galéria megtekintése

A koncentrációs tábort felejtsük el, de Budapest bekeményít a menekültekkel szemben

14 komment

NOL

Rendőrök őriznék az új tranzitzónát, ahova csak karszalaggal rendelkező menekültek mehetnének be. A komfortérzetük csökkentése érdekében pedig huzatos sátrakban laknának, és meleg ételt sem lehetne nekik osztani. 

„A koncentrációs táborokra vonatkozó asszociációkat felejtsék most el” – kezdte a Migration Aid képviselőivel folytatott tárgyalást a főváros megbízottja, majd a részletekre tért. Ekkor derült ki, hogyan is nézne ki a valóságban a Verseny utcai, menekültek kijelölt terület.

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

„Ez gyakorlatilag egy fővárosi befogadóállomás lenne, nem tranzitzóna, bár így nevezik” – mondta a Migration Aid egyik önkéntese, aki szerint az új terület kialakítása az ő munkájukat is jelentősen befolyásolja majd.

 

A Verseny utcai egykori Novák-piac helyén 800 fő befogadására alkalmas, katonai sátrakból álló tábort építenének, a tervek szerint a sátrak mindkét végükön nyitottak lennének, hogy „járjon bennük a levegő, és a hűvösebb őszi éjszakákon a menekültek ne érezzék magukat olyan kényelmesen” – idézi a tárgyaláson elhangzottakat az önkéntes. A terület mindkét bejáratát rendőrök őriznék, a menekültek karszalagot kapnának, és a kerítésen belülre csak az érvényes karszalaggal rendelkezők és a hatóságok által elismert segítők léphetnének be.

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

„A kijárás engedélyezett lenne, de az már korántsem biztos, hogy visszafelé is beengednék őket” – mesél az önkéntesek közötti zártkörű tájékoztatón elhangzottakról a Migration Aid másik tagja. Ez az intézkedés is a menekültek komfortérzetének csökkentését segítené, hiszen deklaráltan nem az a cél, hogy az oda érkezők minél tovább maradjanak, hanem az, hogy minél hamarabb továbbmenjenek a kijelölt befogadóállomás felé.

Erre utal az önkéntesek által legfelháborítóbbnak ítélt intézkedés is, miszerint a területen belül nem lehetne meleg ételt osztani. „Tudnék mesélni arról, hogy a meleg étel mennyire tartja itt őket. Semennyire!” – háborog egy másik, hetek óta a Keleti pályaudvar aluljárójában dolgozó segítő, majd hozzáteszi: „Ezek az emberek az utóbbi időben alig ettek meleg ételt, ez nem valami luxus, ez nekik a túléléshez kell.”

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

„Nem feltétlenül kell nekünk a főváros hozzájárulása, hogy meleg ételt adjunk a menekülteknek, ha kell, a Verseny utcában felállítunk egy asztalt, és hitéleti tevékenység keretein belül fogunk ebédet osztani nekik” – veti közbe felháborodottan egy nő. Azt ráadásul a főváros képviselői is elismerték, hogy a pályaudvarokon továbbra is szükség lesz önkéntesekre, akik a vonatokról leszálló menekülteket a kijelölt helyre kísérik.

A Migration Aid egyébként jóval a tranzitzónák kijelölése előtt is segítette meleg ebéddel, ruhákkal és különböző, a tájékozódást segítő nyomtatványokkal a Budapestre érkező menekülteket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.