galéria megtekintése

Nem keresik a dílert

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 07. számában
jelent meg.


Fekete Gy. Attila
Népszabadság

Tizenöt hónappal azután, hogy Török Szabolcs a 29. születésnapján kivetette magát egy Rákóczi úti hotel V. emeletéről, a rendőrség az elkövető halálára hivatkozva úgy döntött: nem deríti ki, ki adott drogot az efféle szereket korábban nem használó fiatalembernek. És nem foglalkozik a többi feltáratlan gyanús körülménnyel sem.

A területileg illetékes VII. kerületi kapitányság az elkövető halálára hivatkozva elutasította a BRFK V. kerületi kapitányságának rendkívüli haláleseti osztályának Török Szabolcs halála kapcsán tett feljelentését. A család pont erre számított. Csakhogy ami ez után történt, enyhén szólva zavaros.

Török Szabolcs 2013. november 23-án, szinte percre pontosan születésének 29. évfordulóján ugrott ki az egyik Rákóczi úti hotel V. emeleti apartmanjából. A fiatal férfi hónapokkal a halála előtt a válása okozta lelki bajainak kezelésére jelentkezett a Feldmár Intézetbe, ahol rövid idő alatt újjászületett. Olyannyira, hogy a nevét is megváltoztatta, és megszakított minden kapcsolatot a családjával. Rövid időn belül karriert csinált az intézetben: ő lett a „cég” stratégiai igazgatója; vagy legalábbis ő ezt állította.

Több mint egy év kellett ahhoz, hogy a halála körülményeinek tisztázására elrendelt közigazgatási eljárás keretében az igazságügyi orvos szakértők megállapítsák: az elhunyt szervezetében két különböző, pánikbetegeknek való vényköteles gyógyszer mellett kábítószernek minősülő MDMA, azaz ecstasy is volt. A rendkívüli haláleseti osztály ennek az információnak a birtokában kábítószer-birtoklásért feljelentést tett – lényegében az elhunyt ellen.

 

Miután az elkövető halála a jog szerint büntethetőséget kizáró ok, a rendőrség láthatóan a legegyszerűbb megoldást választotta: a VII. kerületi kapitányság az elkövető halálára hivatkozva elutasította a feljelentést. Legalábbis a BRFK sajtószolgálata ezt közölte érdeklődésünkre. Nem egészen ez áll ugyanakkor abban a levélben, amelyet Török Szabolcs szülei és az ő jogi képviselőjük kapott a rendőrségtől.

A tragédia helyszíne
A tragédia helyszíne

Abból ugyanis az derül ki, hogy az V. kerületi kapitányság a BRFK szakfelügyelői főosztályára továbbította azokat az észrevételeket és indítványokat, amelyeket Török Béla ügyvéd terjesztett elő az V. kerületi kapitányság rendkívüli haláleseti osztályának. Török szerint ugyanis a halál körülményeinek tisztázása során a rendkívüli haláleseti osztály munkatársai számos fontos tényt és körülményt figyelmen kívül hagytak. Mások mellett azt: Török Szabolcs élete utolsó óráit a Feldmár Intézet két munkatársával töltötte, s egyikük előzőleg telefonon azt kérdezte tőle, hogy „utána ki maradjon vele a biztonság kedvéért...”.

Mire vonatkozott a kérdés, vetette fel az ügyvéd, ha a Feldmár Intézet két munkatársa egy kora délelőtti alkoholmentes születésnapi partira volt hivatalos a hotelbe? A család által megbízott magánnyomozó szerint Szabolcs nem drogozott azelőtt, hogy Szegedről Budapestre költözött volna. Fővárosi barátai sem láttak nála soha tiltott szereket. „Gúnyolódott a droggal bulizókon” – mondta róla egykori lakótársa. Hogy került a szervezetében akkor az ecstasy? Kitől vette, vagy ki adta neki? – tette fel a kérdést Török Szabolcs családja.

Úgy tűnik, a rendőrséget ez nem érdekli, mert miközben a családdal azt közölték, hogy a halál körülményeinek megállapításával kapcsolatos észrevételeiket a szakfelügyeleti főosztálynak továbbították, amiből ők azt a következtetést vonták le, hogy a közigazgatási eljárás még nem zárult le, párhuzamosan megtették a feljelentést drogbirtoklásért (az elhunyt ellen), amit az illetékes kerületi kapitányság csípőből elutasított.

Lehetséges, hogy soha nem derül ki, hogyan és miért drogozta be magát Török Szabolcs azon a végzetes napon, vagy hogy ki drogozta be őt? Az ügy aktái mindenesetre már az ügyészségen vannak. A kérdéseinkre adott szűkszavú válaszaikból arra lehet következtetni, hogy őket nagyon is érdekelné, kitől kapott drogot a halálos ugrása előtt Török Szabolcs.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.