláriaminiszter teljesítményét
Mediaworks

A Spéder Zoltánnal kapcsolatos, több mint szokatlan és kellemetlen eseménysorozatot volt, aki emellett azzal magyarázta, Matolcsy György jegybankelnök már tett célzásokat a miniszterelnöknek arra vonatkozóan, hogy a takarékszövetkezeti integráció zászlóshajója a Spéder Zoltán felségterületeként számon tartott Takarékbank helyett az MKB lehetne, mely a hírek szerint az eladása után is kormányközeli maradna.

A helyzetet elemezve munkatársunkhoz olyan információk is eljutottak, hogy a miniszterelnök környezetében voltak, akik felhívták a figyelmét a túlzott hatalomkoncentrációra Spéder Zoltán esetében. Arra, hogy a bankárnak a pénzpiaci világban is komoly a befolyása, a médiavilágban pedig véleményformáló orgánumok fölött diszponál.

Forrásaink hallottak arról is, hogy Habony Árpád „és köre” szívesen megszerezné az Index internetes portált,

ezért a támadások Spéder Zoltánnal szemben. Egy másik, az Orbán Viktor környezetéhez közeli forrásunk értékelése szerint viszont „ez nem lett volna elég ilyen példa nélküli frontális támadáshoz”, amely a bankárral szemben folyik, és amelynek a vége egyelőre „beláthatatlan”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.