galéria megtekintése

Nyoma sincs az uniós metrópénznek, mert nem is kértünk

10 komment


Szalai Anna

Az M3-as metróvonal rekonstrukciója nem szerepel a Brüsszelnek korábban benyújtott nagyprojektlistán – értesült a Népszabadság. Valójában még csak lehetőségünk sem volt pályázni. Egy lépéssel korábban akadt el tehát az M3-as metróvonal infrastruktúra-felújításának uniós finanszírozása, mint azt eddig sejtettük.

Az Európai Bizottság ugyan tudott a budapesti metrófelújítási tervekről, de a beruházás már a közlekedési nagyprojektek finanszírozásáról Brüsszellel – a 2014-ben kezdődött uniós pénzügyi ciklus elején – megkötött közlekedési programmegállapodásba sem került bele. Ez lett volna pedig a feltétele annak, hogy Magyarország benyújthassa a metró pályarekonstrukciójára vonatkozó támogatási kérelmet – tudtuk meg az ügyet jól ismerő bizottsági illetékesektől. Eddig úgy tűnt, hogy az első lépéseken rég túljutott a projekt, csak a konkrét kérelmet nem nyújtották még be a hazai hatóságok. De nem így van.

Kérdeztük erről Lázár János kancelláriaminiszter helyettesét, Csepreghy Nándort, aki azt üzente, ilyen részletkérdésekben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az illetékes. A tárca válaszában nem cáfolta a Népszabadság értesülését, de csak annyit közölt: „A kormány elkötelezett az M3-as metró felújítása mellett, ezért jelenleg is tárgyalásokat folytat az Európai Unióval, valamint Budapest Főváros Önkormányzatával annak érdekében, hogy a beruházás finanszírozása minden fél számára optimális keretek között történjen, és a felújítás lehetőség szerint minél hamarabb kezdetét vehesse."

Tarlós István főpolgármester a múlt héten cáfolni igyekezett lapunk értesülését, miszerint a fővárosnak hitelt kellene felvennie a metrófelújításhoz. (Az erről szóló sajtótájékoztató végére azonban beismerte, hogy 40-55 milliárd forint hitelre mégiscsak szükség lehet.) A városvezető egy uniós levélre hivatkozva állította, hogy az unió „örömmel részt vesz az M3-as metró finanszírozásában".

 

Csepreghy Nándor az RTL Klubnak viszont azt mondta erről, hogy a Tarlós által felmutatott levélben kamatmentes hitelről van szó.

Tarlós a múlt héten azt is állította, hogy a támogatási kérelmet már benyújtotta a kormány. Az NFM viszont korábbi levelében azt közölte, hogy a kormányhatározathoz híven a támogatási kérelmet csak a beruházás vállalkozói szerződéseinek megkötése után nyújtja be. Ám a főváros csak akkor tudja megkötni ezeket, ha megfelelő fedezetet tud felmutatni. Ez lenne az uniós támogatás. Tarlós István a finanszírozási lyuk áthidalásaként fedezetigazolást kért a kormánytól. Választ még nem kapott.

Hétről hétre nagyobb a bizonytalanság, mikor és miből kezdődhet el a földalattivonal felújítása
Hétről hétre nagyobb a bizonytalanság, mikor és miből kezdődhet el a földalattivonal felújítása
Teknős Miklós / Népszabadság

A róka fogta csuka helyzetből csupán az rajzolódik ki egyre bizonyosabban, hogy a felújítás pénzügyi háttere, ennélfogva megkezdésének időpontja bizonytalan. Az eredeti ütemterv szerint novemberben kezdtek volna, de erre semmi esély. Tarlós 2014-ben azzal fenyegetőzött: ha nem lesz pénz a felújításra, akkor leállíttatja a metrót, nem érdekli semmilyen politikai skandalum. Erről most nem szólt.

Annak kapcsán, hogy az uniós finanszírozás már rég elakadt, érdemes felidézi, hogy két évvel ezelőtt, az új 2014–2020 közötti uniós pénzügyi finanszírozási ciklus kezdetekor parázs vita bontakozott ki Lázár János kancelláriaminiszter és Tarlós István főpolgármester között a fővárosi beruházások uniós finanszírozásáról. Lázár 2014 őszén bejelentette, hogy az unióval folytatott egyeztetéseken a magyar kormány azt képviselte markánsan, hogy „a vidéki életformát, a vidéken élő emberek boldogulását és a fiatalok helyben maradását segítő gazdasági eszközök kapjanak kiemelt figyelmet". Tarlós értett a szóból, és visszaüzent: „János a keresztneve, nem pedig Mindenható!" Lázár a jelenlegi helyettesével, Csepreghy Nándorral, akkor még helyettes államtitkárral válaszolt: „A magyar kormány minden budapesti fejlesztést támogat, amelyet Brüsszel jóváhagy." S egyúttal azt javasolták a főpolgármesternek, hogy küzdjön többet Brüsszelben. Tarlós sietett tisztázni, hogy ők küzdenek, csak éppen itthon, mert az EU a kormányokkal áll kapcsolatban, nem polgármesterekkel.

A nyílt színi ütésváltás egészen 2015 márciusáig folytatódott, amikor a kormány új határozatot hozott a fővárosi projektek – köztük az M3-as metróvonal felújításának – támogathatóságáról a 2014–2020 közötti euró­pai uniós programozási időszakban. A fejlesztési miniszternek kellett gondoskodnia arról, hogy a fővárosi beruházások – köztük a metrórekonstrukció – költségeit betervezzék az IKOP fejlesztési keretébe. A határozatot idén áprilisban újra módosították: 125 milliárdról 137,5 milliárdra emelték a metrórekonstrukció támogatási összeget. Csakhogy úgy tűnik, ennek inkább a hazai politikai viták elsimításában volt jelentősége, mivel az Európai Bizottsággal nem egyeztettek a változtatásokról.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.