galéria megtekintése

Nem kérnek Gyurcsány uniójából

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 14. számában
jelent meg.


Bita Dániel
Népszabadság

Ridegen elutasította Gyurcsány Ferenc uniópártról szóló elképzelését a Magyar Szocialista Párt vezetése. A szocialisták szerint itt az idő, hogy az ellenzéki oldalon mindenki maga próbáljon megerősödni, és a választóival törődjön.

„Nem tetszik a meggyőződésem? Nem baj, van másik” – karikírozta Gyurcsány Ferenc politikáját a szocialisták egyik vezetője vasárnap este. Egy másik MSZP-s politikus arról beszélt: eljött a pillanat, amikor „lerázhatják” magukról a Demokratikus Koalíciót és a hatalmi logika diktálta összefogáskényszert. Tóbiás József pártelnök sajtótájékoztatóján is ebből a szókészletből dolgozott. Jelezte, nem kérnek Gyurcsány visszatérési kísérletéből, az egységes demokrata pártból. Szerinte a DK elnökének vezérelvű politikája kizárta, hogy modern, nemzeti elkötelezettségű baloldali politikát folytassanak.

Ez a pillanat sem lesz benne az MSZP aranykönyvében
Ez a pillanat sem lesz benne az MSZP aranykönyvében
NOL

Tóbiás kikötötte, csak azután áll újságírók elé, hogy Gyurcsány a DK központjában befejezte szónoklatát. Azt akarta, hogy övé legyen az utolsó szó. Idetartozik, hogy a választás előtti napokban az MSZP vezetői nagyon rossz eredményre számítottak. Ehhez képest üdítően hatott, hogy az MSZP fölényesen nyerte a baloldali pártok külön versenyét.

 

Az elnökség egyik tagja azt mondja: az eredmény igazolja az elhatározást, hogy változtatni kell, baloldalibb politikát kínálni, mint amit az együttműködés engedélyezett. A Gyurcsánytól való elhatárolódásra alapot adott, hogy az MSZP minden megyében megelőzte a DK-t, és megdőlt az EP-választás tapasztalata, hogy a baloldalon három egyforma erejű párt van.

„Egy korszak lezárult. Gyurcsány Ferenccel együtt a gyurcsányizmus is távozott. Az MSZP lehetőséget kapott, hogy saját útját járja és baloldali pártként határozza meg magát.” Ezt is Tóbiás mondta, 2011 októberében. Ami jól keretezi, hogy a szocialisták ahhoz az esélyhez próbálnak visszatérni, amit nem tudtak kihasználni. Egy frakciótag szerint a DK kiválása nem viselte meg az MSZP támogatottságát, Gyurcsányékat az hozta fel, amikor ősszel kihagyták őket a választási együttműködésből, amit ők jelentős értelmiségi hátszéllel meglovagoltak. Több MSZP-vezető is azt mondta, most nincs ilyen veszély. A következő választás három és fél év múlva lesz, senki sem gondolhatja, hogy arról kell beszélni, milyen szervezeti formában mennek neki.

„Tóbiás a megválasztása után karakteres politizálást ígért. Eddig kevés jele volt, de ez az” – kommentált egy szocialista politikus, aki szerint a pártelnök egy ideje készült arra, hogy az önkormányzati választás után új korszakot kezdjenek. Tóbiás kijelölte a határokat, az MSZP nem fogja Gyurcsányékat támadni, de törődni sem akar velük, el akarja kerülni, hogy a következő időszak az építkezés helyett – Karácsony Gergely szavaival – megint a politikai Káma-szútráról szóljon, arról, hogy ki, kivel és milyen pozícióban tud boldogabb lenni. Forrásunk így fogalmazott: „Lehet azt mondani, amit Orbán, hogy egy a tábor, egy a zászló, ha 40 százalék a támogatottságod, de nem érdemes, ha három és fél százalékon állsz”.

Molnár Csaba, a DK alelnöke kitart amellett, hogy egységes demokratikus uniópártra van szükség. „Nem lesz meg holnap. Azzal számolunk, hogy valamikor a ciklus közepén tud létrejönni” – fejtette ki. Szerinte igazukat támasztja alá, hogy a baloldal csak ott tudott győzni, ahol volt együttműködés. Nem zárta ki, hogy Tóth József és Botka László enélkül is nyert volna, de senki más. Molnár szerint „a szocialisták is be fogják látni, hogy ez nem csak most volt így, 2018-ban is így lesz”.

Városi párt vezető nélkül

Bajnai Gordon kiszállásának tudják be az Együtt–PM-ben a vártnál rosszabb önkormányzati választási szereplést. „Mit ért volna el a DK Gyurcsány nélkül, vagy az LMP, ha nincs Schiffer?” – kérdezett vissza egy vezetőjük értékelés közben.

Majd úgy folytatta: a választás így a túlélésről szólt, és túlélték. A budapesti eredmények miatt nem panaszkodnak a pártszövetségben, képviselőik szinte minden kerületben lesznek, Karácsony Gergely Zugló polgármestereként bizonyíthat, és a megyeszékhelyek többségében is van lehetőség építkezni. „Városi párt vagyunk” – ismerte el Szigetvári Viktor Együtt-társelnök, hozzátéve: abban bízott, hogy három-négy megyei közgyűlésbe bekerülnek, de Békés, Komárom-Esztergom és Pest megyében is 4 és 5 százalék között végeztek, éppen a küszöb alatt.

„Ki kell találnunk, mit csinál egy választási szövetség, amikor nincs választás, de nem hiszem, hogy el kéne engednünk egymás kezét” – mondta a PM egyik vezetője az önállósodás esélyét firtató kérdésünkre, hozzátéve: a két pártot külön-külön is építeni kell, mert másokat tudnak megszólítani, de a választás tapasztalata, hogy együtt életképesek, így nincs értelme a szövetség felbontásának. (Bita Dániel)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.